Fehérváriak a Nemzeti Színházban
Kafka a tengerparton

A Vörösmarty Színház egy világszerte ismert, bestsellerlistákat vezető szerző, Murakami Haruki mágikus történetét, a Kafka a tengerparton c. regény színpadi adaptációját mutatja be a Nemzeti Színházban 2019. április 5-én. A 25 nyelvre lefordított regény európai ősbemutatója 2018. április 7-én volt Székesfehérváron, Szikora János rendezésében, vele beszélgettünk.

- Mi volt az, ami miatt vonzóvá vált a darab annyira, hogy a színrevitel mellett döntött?
– Szövevényes a döntés háttere, nem köthető egyetlen mozzanathoz, sőt nem is tudom, hogy voltam-e már hasonló bonyolult helyzetben. Az első olvasat után dac volt bennem, hogy én ezt nem akarom megrendezni, mert nem értem. Magamban úgy fogalmaztam, hogy ez egy olyan krimi, ahol úgy keressük a gyilkost, hogy még abban sem vagyunk biztosak, egyáltalán gyilkosság történt-e. Ez a nonszensznek ható megállapítás átfordította bennem a kezdeti taszítást vonzódássá, elkezdett provokálni és provokatív módon vonzani. Mindig is izgattak azok a szellemi kihívás elé állító darabok, amelyek mozgósítják mindazt a tudást, amit magamba szedtem, folyamatos kérdésekkel bombáznak, és egy pillanatig sem hagynak nyugodtan. A Kafka a tengerparton ilyen, egy provokatív szellemi kaland.

A darab egyik főhőse egy különös, félszeg, együgyű öregember, Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. A címszereplő Kafka egy 15 éves fiú, aki a születésnapján megszökik az apjától, nekivág a világnak, azonban mire a történet végére érünk, egyre erősebb az a benyomásunk, hogy ez a fiú már az első pillanatban is sokkal idősebb volt, és ez egy meglehetősen érett ember önreflexiója saját magára.

– Szükséges-e ismernünk a japán kultúrát ahhoz, hogy teljes legyen a befogadás élménye?
–  Pontosan ennek a kérdésnek estem bele a csapdájába a kezdetek kezdetén. Nagyon sokat foglalkoztam Misima Jukióval, az ő darabjait nem lehet megrendezni a japán kultúra minimális ismerete nélkül. Azt gondoltam, hogy ez így van Murakami Haruki esetében is, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, ez nála nem így működik, sőt az ember hiába próbálja ráerőszakolni azt, amit a japán kultúráról tudni illik, az lehullik erről a darabról. Murakaminál szándékos a japán tradícióktól való tendenciózus távolságtartás. A titok kulcsa nem a japán kultúra ismerete.

A történet szellemi kalandra hívja mind az alkotókat, mind a befogadókat. Arra tanít, hogy az ember a világot ne sablonokba merevedve nézze, hanem fogadja el, hogy ez egy végtelenül szövevényes, összetett organikus rendszer, aminek a megértéséhez nem elég klisékben gondolkodni és rávilágít arra, hány és hányféle út nyílik előttünk, ha hűvös nyugalommal és bölcsességgel elfogadjuk a világ rejtélyeit.

– Egyértelműen Kafka körül gyűrűzik a történet?
– Ő a címszereplő, és minden körülötte zajlik. Noha a darab „reálisnak” nevezhető története csak néhány hetet ölel fel, ezalatt annyi minden történik Kafkával kívül és belül, amit más ember évtizedek alatt él meg. Az egésznek van egy önreflexív folyamata, végtelenül izgalmas, ahogy sajátos helyzetekben rávilágít arra, hány és hányféle út nyílik előttünk, ha hűvös nyugalommal és bölcsességgel elfogadjuk a világ rejtélyeit.

A főbb szerepekben Nagy Péter, Gáspár Sándor, Andrássy Máté, Tóth Ildikó, Varga Gabriella, Kiss Diána Magdolna, Lábodi Ádám, Tűzkő Sándor, Derzsi János látható.  Az előadás zenéje Szemző Tibor alkotásainak felhasználásával készült.

Kovács Emőke cikke alapján
 szerkesztette Tárnay Olivér
Fotó: Simon Erika