A térség gazdaságának és idegenforgalmának motorja lehet Átadták a komáromi hajókikötőt
December második szombatján átadták rendeltetésének a komáromi hajókikötőt. Dr. Molnár Attila, Komárom város polgármestere elmondta, hogy mindössze négy hónap alatt valósult meg a kikötő intermodális kapacitás növelését célzó beruházás. A projekt összköltsége 728 millió forint, melyből 619 millió forint uniós és állami támogatás volt.
A polgármester hozzátette: a kikötő területe logisztikai szempontból kiemelt jelentőségű, hiszen az autópálya közelsége, a vasúti pálya és rendező pályaudvar kialakítása lehetőséget nyújtott az intermodális rendszer kialakításához, a kikötő fejlesztéséhez. A megvalósult beruházás nemcsak a gazdaságos vízi szállítást teszi lehetővé, hanem pozitív hatással lehet a személyszállító hajók kikötésére is, így a város bevételei az iparűzési adó mellett az idegenforgalom által generált jövedelmekkel is gyarapodhatnak. Dr. Molnár Attila szerint erre jó hátteret biztosíthat a hamarosan elinduló erődfelújítás, illetve az új Duna-híd megépítése. A polgármester külön köszöntötte Észak-Komárom alpolgármesterét, Dr. Knirs Imrét, akinek jelenléte az avatáson azt szimbolizálja, hogy a Duna két partján álló települések határokon átnyúlóan is egy városként gondolkodnak. Romanek Etelka, Esztergom város polgármestere hangsúlyozta, hogy bár a két város fizikailag távol van egymástól, a mostani beruházás szorosabb együttműködést, a közös folytatás lehetőségét vetíti előre. Advent lévén a hit, a remény, az öröm és a szeretet időszakát éljük, ez a nap az örömé, hiszen olyan fejlesztés valósult meg, amely nemcsak a Duna menti településeknek, hanem egész Magyarországnak nagyon fontos – tette hozzá a polgármester asszony. Dr. Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott elmondta, hogy a fejlesztések várható hatása a kikötői áruforgalom jelentős mértékű növekedése, előzetes becslések szerint akár a jelenlegi ötszörösére. Külön kiemelte, hogy az új uniós pályázatok esetében a jól előkészített projekteknek köszönhetően remélhetőleg a jövőben immár a kabáthoz kell varrni a gombot, és nem fordítva, mint az előző pénzügyi ciklusban. A KÖZOP 4.1.01320130003 azonosítószámú pályázat keretében a teherkikötő korszerűsítése és a tehergépkocsik, valamint a hajók átrakodási rendszerének modernizációja valósult meg. A kedvezményezett Port Danube Kft., valamint a kikötőt üzemeltető Mahart PassNave Személyhajózási Kft. nagy előrelépésnek tartja a fejlesztést, melynek hatására növekedő forgalomra és egyre több megrendelőre számítanak. Komáromban a teherhajók rakodásának elősegítésére épített partfalat hoztak létre. Itt mobil kirakógéppel vagy daruval mozgatják az árut, mely szállítószalag-rendszeren át jut el a hajókból a teherautókba, vagy fordítva. A létesítmény megvédi a kikötőt a zajló jégtől és az uszadék fától is. A komáromi ipari park jelentős szabad kapacitásokkal rendelkezik, mely kihasználását a megvalósult kikötőfejlesztés is segíteni fogja, továbbá azok a cégek, akik eddig a vízi szállítási módot a kikötő korlátozott használhatósága miatt szállításaiknál nem preferálták, a jövőben számításba vehetik ezt az új lehetőséget. Jövőbeli cél a kikötő további fejlesztése során a vasút lehetőségeinek kihasználása, a konténerforgalom beindítása, és olyan technológiai kiszolgáló tevékenység biztosítása, amely az alapkikötői tevékenységet is elősegíti. További tervek között szerepel a személyhajó kikötő fejlesztése, melynek hatására az erőddel együttműködve a személyhajós forgalom is növelhető a térségben.
TO
|