Bolondos csónakok az Által-éren
XXIII. Mikovinyi Sámuel Emléktúra

Október hatodikán immár 23. alkalommal kerül sor az Által-ér Tatától Dunaalmásig tartó szakaszán a Mikovinyi Sámuel Emléktúrára, amely a Kék Szalag balatoni vitorlásverseny után a második legnagyobb vizes tömegsportrendezvény hazánkban. A verseny egyik szervezőjével, és fő támogatójával, Ercsey Áronnal beszélgettünk.

– Az október első szombatja immár hagyományos időpont, nem is hirdetjük sehol, mert ez alatt a 23 év alatt olyan népszerűségnek örvendett, hogy híre gyakorlatilag szájról szájra terjed. Az ötlet egyébként 24 évre nyúlik vissza. Az első túra ötlete három almásfüzitői nyugdíjas timföldgyári mérnökben fogant meg: Mikovinyi Sámuelnek, a jeles matematikusnak, mérnöknek, földmérőnek, tanárnak, a magyar térképészet megalapítójának mégiscsak valamilyen emléket kéne állítani. Kaptay György és társai a vízi sport nagy szerelmesei voltak, és legelőször egy túrakenuval eveztek le az Által-éren.

Ercsey Áronék akkoriban alakították frissen a Révalmási Tutajos Vizisport Egyesületet, és a találkozás elkerülhetetlen volt. Az ötletgazdák tudták, hogy a fiatalok lelkesek, és rávehetők mindenfélére, így második alkalommal már 25-30-an indultak túrakenukkal. Akkor még úgy kell elképzelni az Által-ér alvízi szakaszát - a tótól le Dunaalmásig -, mint egy dzsungelt. Legalább hússzor ki kellett emelni a kenut és arrébb vinni vagy 50 métert, az bizony nem kis teljesítmény volt.

– Óriás fák bedőlve a mederbe, elhanyagolva, de csodálatos varázsa volt az egésznek. Ezután mi is kezdtük terjeszteni a többi vízi sportos – tatai, esztergomi, süttői – barátaink között, hogy ez egy nagyon érdekes élmény. Azért október első hétvégéje az időpont, mert akkor kezdődik mindig az Öreg–tó leengedése, a meder feltelik vízzel, így könnyebben hajózható. Harmadszorra már 50-60-an voltunk, aztán elértük a 100-at, és így kúszott fel a létszám évről-évre. Most már hosszú évek óta – főleg, mióta a szabályozás és a meder rendbetétele megtörtént a teljes alvízi szakaszon - 700-900 fő a résztvevők száma. Két éve elkészült a kerékpárút ottani szakasza, ami gyakorlatilag majdnem végigkíséri az Által-eret. Így aztán még legalább ezren kísérik gyalog, vagy biciklin a mezőnyt. Óriási szórakozás mindenkinek látni azokat a tákolmányokat.

A túrakenuk seregszemléje lassan átváltozott vidám, bolondos „csináld magad” hajók felvonulásává. Először a negyedik-ötödik évben jelentek meg a minden képzeletet felülmúló tákolmányok, raklapokat, traktorgumikat kötöttek össze, jöttek a különböző ötletek. Mára már úszó csodákat láthatunk, nem hajócsodákat ugyan, de úszni azért többé-kevésbé tudnak.

– Idén is nagyon nagy várakozással tekintünk az emléktúra elé. Az ország minden zugából jönnek, és eddig még sohasem volt baleset. Van mentőegység a helyszínen, és a végén - az Által-ért és a Dunát összekötő zsilipnél – is igyekszünk a biztonságról gondoskodni. Természetesen mindenki a saját felelősségére vesz részt, és ezt a nevezéssel el is ismeri. Igazából nem veszélyes a folyó ezen szakasza, de természetesen itt is vigyázni kell, és tisztelni a vizet.

Mivel a Mikovinyi Sámuel Emléktúra nem verseny, pontos rajtidőpont sincs. 9:30-kor a díszvendégek elmondják a köszöntőiket, utána szépen elindul a hajófolyam, és kb. délre, 2-2,5 óra alatt teljesíthető a túra nagyon kényelmesen. Mindenki akkor indul el, amikor látja, hogy van annyi hely, hogy ráférjen a vízre.

– Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az emléktúra két éve bekerült a megyei értéktárba, mint kulturális örökség. Nemzeti értéket teremtettünk, amit nem gondoltam volna, hogy egyszer elmondhatom az életemben. A túra végén, amikor partra szállnak a résztvevők, van egy vendégváró gulyás - ez a nevezési díj része – és kapnak egy emlékpólót. Szándékosan mindig csiricsáré színekre nyomtatjuk, és örömmel látjuk év közben, hogy itt-ott felbukkannak. Mindenki büszke rá, hogy teljesítette a Mikovinyi Sámuel Emléktúrát.

Veér Károly