VI. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál Kreatív lencseételek, finom hurkák fesztiválja
2017. február 10-én, szombaton hatodik alkalommal várta a Nemesvámoson illetve környékén élőket a Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál. Évről évre egyre több csapat méri össze tudását a lencseétel főző-, illetve a hurkakészítő versenyen. Az egésznapos fesztiválon termelői piac, kulturális- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. Az idei újdonságokról Nemesvámos polgármesterét, Sövényházi Balázst kérdeztük.
– Hogyan készülnek egy-egy ilyen fesztiválra? Mikor kezdik a munkát? – Gyakorlatilag amint lezártuk a korábbit, már indul is a munka, hiszen az első lépés mindig az értékelés. Megkérdezzük az embereket, milyennek látták a fesztivált, mit változtatnának azon. Mindig van bőven visszajelzés, szerencsére zömében pozitív, de elmondják a helyiek az esetleges negatív észrevételeiket, javaslataikat is. Ez azért fontos, mert segítséget jelent, hogy az esetleges hibákat orvosoljuk, ezáltal évről évre jobbá tegyük fesztiválunkat.
– Milyen visszajelzés volt például a tavalyi eseményről, amire már idén reagálni tudtak? – Tavaly egy nagy rendezvénysátorban, közös térben adtunk helyet a főzőverseny csapatainak és a színpadunknak. Kiderült, hogy bár ennek is vannak előnyei – minden egyben van, átlátható, hangulatos –, ám a hátrányok túlsúlyba kerültek: a tűzhelyek mellett főző versenyzőknek melegük volt, míg a színpadi programok nézőinek éppenséggel elkelt volna a jobb fűtés. A készülő ételek, a sülthurkák illata belepte az egész sátort, ami a fellépőknek, a műsort megtekintőknek nem mindig volt kellemes. A csapatok duruzsolása – hiszen főzés közben vidám a hangulat, mindenki mindenkivel beszélget – olykor összevegyült a színpadi beszélgetés hangjaival. Ezért úgy döntöttünk, hogy egy áttetsző paravánnal kettéválasztjuk a teret. Ezzel a megoldással úgy éreztük, hogy a hangulat tekintetében minden egyben maradt, de mégis kellő mértékben elkülönült a kétféle eseménytér.
– Milyen újdonságok voltak az idei fesztiválon? – A Családok Éve jegyében egy kisebb és egy nagyobb elemet emeltünk be a korábbi rendezvényeink közé. Mindkettővel főleg a gyerekeknek kívántunk kedvezni. Egy régi, ma már egyre inkább elfeledett ízvilágra, finomságra próbáltuk felhívni a figyelmet, ami régen kapcsolódott a farsanghoz, a disznóvágáshoz. Az egyik nagymamánk a Lencseszemek Asszonykör segítségével felkészült egy hatalmas adag hájastésztával, amit aztán a gyerekekkel együtt töltöttek meg – dióval és lekvárral – a fesztiválon, majd miután kisütötték, a színpad előtti téren meg is kóstoltatták azt a látogatókkal. Mondanom sem kell, hogy a siker teljes volt. Egy friss, igazi hajtogatott hájastésztánál kevés finomabb dolog van a világon. – A másik újdonságunk is a gyerekek örömére készült. A szokásos állatsimogató, pónilovagló és egyéb játék mellett idén szalmakockákból egyfajta várat, vagy inkább labirintust építettünk nekik, amire fölmászhattak, és amiről ugrálhattak. Óriási sikere volt, nagyon élvezték az apróságok, úgyhogy ezt az elemet egészen biztosan a jövőben is megtartjuk.
– Mennyire érzik magukénak a helyiek illetve a környékbeliek ezt a fesztivált. Kijönnek az emberek a programokra? – Közel 2500-an vettek részt az idei fesztiválon. Az itt élők magukénak érzik ezt az eseményt, sokan ténylegesen az egész napot itt töltötték, végig nézték a programokat, és még este is itt mulattak Tihanyi Tóth Csaba és Bognár Rita nótaműsorára, valamint a Kredenc együttes mulatós zenéjére. – Megjelennek a fesztiválon a helyi termelőink, a civilszervezetek, a helyi kisebb vállalkozások, és a nagyvállalatok egyaránt. Utóbbiak – nagy örömünkre – már nem csak támogatóként, hanem főzőcsapatokat is indítanak. Köszönet illeti az MTD Hungary Kft.-t, akik évről évre felajánlanak egy-egy fűnyírót főnyereményként, a Vesz-Mont 2000 Kft. anyagi segítséget nyújt, ahogyan a Csatári Plast Kft.-re is mindig számíthatunk. – De megtiszteltetés számunkra az is, hogy társönkormányzatunk, Sóly is részt vesz a fesztiválunkon, idén 3 csapattal jöttek: a Civilek Sólyért, a Sólyi Nyugdíjas Klub és az önkormányzat mérte össze a főzőtudását a többiekkel. – A főzőverseny is egyre izgalmasabb, egyre kreatívabb ételekkel és csapatnevekkel találkozhatunk. A motorosok például idén két csapattal indultak, a barátnők a „Benzintyúkok” fantázianévvel. De hasonlóan találó „Lencse végre kapod!” néven nevezett a versenyre az egyik helyi család és a baráti körük. Annyi jó recept, olyan sok finom lencseétel született már itt a fesztiválunkon, hogy lassan itt lesz az ideje ezeket összegyűjteni, és egy jó kis szakácskönyvben közzétenni.
Teréz Fotók: Kovács István és Kovács Anett Nóra |