A moderntől a klasszikusig mindent kínálnak színházaink Elkezdődött az új színházi évad
A közép-dunántúli megyeszékhelyek színházigazgatói már májusban bejelentették terveiket a 2019-2020-as évadra. Kora ősz lévén, már javában zajlanak a próbák, sőt több helyen már a közönség is láthatta az első bemutatókat. Lássuk, milyen premiekre számíthatunk az előttünk álló színházi idényben!
J ászai Mari Színház – Tatabánya A tatabányai Jászai Mari Színház a következő évadban a megszokott hat helyett nyolc, felnőtteknek szóló új darabot állít színpadra közölte az intézmény igazgatója. Crespo Rodrigo elmondta, hogy a plusz két darab közül az egyik ősbemutató lesz: Réczei Tamás Vonat elé leguggolni címmel készít alkotást József Attiláról, amelyet Czukor Balázs rendez. Mohácsi István Francia rúdugrás című darabját pedig az évek óta hatalmas sikerrel futó szilveszteri felolvasó színházi előadás színpadi változataként mutatják be az igazgató rendezésében. Crespo Rodrigo kiemelte, hogy a színházban először fog rendezni Béres Attila, Horváth Illés és Sebestyén Aba. Béres Attila a Cabaret című musicalklasszikust állítja színpadra Tatabányán, Horváth Illés Andrzej Saramonowicz lengyel kortárs alkotó kultdarabjával, a Tesztoszteronnal mutatkozik be, amelyből film is készült. Pintér Béla Szutyok című tragikomédiáját, valamint Andrew Bovell ausztrál szerző Majd, ha az eső eláll című drámáját egyaránt Guelmino Sándor rendezi. Vidovszky György viszi színre az Ádám almái című "példázat-játékot", amely alapjául egy dán film szolgált. Az új évadban egy fiatal, független, romániai színházi közösség, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió művészei, tervezői, alkotói és a műhely vezetője, Sebestyén Aba fognak együtt dolgozni a Részegek című előadáson, folytatva ezzel a különböző színházi nyelvek és hagyományok kölcsönhatására épülő együttgondolkodást.
Vörösmarty Színház – Székesfehérvár Játék a kastélyban; Romeo és Júlia; Az a szép, fényes nap; Trianon; Mágnás Miska – ezek a nagyszínpadi bemutatók is alkotják a Vörösmarty Színház 2019/20-as évadának műsorát. A teátrum művészeti vezetői Szikora János, Bagó Bertalan, Horváth Csaba és Hargitai Iván mellett rendezni fog Zsótér Sándor, Novák Eszter és Telihay Péter is. Az évad vígjátékkal indul, a műfaj klasszikusa Molnár Ferenc Játék a kastélyban című művét Szikora János viszi színpadra. Ezt követi Shakespeare halhatatlan remekműve a Romeo és Júlia, amelyet Hargitai Iván visz színre. Szabó Magda talán legjobb, és mégis legritkábban játszott darabja „Az a szép fényes nap”. A jövő terhétől súlyos döntések éjszakájának izgalmas története ez, Gáspár Sándor főszereplésével, Bagó Bertalan rendezésében. 2020 márciusára időzítették a Trianon c. dokumentum dráma magyarországi ősbemutatóját Szikora János rendezésében. A bemutatók sorát a Mágnás Miska zárja. Ennek az operettnek sem a történetét, sem a dallamait nem lehet megunni. „Cintányéros cudar világ”, „Úgy szeretnék boldog lenni”, „Csiribiri kék dolmány” – itt csengenek a fülünkben.
Petőfi Színház - Veszprém Öt nagyszínpadi bemutatóval várja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház a 2019/20-as évadban – jelentette be a színház igazgatója. Oberfrank Pál kiemelte: az utolsó évad kezdődik ősszel a színházépület rekonstrukciója előtt, a szezon teljes műsorát még a jelenlegi helyen játssza a társulat, csak 2020 nyarának elején költöznek ki az épületből. Az évadot egy zenés darabbal, Huszka Jenő és Szilágyi László Mária főhadnagy című operettjével nyitják tisztelegve az 1848/49-es forradalom évfordulója előtt. A darabot az a Seregi Zoltán – a békéscsabai színház igazgatója – rendezi majd, akinek édesapja, Seregi László állította színpadra a darabot az Operettszínházban. A következő bemutató Gyurkovics Tibor Nagyvizit című vígjátéka lesz Rátóti Zoltán rendezésében, melyben Koncz Gábor és Esztergályos Cecília játszik majd, de visszatér Veszprémbe ifj. Jászai László is. Az évet Patrick Sheane Duncan Csendszimfónia című zenés élettörténetével zárja a színház Somogyi Szilárd rendezésében. A zeneszerző és nagyothalló gyermekének történetét bemutató filmadaptációban veszprémi fiatal zenészek is szerepet kapnak majd. A 2020-as év első bemutatója, Móricz Zsigmond Pillangó című szerelmi idillje, Börcsök Enikő első nagyszínpadi rendezése lesz. Az évad utolsó nagyszínpadi produkciója, Ivan Menchell Sírpiknik című komédiája, egy sírós-nevetős darab lesz, melyet Szilágyi Tibor állít színpadra.
TO |