Már a betanított munka is a hiányszakmák között szerepel

Bár a gazdasági válság, a termelés csökkenése 2009 és 2012 közt átmenetileg tompította a hazai munkaerő-piaci problémákat, most, hogy a gazdaság újra fellendülőben van, ismét felerősödtek a folyamatok. Pár éve még csak egy-egy területen beszéltünk hiányszakmáról, ma pedig a minőségi betanított munkásokból sem áll rendelkezésre elegendő. A Pannon Job, a VIDEOTON HOLDING tagjaként, számos székesfehérvári, fejér megyei cég partnereként, két évtizedes tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Molnár Attila ügyvezető igazgatóval áttekintettük a hazai problémákat, és azok lehetséges megoldásairól is szót ejtettünk.

-Milyen képet mutat a hazai munkaerőpiac?
-Az elmúlt évek során hiányszakmákról beszéltünk, ami főleg a műszaki-informatikai értelmiségi, illetve a jól képzett szakmunkás állásokat érintette. Ma már más a helyzet. A munkaerőhiány általánossá vált, a munkaerőpiac az alacsonyan képzett munkavállalók tekintetében is beszűkült, betanított munkásból is hiány van. Persze ez a fogalom már nem azt takarja, amit évtizedekkel ezelőtt párosítottunk hozzá. Egy gépkezelő is ebbe a körbe tartozik, holott valójában a legtöbb esetben bonyolult és rendkívül drága technológiát kezel, felelősségteljes munkát végez. Egyre kevesebb az ilyen kihívásoknak is megfelelő munkavállaló. A mennyiségi hiány mellett, egyfajta minőségi vákuum is érzékelhető.
-A partnercégeink zöme nem képes helyi szinten kielégíteni munkaerőigényét, ezért egyre erőteljesebb toborzásba kezdenek, és különféle módon igyekeznek segíteni a távolabbról érkező, leendő munkavállalókat: utaztatás, szállás biztosítása, útiköltség-térítés. Főleg Kelet- és Dél-Magyarországról toborzunk nagy létszámban. Régiónkban kifejezetten súlyosnak mondható a munkaerőhiány, és tőlünk nyugatra – Győr, Szombathely környékén – még rosszabb a helyzet.

-Európa hasonló problémákkal küzd. Hogyan hat ez a hazai munkaerőpiacra?
-Kontinensünket az öregedő társadalmak jellemzik. A munkaerőpiacra belépők száma jóval kisebb az onnan kilépőkénél. Magyarországon különös kihívást jelent mindez, mert az 50-es években nagy számban született, úgynevezett „Ratkó-gyerekek”, most mennek nyugdíjba, és a helyükbe a 90-es évek újszülöttjei lépnek. Számosságukat tekintve jóval kevesebben vannak elődeiknél. Összességében évente százezerrel kevesebb munkavállalóval számolhatunk.
-A munkaerőpiacra belépők számát átmenetileg tovább csökkenti az is, hogy egyre több fiatal megy főiskolára, egyetemre, azaz későbbre tolódik a munkavállalás ideje. 16-18 éves koruk helyett csupán 24-28 évesen helyezkednek el, nem ritkán akár tíz évet is a felsőoktatásban töltenek. Gyakran be sem fejezik a tanulmányaikat, időközben váltanak, vagyis számos ok miatt elhúzódhatnak tanulóéveik.
-Mindezek eredményeként az ország munkaképes lakosságának száma drámaian csökken. Amíg a nyugat-európai országok az uniós nyitással enyhíteni tudták ilyen jellegű gondjaikat, addig Kelet-Közép-Európában ugyanez éppen ellenkező irányba hatott, hiszen éppen tőlünk csábították el, rendszerint a legjobban képzett, idegen nyelvet beszélő munkavállalókat. Lengyelországból, Szlovákiából, Magyarországról, Romániából rengetegen mentek ki dolgozni a nyugati államokba. Eltérő számok vannak, de általában 400-600 ezer emberről szoktak beszélni hazánkat illetően. Ez nem tűnik túl magas értéknek a tízmilliós összlakossághoz képest, ám, ha mindezt a 3,5 milliós munkaerőpiacunkhoz viszonyítjuk, máris 15%-os elvándorlásról beszélünk. Ezt pedig már megérezzük, nem véletlen, hogy alig lehet idehaza jó lakatost, hegesztőt, vagy épp CNC-szakmunkást találni.
-Azt mondják, a magyar ember nem mobilis, nehezen hagyja el az otthonát, nem szívesen vállal távoli munkát. Ez igaz a határainkon belül, ugyanakkor, ha egyszer már elindul – márpedig 2-3000 euróért már meggondolja -, akkor a határig meg sem áll. Ha költözni kell, a magasabb munkabér reményében hajlandó messzebbre menni. De ugyan ez igaz, az erdélyi magyarokra is. Aki elindul, az nyugatabbra tart.
-A toborzási területeink is egyre szűkebbek. A kelet-magyarországi régiók egy részének sikerül felzárkózniuk: Kecskemét, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc mind-mind olyan központokká váltak, ahol több ezer főt foglalkoztató vállalatok telepedtek le. Lekötik a helyi munkaerő-kínálatot, ezért innen manapság nem lehet sikeresen toborozni.

