A Robotika Atyjának öröksége In memoriam dr. Bejczy Antal
Az Óbudai Egyetem tiszteletbeli professzora volt a mérnök, űrkutató, feltaláló fizikus. Nemcsak nevét (Bejczy Antal iRobottechnikai Központ) akarták megmenteni az utókornak, de szellemi örökségét is – hangsúlyozta az intézmény Alba Regia Egyetemi Központja dékánja, Dr. Györök György.
E gondolat jegyében született az az ötlet, hogy a fehérvári műszaki érdeklődésű középiskolások között robotépítő versenyt rendezzenek. Támogatóként Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzata örömmel csatlakozott, és 1.4 millió forintos segítséget biztosított ahhoz, hogy 12 db LEGO Mindstorms készletet vásároljanak, melyeket pályázat útján középiskolai csapatok nyerhetnek el. A csapatok az első fordulóban egy weboldalon keresztül kapnak robotikai feladatot. Ezt követően májusban lesz egy nyilvános robot-show bemutató, ahol a döntőbe jutottak mérhetik össze tudásukat valamilyen „marsi” küldetésfeladatot teljesítve. Bejczy professzor úr 2006-ban lett Fejér Megye Díszpolgára. Az akkor vele készített interjú beszélgetéskor (érdekesség az is, hogy akkor még médiabeli kollégámmal, Mészáros Attilával együtt kérdeztük a díjazottat) azt hangsúlyozta, hogy a magyarokat azért szeretik világszerte a tudományos életben, mert jó kérdéseket tudnak föltenni a problémák megközelítéséhez. Hadd álljon itt az akkori nyilatkozatából (Fehérvári 7 Nap -2006.III.31.) két gondolat: – Mit jelent ez a cím Önnek? – Azt ismeri el számomra, hogy a megyében születtem, Fejér megyéből nőttem ki. Azt az érzést adja, hogy az embernek van egy háttere az életében, ami számon tartja őt. Ez engem arra késztet, hogy emlékezzek az eredetemre, s ezt mindig könnyű megtennem. De mindez azt is jelenti: itthon vagyok.
– Hogyan emlékszik vissza az Ercsiben töltött időre, s a gyerekkorára? – Az ercsi elemi iskolában tanultam, de alapvető élményeimet is jelenti a közeg. A gyermekkori indíttatásban a szülői gazdálkodás lehetett volna minta, ám a nagyapai ösztönzés a gépek működésének megismerése felé terelt. A kalocsai jezsuita gimnázium tanított meg tanulni, s egy középiskolai verseny jutalmaként került kezembe Öveges József Atomfizikája. Ez az izgalmas olvasmány mindent eldöntött. E sorokat újraolvasva az jutott eszembe, hátha valakit épp ez a középiskolai robotika verseny indít el úgy, hogy rá is igaz lesz a mondás: „Messze nézzen az, aki érni akar valahova” Dr.Göde Andrea Fotó: Bácskay Gergely |