Kiszáradt halastavat alakítottak vizes élőhellyé Tatán Megújult a Réti 8-as tó
A közelmúltban átadták rendeltetésének Tatán a Réti-8-as tavat. Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára avató beszédében kiemelte, hogy a beruházás példaértékű összefogás eredménye, melyhez hozzájárultak a civil szervezetek, az Által-ér Szövetség, a tatai járás önkormányzatai, a szakmai szervezetek és a kormányzat egyaránt.
Az államtitkár hozzátette: szemmel látható, hogy egy éveken, ciklusokon átnyúló, sok apró kockából összerakott tudatos építkezésről van szó, melynek célja a természet védelme, és Tata város újra megjelent forrásainak ésszerű hasznosítása.
Az uniós támogatással megvalósult beruházás célja a 22 hektáros, korábban kiszáradt halastó vízi élőhellyé alakítása, és a területet szabadidős és ismeretterjesztési célokra való hasznosítása volt - mondta el az ünnepélyes átadáson Musicz László projektmenedzser.
Bencsik János, a körzet parlamenti képviselője az átadáson megjelent iskolás gyerekeknek ajánlotta a tavat, hiszen ők fogják használni, gondozni az elkövetkező évtizedekben.
Michl József, Tata polgármestere hozzátette, hogy a környéken még hét kiszáradt tómeder vár arra, hogy eredeti funkcióját, szépségét visszanyerve a város és a környék ökológiai, turisztikai és gazdasági színfoltjává váljon. A Réti halastavakat az Esterházyak építették 1896-ban. Létesítésük előtt nádasok, mocsarak húzódtak Tatától a Dunáig. A nagy kiterjedésű lápvidéket az Által-ér és a helyi, bővizű langyos források táplálták. A most kialakított halastó vízutánpótlásához ismét felhasználják a források vizét, melyek a térségi bányaművelés megszűnése után újrafakadtak.
A polgármester kiemelte, hogy „A tatai Réti 8-as számú halastó természetes vízi élőhellyé történő rehabilitációja” elnevezésű, KEOP 3.1.2/2F/09-11-2013-0014. azonosítószámú projekt keretében 2015-ben az Által-ér-völgyi vizes élőhely-rendszer mintegy 37 hektáros részlete újult meg. A tó megújítása nem csupán egy halastó kotrását jelentette, hanem olyan új szemléletű rehabilitációt, amelynek során új élőhelyek, fészkelő-szigetek jöhettek létre, megőrzésre kerülhetett egy ősnádas, a tó vízutánpótlása a megújuló karsztforrásokra helyeződhetett, és mindezt Tata legújabb tanösvénye egészíti ki. A 275,49 millió Ft európai uniós támogatás segítségével megvalósult projektnek köszönhetően a Réti-8-as tó méltán válhat ismét élő tagjává a Tatai-tavak nemzetközi jelentőségű vizes élőhely láncolatának. A Ramsari Egyezmény által is védett területen a zöld szervezetek segítségével máris megkezdődött az aktív monitoring tevékenység, mely a növény- és állatvilág visszatelepülését hivatott elősegíteni.
VK Fotó: MTI (Bognár Boglárka) |