Egy hónap, három ősbemutató
Tatabánya egyetlen színpadi szerzője

Belinszki Zoltán író, szerkesztő, üzleti tréner – hogy csak néhányat említsünk foglalkozásai közül – Tatabányán született, majd Tatára és Budapestre vetette a sors. Három gyermek apja. Jelenleg leginkább a színház körül forog az élete. Sajátos, hogy a közreműködésével készült darabok közül eddig csak egyet, 2014-ben a Holle anyót láthatta szülővárosa közönsége. Hiába, ahogy a mondás tartja: senki sem lehet próféta a saját hazájában.

A rendszerváltás lázában sorra alakultak a független települési újságok. Ezen sorok írója is a tatabányai ITT-HON című hetilap szerkesztőségében ténykedett, ahol számos fiatal írópalánta is megfordult. Egy értekezletre toppant be Belinszki Zoli. A pályakezdés először nem újságírást jelentett a számára.
– Az ITT-HON egy nagyon szép kaland volt. Frissen végeztem a gimnáziumban, beültem egy informális szerkesztőségi ülésre, valahová Pintér Péter és Kakuk Tamás közé. Kihelyezett összejövetel volt Csülök bácsi legendás vörösboros kóláinak társaságában, a Múzeum Sörkertben. Először újságárusként csatlakoztam a társasághoz, lévén friss munkanélküli, akit nem vettek fel az egyetemre. Karomon az újsággal gyalog mentem az Újváros végétől a Ságvári útig, és mindenhol kínálgattam az első lapszámot. Nagyon nagy dicsőségnek számított, hogy évekig tarthattam az eladási rekordot. A második  számban már publikáltam is. Volt egy nagyon kedves sorozatom a tatabányai alkotókról, Jakobi Annáról, Varkoly Laciról, Monostori Imréről. Ezeket a cikkeket néha még előveszem.
Zoltán első versei gimnazista korában jelentek meg, először a Szigetben és a Tóth László szerkesztette Forrásban. 17 évesen díjazták a sárvári diákírók- és költők találkozóján is. Főiskolásként a Mozgó Világ, az Élet és Irodalom és a Hitel közölte költeményeit. Az esztergomi tanítóképző nem ment simán. Nem tudott úszni, ezért félévismétlésre kötelezték. Dacból leküzdötte a víziszonyát, és beiratkozott a pécsi egyetem levelező tagozatára. Egyszerre végezte a főiskola utolsó, és az egyetem első két évét. Közben nem sokat aludt, inkább csak a vonaton pihengetett. Először Győrbe járt vizsgázni. Ha nehéz vizsga volt, akkor személyvonattal ment, ha könnyebb, akkor gyorssal. Azután volt egy pont, ahol el kellett döntenie, hogy mit is szeretne kezdeni magával.
– A végső lökést, hogy itt hagyjam Tatabányát az adta, hogy miután több munkám is megszűnt az újságírás területén, megpályáztam A Közművelődés Háza vezetői pozícióját. Naiv lépés volt, ezt ma már tudom, de nagyon rosszul esett, hogy nem vettek komolyan. És akkor azt mondtam, hogy nem biztos, hogy én ebben a városban akarok érvényesülni. Ekkor kínálkozott egy lehetőség a felnőttképzésben, teljesen idegen, pénzügyi területen. Egy bankcsoportnál, utána egy biztosító társaságnál kezdtem. Szakmai képzéseket és, tréningeket tartok a mai napig. Oktatási szaktanácsadóként fejeztem be a pályafutásomat egy multinál, majd az egyik legnagyobb tréningcég fejlesztési vezetője és társtulajdonosa lettem. Remek kollégákkal dolgozhattam együtt olyan cégek képzési programjain, mint a Vodafone, az IBM vagy a Coca Cola. A válság idején elváltak útjaink. Máshogy képzeltem a jövőt, és elindultam a coaching és az egyéni fejlesztő programok irányába. A jó kapcsolatok megmaradtak. Arra nagyon büszke vagyok, hogy se volt szeretőkkel, se volt munkaadókkal nincs konfliktusom.
