Cikótól Tamperéig
A felhőtlen cikói gyerekkor élményeit a kitelepítés derékba törte. A Tolna megyei kis falunak 1941-ben még 1836 lakosa volt. A második világháborút követően a német lakosok közül 1170 főt, 260 családot telepítettek ki. 1946-ban Schmalz Ádáméknak is el kellett hagyni otthonukat, hazájukat.
Németországba kerültek, ahol ma már nyugdíjasként él feleségével, családjával. Szívesen beszél az anyaországbeliekkel, magyar nyelvtudását még őrizve. Adám sokat köszönhet az asztalitenisz sportnak. 80. születésnapján Wössingen városi sporttársai azzal lepték meg, hogy egy nemzetközi összecsapást rendeztek számára magyar résztvevőkkel. Az eredményt 6:4 lett a vendéglátók javára. Mint látszik, Ádám aktív nyugdíjasként nemhogy nem hagyta abba a játékot, de szívesen indul veterán versenyen is, legyen az Németországban, vagy akár Kínában. Tavaly, Finnországban párosban a dobogó második fokára állhattak föl – a világbajnoki ezüstérem eddigi sportpályafutásának csúcsát jelentette. A tamperei eredmény után most Alicante, a spanyol világverseny a cél. Hajrá, Ádám! Dr.Göde Andrea
A wössingeni német-magyar asztalitenisz verseny résztvevői. A képen balról – jobbra: Kinsch Hans, dr.Göde Andrea, Schmalz Adam, Georg Keilhauer, Häfele Karl-Heinz, Tschanz Harald, Kandikó János, Kiss László, Kiss Magdolna, Werner Martin |