Felavatták a komáromi Nokia-gyár új csarnokát
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök avatta fel hétfőn a Nokia új üzemcsarnokát a komáromi ipari parkban: a több mint 50 millió eurós beruházást 2004 márciusában kezdték el és ősszel már elkezdődött a termelés.
“A shownak folytatódnia kell” – mondta a kormányfő, hozzátéve: rendkívül fontos Magyarországnak, hogy ahogy a Nokia, úgy a többi külföldi befektető is úgy érezze, jó helyen van itt.
A versenyképes, folyamatos önképzésre alkalmas munkaerő, a megfelelő infrastrukturális háttér és a helyi vezetés pozitív hozzáállása együttesen teremtenek lehetőséget arra, hogy minden fél megtalálja számítását – hangsúlyozta a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc gratulált Komárom városának, ahová, mint mondta, “megérkezett a modern világ”, és nem az a kérdés, hogy lesz-e munkája a környéken élőknek, hanem az, hogyan lehet még több és jobb munkalehetőséget biztosítani számukra.
Hozzátette: a Nokia sokat tesz a vállalat által megfogalmazott “kapcsolat” szlogen társadalmi és szociális tartalmának kiteljesítéséért is. Támogatja a Heim Pál Gyermekkórházat, a Műegyetem és a műszaki főiskolák kutatásfejlesztését, részt vesz új tantervek kidolgozásában.
Kiemelte, hogy a Nokia nem csak egy munkahely, hanem hozzájárul egy élhetőbb, jobb Magyarország megteremtéséhez is.
Pekka Ala-Pietila, a Nokia Corporation elnöke kiemelte, hogy a komáromi gyár fontos része a cég globális termelési hálózatának, amely összesen kilenc gyárból áll. “Az eredményes és hatékony gyártás a mobilpiac egyik sikertényezője, ezért célunk, hogy továbbfejlesszük termelésünket” - mondta a Nokia elnöke.
Az egyre növekvő gyártáskapacitás-igény alapján a Nokia 1998 júliusában döntött a mintegy 100 millió eurós zöldmezős magyarországi beruházásról. A cég választása a kedvező földrajzi fekvés, az elérhető infrastruktúra és a szakképzett munkaerő miatt esett Magyarországra, és a komáromi régióra. Az 1999 áprilisi alapkőletételtől az első telefon legyártásáig mindössze nyolc hónap telt el.
A Nokia 2004 januárjában jelentette be, hogy komáromi gyárában tovább bővíti mind a termelést, mind a gyártóterületet. A beruházás értéke meghaladta az 50 millió eurót. A teljes gyártóterület a bővítés után 30 ezerről 50 ezer négyzetméterre nőtt.
A tavalyi év során a Nokia folyamatosan toborozta az új dolgozókat, jelenleg a komáromi gyár dolgozóinak száma meghaladja a háromezret, beszállítóik további négyezer főt foglalkoztatnak. Terveik szerint 2006-ra több mint tízezren fognak dolgozni a komáromi ipari parkban. |