„A díszpolgári cím elnyerése még inkább munkára sarkall!”
Dr. Kovács Zoltán Pápa díszpolgára lett

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója tiszteletére rendezett városi megemlékezésen vehette át dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára dr. Áldozó Tamás polgármestertől a Pápa Város Díszpolgára kitüntető címet. A várost 20 éven át irányító politikus az elmúlt 26 évben végzett, töretlen lokálpatriotizmustól áthatott, kiemelkedő eredményekben gazdag városvezető és városépítő munkájával érdemelte ki a pápaiak tiszteletét, a város képviselő-testülete pedig a legrangosabb elismerés adományozásával ismerte el dr. Kovács Zoltán tevékenységét. A kitüntetettel az ünnepi ceremónia után beszélgettünk.

– Fiatal jogászként fordult a helyi közélet, politika felé az 1980-as évek végén. Milyen indíttatásból, hiszen lehetett volna sikeres ügyvéd is, ha választott pályáján marad?
– Mindig érdeklődtem a történelem, a világ folyamatai, a helyi ügyek iránt is, de kezdetben egyáltalán nem volt tudatos a közéleti szerepvállalásom. Aztán ez megváltozott 1988-ban, amikor megalakítottuk a Fideszt, aztán 89-ben létrehoztuk itt a városban az Ellenzéki Kerekasztalt, és azt tapasztaltuk, hogy nagyon sokan csatlakoznak hozzánk, akik úgy gondolták, hogy az addigi rendszer nem működhet tovább. Valóban lehettem volna sikeres ügyvéd, hiszen közel kétszáz folyamatban lévő ügyet voltam kénytelen a kollégáimra hagyni, amikor megválasztottak polgármesternek 1990-ben. Akkor egyébként még úgy gondoltam, hogy négy évre vállalom a városvezetői szerepet, és aztán visszamegyek ügyvédnek. Mégsem így történt, komoly rábeszélések hatására vállaltam az újabb jelöltséget, magam is éreztem, hogy még épp csak elkezdtük a munkát, s azt folytatni kell. Aztán jött az 1998-as országgyűlési választás és volt esély arra, hogy a baloldali kormányzást koalíciós kormányzással át lehet fordítani jobbközép irányba. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy az addig megszerzett politikai tapasztalataim és ismertségem alapján jó jelölt lehetek az országgyűlési választásokon, és el is nyertem a választók bizalmát. Innentől kezdve már polgármesterként és országgyűlési képviselőként dolgoztam a város érdekeit szem előtt tartva. A kezdetekkor nem terveztem, hogy profi politikus leszek, ezt az élet hozta magával. Szerencsére a Fideszen belül mindig jó volt a támogatottságom és azt is éreztem, hogy a város polgárainak többsége is támogat, elismeri a munkámat. Ez nagyon fontos, hiszen ez viszi tovább a megkezdett úton az embert. Ez nem egyszemélyes munka, a helyi közösséggel együttműködve lehet eredményt elérni. Külön köszönöm az engem támogató önkormányzati képviselők munkáját.

– Önt az első önkormányzati választások óta mindig megválasztották polgármesterré és 20 év után azért kellett elbúcsúznia a városvezetői széktől, mert egy újabb feladattal bízták meg, Orbán Viktor miniszterelnök Veszprém megye kormánymegbízottjává nevezte ki. Mi a siker titka?
– Hogy miért bíznak bennem ennyi időn keresztül akár a város polgárai, akár mások, azt leginkább tőlük kellene megkérdezni. Azt hiszem ebben szerepet játszik az egyéniségem, a családom, a jogászi múltam, de talán a sportmúltam is. De hadd idézzem fel az 1990-ben, a református öregdiákoktól kapott gratuláló levelet, melyet a polgármesterré választásom alkalmából írtak. Az állt benne: ne gondold, hogy magadnak köszönheted csak. Köszönheted nagyszüleidnek, szüleidnek, rokonságodnak, barátaidnak. S ha majd harmadszor is megválasztanak, akkor tekintheted a magad sikerének, mert abban már benne lesz nagyon sok munkád. Ma is megvan ez a levél, és bár először furcsa volt ezeket a szavakat olvasni, ma már tudom, igaz. Talán szerencsém is volt, olyan ügyeket vállaltam fel, ami érdekelte az embereket, ami fontos volt számukra. Számunkra pedig a városlakók véleménye volt fontos, tudni, hogy ők mit szeretnének. Ezért is, számtalanszor megkérdeztük a helyieket, és a válaszok alapján készítettük el a tervet a város fejlesztésére. 1992-ben fogadtuk el, és mára ezek a tervek megvalósultak: a sportcsarnok, a fürdő, a belső- és külső elkerülő út, az ipari park, a Tókert csatornázása, a Fő tér és a kastély felújítása, iskolaépítések és még sorolhatnám. Vettünk egy mély levegőt és csináltunk valami nagy dolgot, aztán több kisebb következett, majd újra egy nagy levegővétel, és belevágtunk megint valami jelentős feladatba.

