Tatabányán első ízben adtak át mérnöki diplomákat… Történelmet írtak az Edutuson
Közel negyed százada annak, hogy Tatabánya megyei jogú város felkerült a felsőoktatás palettájára azzal, hogy megnyitotta kapuit a főiskola, ahol gazdálkodási majd kereskedelmi szakon képezték a jövő közgazdászait. Most egy újabb mérföldkő tanúi lehetünk: idén, a közgazdászok mellett első ízben ünnepeli a város friss diplomás mérnökeit, történelmet írva ezzel a megyeszékhely életében.
Zsúfolásig megtelt az Edutus Főiskola „A” épületének aulája március 3-án, pénteken délután. Virágot szorongató, mosolygó szülők, hozzátartozók várták izgatottan az ünnepség megnyitását. Az elnöki asztalnál Némethné dr. Gál Andrea oktatási rektorhelyettes, dr. Valenta László stratégiai főigazgató, Schmidt Csaba polgármester, dr. Kancz Csaba kormánymegbízott és Popovics György Komárom-Esztergom megye Közgyűlésének elnöke, valamint a MÜTF Alapítvány képviselője foglalt helyet. A köszöntéseket követően rektor-helyettes asszony dr. Jandala Csilla, rektor üdvözletét tolmácsolta, aki hivatalos elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni az ünnepségen. Rektorhelyettes asszony örömmel számolt be arról, hogy idén 74 hallgatójuk tett sikeres záróvizsgát, akik közül 60-an gazdasági, 14-en pedig műszaki szakon végeztek. Ez utóbbi tény az, ami igazán különlegessé tette ezt az alkalmat, hiszen a város történetében először nyílt lehetőség arra, hogy mechatronikai mérnöki diplomákat adjanak át. Rektorhelyettes asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy a végzettek közül hatan az országosan is egyedülálló lézertechnológia specializáción szereztek oklevelet, illetve, hogy a diplomás hallgatókon túl 8 fő műszaki menedzsert is köszönthetnek. A rangos oktatási intézmény képviselője arról is beszélt, hogy a főiskola az elmúlt évek során több tekintetben is megmérettetett: A Magyar Akkreditációs Bizottság a 2012/2013-as tanévben átfogóan vizsgálta az intézmény működését, 2014/2015-ben pedig a gazdasági szakok akkreditációja következett. Mindkét esetben a maximálisan adható öt éves időtartamra kapta meg a főiskola a minősítéseket. A sikerek ellenére sem dőlhetnek azonban hátra – mutatott rá a további kihívásokra Némethné dr. Gál Andrea -, hiszen a kitűzött cél – hogy elnyerjék az alkalmazott tudományok egyeteme címet – még több éves kitartó munkát igényel. Első lépésként a már meglévő marketing mesterszakuk mellé, további mesterképzések indítását tervezik mind a gazdasági, mind a műszaki területen. Azt remélik, hogy a végzett hallgatók közül sokan visszatérnek majd ezekre a képzésekre.
Schmidt Csaba polgármester is arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy a tanulás nem ért véget azzal, hogy befejezték főiskolai tanulmányaikat. Tény, hogy az itt megszerzett alapot már senki sem veheti el tőlük, de ezt a tudást használni, hasznosítani, sőt fejleszteni is kell. A városvezető megerősítette, hogy a főiskolának számos kihívással kellett szembenéznie a közel 25 év alatt. Az indulás óta folyamatosan küzdeniük kellett a fennmaradásért, a fejlődésért, és ma is keményen dolgoznak a jövőjükért. 1992-ben ez az intézmény úttörő feladatot vállalt magára, az ország első magán felsőoktatási intézménye jött itt létre, és kemény küzdelmek árán jutottak el oda, ahol most tartanak. - Viharos tenger nevel jó tengerészt - idézte a jól ismert mondást Schmidt Csaba, s csakugyan, a főiskola megtanulta a leckét: reagálni kell a külső hatásokra, elvárásokra. Nagyon fontos, hogy azt tanítsák, amire szükség van a gazdaságban, a városban. A főiskola erre az igényre mindig rugalmasan reagált, kezdetekben a közgazdászképzéssel, majd a marketing szakok megerősítésével, később a turizmus szakok elindításával, illetve a ma már mérföldkőként számon tartott mérnökképzés meghonosításával. A polgármester végül reményét fejezte ki, hogy a főiskola által képviselt rugalmasságot, innovációra való készséget sikerült a hallgatókba is beleplántálni, mert a szaktudás mellett ma ezzel vihetik a legtöbbre.
A diplomák átadása előtt még két elnökségi tag szólalt fel. Popovics György a végzett hallgatók helyzetét egy hasonlattal érzékeltette: a váltás a tanulmányi évekből a munka világába éppen olyan, mint amikor egy növényt átültetnek. Az átmenet szinte soha sem zökkenőmentes, de ha ismét sikerül gyökeret verni – ezúttal már a munkahelyeken -, akkor ott újra fejlődésnek indulhatnak, s megerősödve magasra juthatnak. Ehhez kívánt szerencsét, és kitartást a megyei vezető. Az ünnepi beszédek sorát dr. Kancz Csaba zárta, aki arra mutatott rá, hogy a hallgatók legfontosabb bázisa a mögöttük álló család. Számíthattak rájuk a felkészülés évei alatt, és ott lesznek most is, amikor pályakezdőként az új munkahelyeken kell helytállniuk.
A felemelő gondolatok után elérkezett a várva várt pillanat: az ünnepi egyenruhájukban pompázó, boldog hallgatók végre átvehették diplomájukat, annak a tudásnak a jelképét, amelyet az elmúlt évek során elsajátítottak.
-réz
|