-Ma már mindenki elismeri, hogy hiba volt a szakemberképzést nem a valódi, a gazdaság diktálta igényekhez igazítani. Érzékelhető valamiféle előrelépés ezen a téren?
-A problémák gyökerét egyrészt abban látom, hogy a szakmunka társadalmi megítélése az elmúlt évtizedek során sokat romlott, míg ezzel párhuzamosan a diploma felértékelődött. Ma már senki sem akar szakmunkásnak tanulni. A szülők szeretnék, ha gyerekeik magasabbra jutnának a társadalmi ranglétrán, könnyebben boldogulnának az életben, ezért – gyakran nem is racionális érvekkel  – arra biztatják a fiatalokat, hogy diplomát szerezzenek. Pedig egy felsőfokú végzettség manapság semmivel sem jelent biztosabb megélhetést, garantáltan magasabb jövedelmet, mint amit egy jó szakmunkás elérhet. Inkább legyen valaki jó elektroműszerész, mint egy átlagos marketing menedzser.
-Kevés a jelentkező a szakmunkásképzőkben, szakközépiskolákban. Ráadásul – mivel már a közepes, vagy olykor a gyengébb képességűek is a felsőoktatásba igyekeznek – a szakképzés alsó és középső szintjén nem a legjobb képességűek maradnak. Tehát itt is igaz, hogy a mennyiségi problémákat tovább rontják a minőségi gondok.
-Másrészről valóban túlképzésről beszélhetünk számos területen. A 90-es évek elején a tanulók 15%-a járt egyetemre, ma ez megközelíti az 50%-ot. Kitermelünk rengeteg olyan diplomást, akik aztán nem tudnak elhelyezkedni, sem a szakmájában, sem más területen. Vannak olyan általános képzésben részt vevő hallgatók-bölcsész, kommunikáció-, akik bár nem a saját szakterületükön – bölcsész, kommunikáció szak – de a gazdaság számos területén tudják hasznosítani a képességeiket, főleg a nyelvtudásukat. Ők a szerencsésebbek, de sok csalódott ember kerül ki az iskolapadból, holott keményen megdolgoztak a diplomájukért. A gazdasági változások mindig gyorsan zajlanak, az oktatás sajnos csak lassan képes reagálni ezekre az elvárásokra. Idővel változik azért a rendszer, és a szakmunkát is kezdjük átértékelni.