– 26 év nagyon hosszú idő és nagyon sok munkát jelent. Van olyan időszak, ami különösen emlékezetes?
– Talán az első önkormányzati ciklus. A képviselő-testület rendkívül „színes” társaság volt. Addig az ország komoly demokrácia-deficittel küzdött, és a választások után nagyon sok energia szabadult fel, mindenkiben hatalmas volt az alkotókészség. Vegyes volt a testület összetétele, nem volt többsége senkinek, sikeres kompromisszumkötések zajlottak, a végére szinte baráti társasággá kovácsolódtunk. Komoly kérdés volt például, hogy mi legyen a volt orosz laktanyával, hogyan alakítsuk át működőképessé, fenntarthatóvá az iskolarendszert. Voltak persze konfliktusok, álmatlan éjszakák, de tudtuk kezelni egymást. Az biztos, hogy nem nyolc órás munkanapokat éltem meg akkor sem, és nagy teher hárult a családomra, akik mindig támogattak, de jó néhányszor el kellett viselniük a távollétemet. A politika sajnos sokszor a familiáris viszonyokat is erodálja. Egyszer megkérdezték tőlem, belevágnék-e még egyszer. Hát…sokkal jobban meggondolnám, mint akkor, noha ugyancsak sok szép pillanatot éltem át ez idő alatt.
– A kormánymegbízotti, majd államtitkári feladatok elszólították a városból. Mennyire tudott mégis pápai maradni, mennyire van lehetősége figyelni a város életét, kapcsolatot tartani az itt élőkkel? Amíg polgármester volt, az emberek lépten-nyomon köszöntek, megálltak az utcán, váltani önnel néhány szót. Ma is megvan ez?
– Ha itthon vagyok ma is így zajlik, mindig megtalálnak a pápaiak. Lehetőség szerint minden hónapban tartok fogadóórát, több mint 80 település országgyűlési képviselője vagyok, és nagyon sok helyre kell eljutnom az országban is. A képviselői feladatok mellett ott van a kormányzati munka is, így időnként kevesebb idő jut az itthoniakra, de úgy érzem, hogy nem változott a viszonyom a pápaiakkal. Amit észreveszek, az az, hogy a mostani fiatalok nem ismernek annyira, mint polgármester koromban, amikor én adtam át nekik az elismeréseket, én köszöntöttem őket, ott voltam a diákversenyeken, rendezvényeken. A városért való munka azonban nem változott, a közéletben továbbra is részt veszek, hiszen a város, úgymond „megrendelőként” fordul hozzám, hogy mit intézzek el. Amolyan csendes üzemmódban működök, segítem a város előbbre jutását, és nem az a fontos, hogy látványosan hirdessem, milyen ügyeket intéztem el, akik ismernek, úgyis tudják, hogy sok mindenben közreműködök. Néha persze tudatni kell az emberekkel, hogy egyes dolgok nem maguktól történtek.

– Meglepte a díszpolgári cím elnyerése?
– Inkább az lepett meg, hogy egyáltalán felterjesztettek erre a címre. Én mindig azt mondtam, hogy aktív politikus esetében egy ilyen kitüntetés politikai vitákat gerjeszthet – akár emberi gyarlóságból, akár politikai tudatosságból -, amit talán szerencsésebb elkerülni. Nem szerettem volna, ha ilyen jellegű vita lenne személyem körül. A másik gondolatom pedig az volt, hogy mennyi munkát kell még elvégezni. A díszpolgári címre való felterjesztés mégis nagyon jól esett, sokan javasoltak, és az is megtisztelő, hogy ilyen kiváló emberek sorába kerültem. Köszönöm mindazoknak, akik felterjesztettek, és köszönöm azoknak, akik támogatták a felterjesztésemet a testületben. Ez még inkább munkára sarkall és még nagyobb erőt ad.

A www.papa.hu cikke alapján