A hazai építőipar fellendülése újabb kihívásokat hozott Egy új aranykor hajnalán vagyunk?
Soha nem feledem azt a látványt, amikor a válság előtti években egy kétezer fős német kis falu szélén kilenc toronydaruval építették a sorházakat. Irigykedve néztem, tudtam, hogy idehaza mindez elérhetetlen. Mára kiderült, hogy mégsem az. Nyolc toronydarut számoltam, miközben áthaladtam a budapesti Erzsébet-hídon – meséli örömteli élményét a Grabarics Építőipari Vállalat cégtulajdonosa, Grabarics Gábor, aki az építőipari szakma jó ismerője, tekintsük át, hol tart ma a magyar építőipar, milyen eredményeket tud felmutatni, illetve milyen kihívásokkal kell szembe néznie.
A fellendülés újabb kihívásokkal jár – Újra pezseg a magyar építőipar, az ország teli van toronydarukkal. Ma a főváros egyetlen kerületében több van belőlük, mint a válság idején egész Budapesten. Rengeteg az építkezés, a beruházás, és ez jót jelent. Utoljára a 70-es évek nagy panelprogramjainak idején láthattunk hasonló fellendülést az építőiparban, ami akkor is – ahogy most is – krónikus munkaerőhiányba torkollott. Teli voltunk vendégmunkásokkal. – Az élénk beruházási kedv kikényszeríti a változásokat, melyek zöme áremelkedés formájában nyilvánul meg. Robbanásszerűen nőttek az anyagárak, a munkaerő és az alvállalkozói díjak. Hétről hétre drágult a szakipari munka: a hidegburkolás, a festés ma már kétszer, a homlokzati hőszigetelés kivitelezése háromszor annyiba kerül, mint a válság előtt vagy alatt, hogy csak néhány példát említsek. Önmagában véve, ezzel nincs is semmi baj, hiszen a tisztességes megélhetéshez tisztességes jövedelem kell, hogy párosuljon. A problémát abban látom, hogy ezek a gomba módra szaporodó mikrovállalkozások – szó szerint egy mikrobusznyi szakember – sajnos nem tudják kellőképpen megbecsülni új helyzetüket. Nem élnek, hanem visszaélnek azzal, nincs meg az a vállalati kultúra, ami biztosíthatná, hogy a díjakkal a realitásokhoz közelítsünk. Aránytalanul többet fizetnek az embereiknek, divatba jött a heti fizetés, ami lassítja a vállalkozásokat, a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt. Mindezt indokolatlannak tartom. Ahogy annak idején harcoltam azért, hogy az utalások 30 napra történjenek meg, most azon dolgozok, hogy ez a 30 nap most is megmaradjon. Mert ennek van racionalitása. – Az áremelkedések elsősorban a generálkivitelezőket sújtották, akik még a drágulás előtt kötötték meg szerződéseiket, alacsony árakon. Néhol sikerült kompromisszumot kötniük, néhol elszenvedték a veszteségeket. A jó cégek nyilván túl fogják élni ezt az időszakot, és a friss vállalások már igazodnak a piaci környezethez. Ezen a téren tehát stabilizálódni látszik a helyzet.
