Év eleji tájékoztató az adójogszabályokat érintő változásokról KISZÖV Szakmai konferencia
A Komárom-Esztergom Megyei Iparszövetség „KISZÖV” 2019. január 24-én tartotta hagyományos évnyitó Szakmai Konferenciáját, ahol az aktuális adójogszabály-változásokról, a foglalkoztatást elősegítő programokról és egyéb, a vállalkozásokat érintő tudnivalókról adtak tájékoztatás a NAV szakemberei. Az eseményt Jankovszky Sándor, a KISZÖV Felügyelő Bizottságának elnöke nyitotta meg, és dr. Kancz Csaba, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánybízottja, valamint Karácsony Norbert, a NAV KEM Igazgatóságának adóügyi igazgatóhelyettese köszöntötte a megjelenteket.
Dr. Kancz Csaba röviden összefoglalta a Kormányhivatal eddig elért eredményeit, kitért a közeljövő terveire, és szót ejtett a foglalkoztatás örömteli helyzetéről, illetve az ebből fakadó nehézségekről is. Érintette az oktatás, a településfejlesztés feladatait, eredményeit is, és megköszönte a jelen lévő vállalatoknak, hogy részt vesznek a megye gazdaságának építésében, fejlesztésében. Karácsony Norbert az Adóhivatal 2019-re tervezett nagyobb projektjeit foglalta össze, elsőként a cégkaput említve, melynek használata január 1-jétől minden vállalkozás számára kötelező, az Adóhivatallal történő kommunikációra már csak ezen a csatornánk keresztül van lehetőségük. Beszélt még az online számla rendszerének bevezetéséről – itt ettől az évtől szankciók várhatók –, illetve az Adóhivatal kormányablakokban elért sikeréről. A NAV induló vállalkozásokat segítő mentor programjáról is hallhattunk egy rövid összefoglalót az adóügyi igazgatóhelyettes tolmácsolásában. Ezt követően az Adóigazgatóság szakértői tartották meg előadásaikat az előre meghirdetett program szerint. -napsugár
Dr. Kancz Csaba, Karácsony Norbert, Jankovszky Sándor

Az eseményt Dr. Popovics György, a Megyei Közgyűlés elnöke, dr. Veres Zoltán megyei főjegyző és dr. Ladosné Kelemen Éva, a NAV igazgatója is megtisztelte jelenlétével |