Zoltán az irodalomtól sem szakadt el. Még a tatabányai Radír Rádióban dolgozott hírszerkesztőként, amikor találkozott a reggeli műsort vezető Dián Tamással, aki éppen akkor kapott egy megbízást egy könyvre. Elkezdte írni, ám az informatika közbeszólt: elszállt a gépéről az összes adat, és nem lehetett előcsalni soha többé. Viszont ott volt az aláírt szerződés és a közelgő határidő.
– Éppen Veszprémbe utaztam oktatni, amikor Tamás fölhívott, hogy nagy baj van. Egy egész könyvet ennyi idő alatt nem tud megírni, és kért, hogy szálljak már be, ha tudok. Ez volt a Dakota bölcsességek gyűjteménye. A többi úgy alakult, mint a mesében. Megírtuk, kinyomtatták, elfogyott, kértek még egyet, azt is megírtuk, kinyomtatták, elfogyott. Az első bestsellerünk a Terézapu beájulna, avagy állítsátok meg a szőke nőket című paródiakönyv volt. Öt kiadást ért meg. Emlékszem, épp Nyíregyházán készülődtem a nagymamám 70. születésnapjára, amikor láttam az újságban, hogy harmadikak lettünk az összevont sikerlistán. Az első a Sorstalanság volt, utána Stephen King, aztán mi a Tomival. Nyolcadik helyen Márai. Mondtam, valami nagy baj van a világban, ha ide jutottunk. Összesen tíz évig dolgoztunk közösen íróként és szerkesztőként. Utóbbi munkánk közül Schobert Norbi és Sebestyén Balázs könyvei lettek a legsikeresebbek. Aztán eljött egy pont, amikor úgy éreztem, ebből ki kell szállni. Az volt a döntés lényege, hogy a barátság maradjon meg, és a sztárkönyves munkakapcsolat fejeződjön be.
A Bognár Istvánné vezette Árpád Színpadtól kezdve szerelem volt a színház világa, csak nem mindig volt rá fogadókészség. Zoltán a Tükör Színpadon 20 évesen Rába Rolanddal Beckett-főszerepet játszott. Később közreműködött egy bohócműsor összeállításban Tatabányán, Schmidt Magdáékkal. Ez volt a „Trilla csoport cirkuszt keres”, amit harmincnál is többször játszottak.
– Győrben dr. Dósa Zsuzsa színésznő lakásán beszélgettünk Varga Viktorral a darabötletekről. Bedobtam, hogy a Holle anyó jó lenne. Akkor lehurrogtak, hogy ezt már százszor feldolgozták, lerágott csont, van belőle mindenféle verzió. Mondtam, hogy mai változat szerintem nincs, és csinálhatnánk belőle egy zenés darabot. Varga Viktor erre rácsapott, kijelentette, hogy családi musical lesz. Három évvel később, amikor Zsuzsa lett a művészeti vezető a szarvasi színházban, fölhívtak azzal, hogy egyeztessünk a Holle anyóról. Beszélgettünk egyet decemberben, egyet januárban, és márciusra kész volt a kézirat. Azon a nyáron volt időm, felkértek, hogy legyek a darab dramaturgja is. Ez nagyon jó dolog! Mert szép, hogy az ember színdarabot ír, de még jobb látni, hogy működik-e a szöveg, amit leírtál. Dramaturgként módod van arra, hogy a színészre igazítsd a szerepet, beépítsd a rögtönzéseket, és visszavond a rossz ötleteidet. A színház csapatmunka – ezt Zubornyák Zolitól tanultam. Ameddig megírom a darabot, addig szerző vagyok, de amikor elkezdődik a próbafolyamat, onnantól dramaturg, akinek a rendezői utasításokat kell követnie. Nekem ez a mesterség része még az írásnál is izgalmasabb. Kicsit olyan vagyok, mint azok a zenészek, akik jobban szeretnek próbálni, mint játszani.
A Holle anyót azóta is játsszák, magyar és szlovák nyelven. Szarvason a hírek szerint a következő évadban is repertoáron marad. Általában 15-20 perces vastapssal jutalmazza a közönség. A közel hatvan előadás közül Zolinak a tatabányai vendégjáték és a Nemzeti Színházban játszott előadás a legnagyobb élménye. 2014-ben újabb zenés darab következett, a Csodaszarvas, ami egy nagyszabású produkció a Duna Művészegyüttessel közösen. A három országot megjárt előadást több tízezren tekinthették meg. Tatabányán még nem láthattuk.