Áfa-kedvezmény és CSOK – Beruházó, kivitelező egyaránt a kormányzat döntésére vár: mi lesz az áfa-kedvezménnyel, a CSOK-kal 2019 után. A bizonytalanság túlfűtötté teszi az építőipari piacot, és ez veszélyes lehet. Mindenki úgy akar ma házat építeni, hogy azt 2019 végéig be is kell fejezni. Mindez azonban ilyen kapacitás-lekötöttség mellett egyre inkább kivitelezhetetlen. – Célszerű lenne továbbvinni a kedvezményeket, mert egyre több jel mutat arra, hogy a lakosság igényt tart ezekre. A házasság, a gyerekvállalás olyan döntés, melyhez idő kell, ezért a CSOK egyfajta természetes késésben van. A család- és otthonalapítást jól meg kell fontolni. A folyamat azonban láthatóan beindult, zsúfoltak a házasságkötő termek, divatba jött az esküvő. A CSOK-ot hagyni kell tehát, hogy legyen ideje felfutni. Ehhez viszont továbbra is meg kell tartani az áfa-kedvezményt is. Ha ez túlságon megterhelné az államkasszát, egészséges kompromisszumként az 5%-ot 7-9%-ra emelhetnénk. Ez valószínűleg még nem venné el a beruházási kedvet, ugyanakkor összességében jelentős áfa-bevételnövekedést jelentene az állam számára. – Azt sem szabad elfelejteni – ahogyan a 2000-es évek elején sajnos ez megtörtént –, hogy a lakásépítésnek rengeteg egyéb hozadéka is van. Az új házba rendszerint új berendezés, új bútor dukál. Ez élénkíti a kereskedelmet és újabb áfa-bevételeket hoz a közös kasszába. – A piac tehát már igényli a kormány bejelentését, ami annál is sürgetőbb, mert a túlfűtött építőipari piac együtt jár a minőség romlásával, az indokolatlanul drága vállalási díjakkal, a kapkodással és a felelőtlen vállalásokkal. Itt lenne az ideje lenyugtatni a piacot.
Paks II., Modern Városok Program, Puskás Stadion – A paksi beruházás jelentős mértékű munkát ad majd a hazai építőipar szereplőinek, amihez nagy erőket kell majd koncentrálni. Ha emellett fenn akarjuk tartani – márpedig célszerű lenne – az új lakásépítés jelenlegi évi 30 ezer körüli értékét, akkor egészen biztos, hogy elkerülhetetlen a külföldi munkaerő bevonása. – Az ukrán munkaerővel kapcsolatos tapasztalatok kifejezetten jók. Dolgosak, technikailag nincsenek elmaradva, sőt sokszor jobb teljesítményre képesek, mint a hazaiak. Háborús helyzetük miatt sokan keresnek munkát. Az egész szakmának, sőt az egész országnak érdeke, hogy vendégmunkásként minél nagyobb számban befogadjuk őket. Munkájukkal a magyar GDP-hez járulnak hozzá. Jelenlétük tehát országunk építését szolgálja. – A vendégmunkások alkalmazása mellett szól az is, hogy az egész ország területén egyszerre indultak be a Területfejlesztési Operatív Programok. A vidékfejlesztéshez csatlakozik továbbá a Modern Városok Program, készül a Puskás Stadion és emellett működnek az uniós projektek is, melyek várhatóan valamilyen formában és mértékben 2020 után is folytatódni fognak.
A szakképzést érdemes lenne a szakma kezébe adni – Minden eddiginél jobban érzékelhetőek a szakmunkásképzés hiányosságai. Alig-alig látni képzett fiatalt az építőiparban, ellenben rengeteg olyan van, akinek valójában nem adtunk értékes tudást a kezükbe. Vagy, mert elmaradt a képzésük, vagy, mert éppen hogy túlképeztük őket, a gyengébb képességűeket is arra sarkalva, hogy mindenáron diplomát szerezzenek, amivel aztán semmit sem tudtak kezdeni. Most, mintha picit megtorpanni látnám mindezt. Sok támadás érte a sajtóban azokat, akik a szakképzés mellett tették le a voksukat, hogy miért nem a felsőoktatást támogatják inkább. Én úgy gondolom a kettő között nincs ellentét. Csupán annyi a teendő, hogy vissza kell térnünk a régi, jól bevált rendszerünkhöz, melyben