Komárom-Esztergom megye kiválóan teljesített
A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal a „Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” elnevezésű TÁMOP 1.1.1-12/1 kiemelt projekt keretében 2015. október 21-én, Tatabányán, a Vértes Agorájában rendezett megyei projektzáró konferenciával összekötött rehabilitációs állásbörzét szervezett.
Az állásbörzén a megjelent 18 munkáltató együttesen 271 munkavállalót keresett mintegy 46 féle munkakörbe. A cégek standjait 147 érdeklődő kereste fel, akik több, mint 435 álláspályázatot adtak le. A munkaadók a visszajelzések alapján 121 fő felvételére látnak esélyt.
Eközben a kamarateremben dr. Kancz Csaba kormánymegbízott megnyitó szavaival kezdetét vette a projekt eredményeit ismertető konferencia. A zsúfolásig megtelt helyiségben Popovics Réka, az NRSZH főigazgató-helyettese a foglalkozási rehabilitáció megyei helyzetéről tartott tájékoztatót: -Az NRSZH TÁMOP 1.1.1 projektnek köszönhetően az országban eddig több mint 9 500 megváltozott munkaképességű ember kezdett újra dolgozni. A program a megyében 262 millió Ft támogatással 324 ügyfél foglalkoztatásához nyújtott támogatást a munkagyakorlat, munkatapasztalat megszerzése érdekében, akik közül 128 munkavállalót foglalkoztattak tovább a munkaadók. Támogatás nélkül további 56 ügyfél elhelyezkedését segítették elő a projekt munkatársai.
Daczi Péter, a program szakmai vezetője összefoglalta a TÁMOP 1.1.1. projekt országos eredményeit: -Hazánkban a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya jelentősen elmarad az általános foglalkozatási arányoktól, de elmarad az európai átlagtól is. A statisztikai adatok szerint még mindig több mint 60 ezer olyan betöltetlen munkahely van hazánkban, amelyek esetében a cégek inkább befizetik a rehabilitációs hozzájárulást, mintsem hogy megváltozott munkaképességű munkavállalókat alkalmaznának, miközben több tízezer érintett áll készen a munka világába történő visszalépésre. -A projekt megvalósítási időszaka 2012. november 1-től 2015. november 30-ig tart. Munkatársaink országosan 82 szolgáltatási helyen állnak a hozzájuk forduló rehabilitációs ellátásban részesülő megváltozott munkaképességű ügyfeleink rendelkezésére. A megyei kormányhivatalokkal történt együttműködés eredményeként országosan 12 465 fő, míg Komárom-Esztergom megyében 457 fő megváltozott munkaképességű ember került a programba. -A foglalkozási rehabilitáció elősegítéséhez a rehabilitációs szolgáltatások széles köre mellett a munkaerő-piaci képzés, utazási és a munkába járás, a munkaköri és képzési alkalmassági vizsgálatok valamint a bérköltség-támogatás igénybevételével élhettek ügyfeleink. A foglalkozási rehabilitáció egyik legfontosabb állomása a munka világából hosszú évek óta kiesett, elavult szakképzettséggel rendelkező, megváltozott munkaképességű programrésztvevő emberek képzése az egyéni munkaképesség és a megváltozott lehetőségek által kijelölt kereteken belül. A projektben összesen 2 652 ügyfél fejezte be sikeresen képzését, Komárom-Esztergom megyében az ügyfelek foglalkoztathatóságának javítása érdekében 56 képzés támogatása valósult meg. A program legfontosabb eleme az elhelyezkedést elősegítő 100 %-os bérköltség- támogatás, erre országosan – 8 595 ember foglalkoztatásához, 6,5 milliárd Ft forrás biztosítható.
Lapunk kiadója, a Regio Regia Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Cseh Teréz a munkaadók szempontjából értékelte a projektet (négy főt foglalkoztattunk a pályázat keretében) kiemelve, hogy olyan értékteremtő együttműködésről van szó, amelynek magazinunk az egyik zászlóvivője a Közép-Dunántúlon. Magyar Zsolt a munkavállalók szempontjait villantotta fel, hangsúlyozva, hogy a multi cégnél, ahol dolgozik, egy pillanatig nem éreztetik vele, hogy megváltozott munkaképességű.
Dr. Varga Zsuzsanna, a TÁMOP 1.1.1. program megyei szakmai koordinátora felvázolta a 2013 óta tartó munkát, külön kiemelve a résztvevő munkatársak áldozatos és pontos munkáját, hozzáállását. Zárszavában Popovics Réka hangot adott reményének, hogy az ősz végére várható újabb pályázati kiírásnak köszönhetően ismét rengeteg megváltozott munkaképességű ember találhatja meg helyét a munka világában. Veér Károly
Popovics György elnök (KEM Közgyűlés), Cseh Teréz igazgató (Regio Regia), Magyar Zsolt (munkavállaló)
A megyei közreműködő szervezet dolgozói, balra Popovics Réka (NRSZH főigazgató-helyettes), harmadik dr. Varga Zsuzsanna (szakmai koordinátor), jobbra az asztalnál úl Daczi Péter (szakmai vezető) |