– Furcsa ez a helyzet. Mondogatják, hogy az ember nem lehet próféta a saját hazájában. Azt tudom, hogy a 2014-es Holle előadás Tatabányán különlegesen fontos volt. Egy csodálatos ünnep. Ott ültek a szüleim, a tanáraim, az egykori munkatársak… Tavaly nyáron kedves barátaim, a Mértékadó Nők különbuszt szerveztek a Csodaszarvas komáromi előadására. Ősszel az Erkel Színházba is sokan jöttek a szülővárosomból. És itt szeretném elmondani, hogy a Jászai Mari Színházban értékes munka folyik. Évtizedek után sikerült önálló társulatot létrehozni, kiemelkedő előadásokat bemutatni, díjakat nyerni. Crespo Rodrigo és a csapata teszi a dolgát. Nekem legjobban Guelminotól A tribádok éjszakája és Rába Rolitól a Sirály tetszett. Persze, hogy örülnék, ha többször játszanák a darabjaimat. De álljon meg a menet: erről a színház igazgatója dönt! Különlegesen szép élmények másutt is akadnak. A legfelemelőbb Beregszászon volt, ahová a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Szövetsége szervezésében mentünk ki. Az ottani amfiteátrumban 2000 ember előtt játszottuk a Csodaszarvast úgy, hogy spontán himnuszéneklés lett a vége. Ez egy olyan érzés, amit soha nem felejtek el.
A „Lili bárónő” és a „Valahol Európában” című darabokban dramaturgként dolgozott szintén, utóbbi tavaly megkapta a legjobb zenés előadás díját a Magyar Teátrumi Fesztiválon. Az elmúlt hónapban három ősbemutatón is tapsolhatott a közönség Belinszki Zoltánnak. Békéscsabán vitték színre a Szabó Magda lányregényéből készült előadást „Születésnap” címmel, Szarvason Schiller „Ármány és szerelem” című drámájából készült musicalt és a Drótos Jankó c. táncjátékot.
– Szép elismerést kapott a Seregi Zoltán vezette színház a Születésnap premierjén. A vastaps után Szabó Magda hagyatékának kezelője annyit mondott: „Magdának tetszett volna”. Bartus Gyula remekül jelenítette meg a hatvanas évek világát formabontó rendezésében. A Schiller-darab szövegkönyvét Varga Emese – az észak-komáromi Jókai színház dramaturgja, aki kiválóan érti Schiller nyelvét – és Varga Viktor jegyzi. Nekem itt a librettó megírása jutott, ami szép feladat, mert ahol a próza véget ér, ott kezdődik a dal. Schiller világa egy erdő, rengeteg átélt érzelemmel, nagyon mély és igaz szavakkal. Drótos Jankó Csasztvan András ötlete volt. Egy régi mesét igazítottunk át, hogy megmutathassuk a szlovák lakta magyar települések népszokásait. Remélem, előbb-utóbb Bánhidára, Vértesszőlősre is eljut.
Zoltán jelenleg egy mesedarabon dolgozik, emellett egy barátja által írt musical átdolgozása fekszik az íróasztalán. Szerkesztőként Lengyel Sándor könyveit jegyzi. A versek sem maradtak el. Azt az íróasztalfiókot, amit a 2000-es évek elején sértődöttségből és türelmetlenségből bezárt, és csak dobálta bele, amit írt, lassacskán kipakolja. A bő egy évtizednyi anyagból lehet, hogy összejön pár kötetre való.
– Aminek nagyon örültem, az „A régi park” című kiállítás volt tavaly Tatabányán. Dallos Pista fotóművész barátommal évtizedes tervünk volt egy közös tárlat az ő képeivel és az én szövegeimmel. Amikor ezt a képsorozatot megláttam, egyértelmű volt, hogy ezzel foglalkozni kell. Nagyon szeretjük, további kiállításokat tervezünk ezzel az anyaggal.

Veér Károly