lehetett tudni, hogy aki 4-es, 5-ös eredménnyel végzett el egy iskolát, annak vannak esélyei a továbbtanulásra, a diplomaszerzésre, míg a közepes vagy gyengébb tanulók okosabb, ha a szakmunkásképzésben, a középiskolákban tanulnak ki egy olyan szakmát, amivel aztán boldogulnak majd az életben. „Játékdiplomák”-ra rábeszélni ezeket a fiatalokat óriási veszteség: megélni nem tud belőle, ugyanakkor itt áll egy ország megfelelően képzett szakemberek nélkül, és munkaerő importra szorul. Konjunktúra idején persze ez indokolt, de nem mondhatunk le saját munkakultúránkról, saját képzésünkről. A szakmunka mára felértékelődött, jó megélhetést biztosít, ideje meggyőznünk erről a fiataljainkat is. – Meggyőződésem emellett, hogy a képzési problémáink megoldásáért maga a szakma tehetne a legtöbbet, ha ehhez megkapná anyagi oldalon is a megfelelő támogatást. Ma az építőipari szakma a szakképzési hozzájárulás tekintetében nettó befizető, azaz többet fizet be, mint amit az állam a szakembereinek képzésére fordít. Ha ezek fölött az összegek fölött maga a szakma diszponálhatna, egészen biztosan csábítóbb és hatékonyabb képzési körülményeket tudna teremteni. – Egyre fontosabb lenne a munkaerő tartalékainkat is aktivizálni, a ma még képzetlen, vagy félig képzett munkaerőt a lehető leggyorsabban kiképezni, és munkába állítani. Sok olyan – főleg roma származású – dolgozó érkezik az építőiparba, akiknek jelentős része semmit sem ért a szakmához. Dolgozni akarnak, nem lehet rájuk panasz, megtesznek minden tőlük telhetőt, de megfelelő szaktudással ők is és a munkaadóik is jobban járnának.
Automatizálás – előregyártás az építőiparban – A gépesítés, az automatizálás, az üzemi előregyártás ismét előtérbe került. A statisztikák jól mutatják, hogy Németország ezen a téren sokat fejlődött az elmúlt időszakban. Mi magunk is igyekeztünk követni a trendeket. Hevesi üzemünkben a legkeresettebb előregyártott elemek mellett új termékek fejlesztésén is dolgozunk, úgynevezett látszóbeton termékekkel szeretnénk a piacra kijönni. Emellett csarnokszerkezetek gyártásával is foglalkozunk az új üzemünkben. Elsősorban saját versenyképességünk javítása a cél, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban tudjunk akár hagyományos lakóházakat, akár szállodákat, vagy más hasonló jellegű épületeket készíteni. Konkrét, nagyszabású fejlesztéseket hajtottunk végre az üzemben, gyártóeszközöket vásároltunk. A termelés már részben elindult, márciustól pedig már teljes kapacitással működhetünk. – A munkaerő kiváltása elengedhetetlenné teszi a gépesítést az építőiparban is. Éppen ezért jókor érkezett - az ÉVOSZ javaslatát elfogadva - az a 20 milliárd forintos kormányzati támogatási keret, melyet a közepes méretű építőipari cégek vehetnek majd igénybe, technikai fejlesztésre, hatékonyságnövelésre, gépbeszerzése. Az 50 millió és 1 milliárd forint közötti támogatási összeg egyfajta hiánypótló forrás lesz azon építőipari vállalatoknak, akik az uniós lehetőségekkel nem tudtak élni.
Egy új aranykor hajnalán vagyunk? – Jó pályán van tehát a magyar építőipar. Kihívások persze vannak, de ezek örömteli nehézségek, amikkel szembe lehet nézni. Ilyen volumenű építkezések valamikor a rendszerváltás előtti években voltak utoljára Magyarországon, amikor az iparosítás idején a nagy lakótelepeink épültek. Azt megelőzően pedig csak a kiegyezést követő években, aminek produktumait azóta sem tudtuk meghaladni. Jó lenne hinni, hogy most egy ahhoz hasonló aranykor hajnalán vagyunk, s ez a növekedés, a lendület akár több évtizedig is eltarthat.
Cseh Teréz |