Sikerült közép- és hosszú távon is megalapozni a kisváros jövőjét Polgárdi sokat lépett előre öt év alatt
Nyikos Lászlót, Polgárdi város polgármesterét arra kértük, értékelje az elmúlt öt esztendő munkáját. Arra voltunk kíváncsiak, mit sikerült megvalósítaniuk a kitűzött célokból, mindez milyen módon képes hozzájárulni a város fejlődéséhez, illetve hogyan képzelik településük jövőjét, további fejlesztését.
– Milyen álmokat sikerült valóra váltani ebben a ciklusban? – Három fő irányt jelöltünk meg az induláskor: az oktatási rendszerünk, az iparterületünk fejlesztését és városunk komfortosabbá tételét. Tudatosan pályáztunk, és egy kivétellel azt nyertük meg, amit elterveztünk. – A legnagyobb vállalásunk – a város megtartó-képességét biztosító - új óvoda és a hiányzó bölcsőde megépítése, 600 millió forintnyi támogatásból, ami sajnos biztosan nem lesz rá elegendő. – Az ipari parkunkat 250 millió forintnyi pályázati forrásból fejlesztjük, bővítjük. Egy új bekötőúttal közvetlen összeköttetést kap az ipari park a 7-es úttal. Ez vonzóbbá teszi a területet a befektetők számára, és egyúttal tehermentesíti a várost az ipari forgalomtól, mely eddig épp a tervezett új óvodánk felé haladt. Bővíteni is szeretnénk, az M7-es, 7-es út mellett lévő területeik irányába. A Cinca-patak fölé egy kifejezetten a teherforgalomra szabott hidat építünk, és elvégezzük a korábbi városvezetés által elhanyagolt rekultivációs feladatainkat is. Eredményül több befektetőre és több adóbevételre számítunk a továbbiakban. – A Zöld Város Program keretében a Cinca-patak körüli zöldterületen futópályát, párhuzamosan külön járdát, sétányt, a patak fölött két gyaloghidat építünk, padokat, leülőket helyezünk el, szabadtéri edzőparkot, a patak körül pedig tanösvényt alakítunk ki. Őshonos fákat ültetünk, megőrizve ezzel a terület biodiverzitását. Új fasorok telepítésével folytatjuk a már megkezdet fásítást. A munkálatok már folynak, az átadást 2020 szeptemberére tervezzük. – A Május 1. ligetben ugyancsak építünk egy új kondiparkot a BMSK-val együttműködve. 150 négyzetméteren mintegy 15 eszköz áll majd a sportolni vágyók rendelkezésére. A szomszédságában 200 méter hosszú futókört építettünk. A tereprendezés, füvesítés, az új parkolók kialakítása ezután következik. – A három infrastrukturális fejlesztés mellett közel egymilliárd forintnyi támogatást nyertünk más jellegű célokra, többek között 250 millió forintot a humán közszolgáltatás fejlesztésére. Ezek a források óriási segítséget jelentettek a helyi civilszférának, erősítették a társadalmi kohéziót, segítették a leszakadó társadalmi csoportok felzárkózását. A pályázatokat rendszerint a szomszédos településekkel konzorciumban valósítottuk meg.
– Hogyan tudták a szükséges önerőt biztosítani a fejlesztésekhez? – Valamennyi nyertes projektünk elvileg 100%-os finanszírozást biztosít, ám az egykor elkészített költségtervek már könnyen előfordulhat, hogy nincsenek összhangban a mostani kivitelezői és anyagárakkal. Az említett 600 milliós óvoda-bölcsőde esetében jelentős drágulásra számítunk, de pontos összeget nyilván csak a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás végén fogunk tudni. A különbözetet magunknak kell előteremtenünk, ami nem egyszerű, de nem is lehetetlen feladat. A nehézség abban áll, hogy bár város vagyunk, az iparűzési adóbevételünk mindössze 200 millió forint, márpedig ez az önkormányzatok legfőbb bevételi és fejlesztési forrása. Sokat elvisz a működés, de ilyen jelentős beruházások esetében óhatatlanul felmerülnek olyan költség is, amit előre nem lehetett látni. Erre is gondolnunk kell. – A méretünkből is adódnak hátrányaink. A TOP-os pályázatok jellemzően már EU-s szinten 10.000 főnél nagyobb városokra lettek optimalizálva, az új Modern Falvak Programban pedig csak az 5000 főnél kisebb települések indulhatnak. Így mi – úgy érzem legalábbis –, a 7000 fős lakosságszámmal elég kedvezőtlen helyzetben vagyunk. Reméljük erre is születik átfogó kormányzati megoldás a közeljövőben, hogy ne torpanjon meg a fejlődés a Polgárdihoz hasonló méretű településeken se.
– Milyen célokat fogalmaztak meg a jövőt illetően? – A szennyvízelvezető rendszerünk modernizálása elengedhetetlen mind lakossági, mind ipari oldalról. Emellett egy multifunkcionális művelődési központot szeretnénk, mely megfelel a 21. század elvárásainak. – Bízunk benne, hogy a következő ciklusban is sikeresen tudunk pályázni. Büszkék vagyunk arra, hogy miközben 2010-2014 között még az adósságoktól próbáltunk megszabadulni, helyre tenni a múlt hibáit, addig a most eltelt öt esztendőben végre olyan irányba tudunk érdemi lépéseket tenni, amelyek közép- és hosszú távon is a város növekedését szolgálják. Ezt a munkát kívánjuk folytatni.
-réz |