-Mi lehet az orvosság minderre? Rövidtávon kinek, mit kellene tennie ahhoz, hogy a helyzet javulni kezdjen?
-Az egyik legfontosabb a munkaerő mobilitásának megteremtése lenne. Azokat kellene jobban segíteni, akik az otthonuktól távol is szívesen vállalnának munkát, de ezt önerőből nem tudják meglépni. Az állam már most is biztosít erre lehetőséget, konkrét anyagi támogatás formájában, mely elsősorban a lakhatást segíti. Ugyanakkor ennek az adminisztrációja meglehetősen bonyolult, nem túl életszerű. Egy munkavállalónak – akinek rendszerint nincsenek tartalékai – az ország másik felébe kell utaznia, ott megfelelő albérletet találnia, legtöbb esetben többhavi kauciót várnak el tőle, és mindezek költségeit neki kell előfinanszíroznia, mert a támogatást csak utólag, számlák ellenében kapja vissza az államtól. Gyakran már itt meghiúsulnak az álmok, hiába az akarat a költözésre, munkavállalásra.
-Szükség lenne mai, modern munkásszállókra is. Jó példa erre a VIDEOTON HOLDING munkásszállója, a RÉV Szálló, melyet újranyitottunk a távolról érkező munkaerő befogadására. Egy-egy ilyen intézmény komoly beruházást igényel, megváltoztak az igények, kisebb, apartmanszerű lakásokra van igény, ahol akár a szakmunkások, akár a fiatal mérnökök szívesen laknának. A munkásszállók építésébe szerepet kellene vállalnia az államnak, az önkormányzatoknak is, mert az egyes cégeknek – látva a gazdasági válság korábbi hatásait – ez túlságosan nagy kockázatot jelent.
-A vállalatok azzal is sokat tehetnek a szakember-utánpótlásuk biztosítására, ha már a képzés idején kapcsolatot teremtenek a jelöltekkel. Akár a duális képzés, akár a gyakornoki program keretében vállalnak szerepet, a végeredmény ugyan az: a tanulmányok befejezésekor kész, hadra fogható szakembereket kapnak. Az sem hátrány, hogy mindezzel kicsit magukhoz tudják kötni a fiatalokat.
-A jelen munkaerőpiacát a nagyobb cégek gyakorlatilag levadásszák, keresik a tehetségeket. Tanulmányi szerződéseket kötnek, gyakornoki programokat indítanak. A megavállalatok több száz diákkal kötnek ilyen jellegű szerződést. Azok, akik a nyílt munkaerőpiacon kívánják megtalálni a munkatársaikat, egyre csalódottabban tapasztalják, hogy már csak nagyon nehezen találnak megfelelő képességű fiatalokat.
-A betanított munkásokat foglalkoztató cégek előtt is új kihívások állnak. A fluktuációt már nem kezelhetik úgy, mint korábban – „semmi gond, majd holnap felveszek egy másikat, talán még jobbat is” -, mert ott tartunk, hogy nincs másik. Szomorú tapasztalat, hogy a toborzás, a gondos kiválasztás után, az új munkavállalók egy jelentős része – akár 30-40%-a – végül nem marad a cégnél. Rengeteg pénzt, időt beleölnek, hogy ezek az emberek munkába állhassanak, alkalmasak is rá, mégsem maradnak, mert nem sikerül integrálni őket. Ennek a jelenségnek a hátterében sok esetben szervezeti problémák húzódnak meg. Sok munkavállaló stresszhatásként éli meg, hogy egy kisebb létszámú munkahelyről egy több ezer főt foglalkoztató gyárba kerül. Nem érzi magát komfortosan, a problémáival magára marad, és emiatt idő előtt feladja az új munkahelyet. Ha a vállalatok megfelelő módon menedzselnék ezt a folyamatot, jelentős mértékben csökkenteni lehetne a szervezetet önként elhagyók számát.
-Az a tapasztalatunk, hogy a cégek nincsenek erre felkészülve, pedig ma már jelentős versenyelőnynek számít, ha rendelkeznek ezzel a készséggel. Csak egy kicsivel kellene többet tenni, és a siker nem maradna el. Éppen ezért a partnercégeink számára kidolgoztunk egy kifejezetten a fluktuáció csökkentésével foglalkozó programot. Ennek keretében például a cég alkalmazottai közül kiválasztunk néhány tapasztaltabb kollégát, akiket felkészítünk a mentori feladatokra. Az esetek zömében az odafigyelés, néhány megnyugtató jó szó, a közvetlen tapasztalatok átadása csodát tesz. Ebben tehát tudunk segíteni.
-Ugyancsak hiányzik a háttér a nagyvállalatoknál a távoli helyszínekről történő toborzáshoz. Oda kell utazni, helyben hirdetni, meghallgatni, kiválasztani, majd itthon szállást biztosítani, az utaztatásukat lebonyolítani. Cégként könnyebben találunk kiadó lakás, mintha a munkavállaló idegenként próbál, egyedül boldogulni. Végül az sem hátrány, hogy évtizedes tapasztalattal bírunk ezen a téren, ami akár a munkaadó, akár a munkavállaló oldaláról nézve komoly előnyt jelenthet.
-Mindezek a problémák ráadásul, az idő haladtával, egyre súlyosabbá válnak, a munkaerő-hiányt napról napra erősebben érzik a társaságok, éppen ezért fontos, hogy minden rendelkezésre álló lehetőséget megragadjanak, hogy a munkaerőigényüket folyamatosan biztosítani tudják. Az eszközök között lehet válogatni, de a legfontosabb, hogy mielőbb elkezdjük!
Cseh Teréz