A vásárlók és a dolgozók is számíthatnak a Coop üzletláncra
A veszélyhelyzet és a hatósági korlátozások ellenére zavartalanul biztosítja 1500 település - főként kistelepülés - élelmiszerellátását a COOP Üzletlánc 2300 üzlete. A cégcsoport a gazdasági nehézségek közepette is szem előtt tartja, hogy polcain elsősorban magyar élelmiszerek várják a vásárlókat, dolgozói megfeszített munkáját pedig többféle módon honorálja - tudtuk meg Pekó Lászlótól, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnökétől.
- Kórházakat, egészségügyi intézményeket, illetve nehéz helyzetbe került családokat élelmiszer- és pénzadománnyal, tisztítószerekkel is támogatnak a COOP Üzletlánc tagvállalkozásai, melyek a helyi közösség tagjaként felelősséget éreznek az iránt, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a környezetüket a mostani veszélyhelyzetben is. Az ország 1500 településén működő 2300 üzlet vezetői egyéb módon is igyekeznek, kivenni a részüket a leginkább rászorulók és veszélyeztetettek támogatásából - mondta Pekó László. - Az egyes tagvállalatok a helyi sajátosságokhoz igazodva nyújtanak segítséget: van, ahol a nagy tételben vásárló önkormányzatokat az engedményes áron túl a termékek kiszállításában, akár optimális logisztikai megoldásokkal segítik, a mások számára bevásárló önkénteseknek, civil szervezeteknek pedig a leadott rendelést összeállítják, és a pénztáraknál soron kívül fizethetnek, vagy például az egri kutyamenhelyet 3,6 tonna száraz kutyaeledellel segítette a COOP helyi vállalata.
Az üzletlánc dolgozóinak megfeszített munkáját is honorálja, tagvállalatonként eltérő megoldásokat alkalmazva: egyes cégeknél vásárlási utalvánnyal, van, ahol pénzjutalommal egészítették ki a fizetést, de vészhelyzeti pótlékot, illetve az otthonról dolgozók számára internet használati pótlékot is bevezettek. Ahol erre van mód, ott rendkívüli támogatást is igénybe vehetnek a dolgozók.
Az üzletek munkatársai és a vásárlók biztonságát is szem előtt tartja a COOP: szinte folyamatosan fertőtlenítik a helyiségeket, a kosarakat, kocsikat, a pénztári rakodószalagot, a terminál gombjait, a hűtők fogantyúit, korlátozzák sok helyen az üzletekben egyszerre tartózkodók számát, és felülvizsgálták a nyitvatartási időket. Emellett több üzletben a pénztárakat plexiparavánokkal látták el, van, ahol plexipajzsot kaptak a pénztárosok.
Megfelelnek a hatósági előírásoknak, kötelező protokollnak, és a betartandó szabályokra a vásárlók figyelmét is felhívják. A dolgozóknak a maszk, a védőkesztyű és a fertőtlenítőszerek mellett kézkrémet, van, ahol több hónapra elegendő vitamintablettát is biztosítanak, hogy bírják részben a megnövekedett kereslet, részben pedig a védőfelszerelések viselése miatt a szokásosnál fizikailag is megterhelőbb munkavégzést.
A rendkívüli helyzet a COOP gazdálkodása számára is kihívást jelent. A március második felében tapasztalt vásárlási láz mostanra alábbhagyott, sőt, a húsvét előtti felkészülés forgalma már elmaradt a szokásostól, ami azóta is jellemzően a bázishoz közelít. Ugyan nagyobb kosárértékkel, de kevesebb a vásárlás, és a vásárlóerőben is csökkenés prognosztizálható, ebből is látszik, hogy a jövőre vonatkozó előjelek nem túl biztatóak.
- A legfontosabbnak azt tartjuk, hogy működési területünkön, ebben a helyzetben a legkisebb hely sem maradt, és marad ellátatlanul, annak ellenére, hogy ezeken a kistelepüléseken a boltok fenntartása eredményesség tekintetében sok helyen elérte a kritikus, illetve veszteséges szintet - fogalmazott a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.
A járvány azonnal érezhető gazdasági hatásai közül kiemelkedik a termékek beszerzési árában, illetve a higiéniai védőeszközök esetében tapasztalt jelentős drágulás, valamint az, hogy az idegenforgalomban erős területeken és a közlekedési csomópontok vonzáskörzetében jelentős forgalomcsökkenést voltak kénytelenek elszenvedni a boltok. Ezzel párhuzamosan a vásárlók a lakóhelyükhöz közeli üzletekhez tértek vissza.
A veszélyeztetett korban lévők segítségére kidolgozott idősáv-korlátozás ugyanakkor befolyásolja az üzletek működését. A 9-12 óra közötti forgalom elemzéséből látszik, hogy az utolsó órában alig van vásárló, a délelőtti órákban összességében pedig akár felére is visszaesett az árbevétel, amit a délután tapasztalt növekedés nem minden esetben tud kompenzálni. A korlátozás különösen hétvégén okoz gondot, főként azokon a településeken, ahol a bolt eleve délig tartana nyitva, itt az üzletek a zárási idő kitolására kényszerültek, ami jelentős többletköltséggel jár.
- Egyetértünk a szándékkal, de mára általános tapasztalat, hogy érdemes lenne szűkíteni, 10-12, vagy 11-13 óra közötti idősávba tenni a 65 év felettiek számára biztosított időt, különösen, hogy mára a gyakorlat azt mutatja, működik az ellátásukat segítő családi, az egyedül élőknél pedig az önkormányzati- és önkéntes segítő rendszer is - fejezte ki véleményét Pekó László. - A COOP ebben a helyzetben is fontosnak tartja, hogy termékeit elsősorban magyar forrásból szerezze be. A hálózat élelmiszer-kereskedelmére mindig is jellemző volt az, hogy a kereskedelmi márkák esetében több mint 80%-ot, a COOP saját márkás családjánál 90%-ot meghaladóan itthon előállított termékeket találhatnak a vevők a polcokon. Csoportunk törekszik arra, hogy a hústermékeket is csak magyar termelőktől szerezze be. A helyi termelőtől származó zöldségek-gyümölcsök forgalmazásának pedig egy további előnye is: a vásárlók tartanak a csomagolás nélkül forgalmazott terméktől, ezért a megbízható forrás szerepe most felértékelődött.
A kiszámíthatatlan helyzet miatt a COOP tagvállalatai a nem napi kiadások korlátozására kényszerültek, az új, nagyobb beruházásokról általánosságban a veszélyhelyzet után születhetnek döntések. A már folyamatban levő felújítási programok azonban jórészt folytatódnak, március, április, május hónapban is átadásra kerültek vagy kerülnek felújított boltok - például Székesfehérváron, Városföldön, Putnokon, Ózdon, Miskolcon, Tibordarócon -, illetve most fejeződik be egy frissáru logisztikai fejlesztés is. Vannak olyan beruházások, amelyek - bár a szakemberhiány miatt bizonytalan ütemezéssel - folytatódnak, például Egerben, Szolnokon, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is tervben van teljes üzletfelújítás, vagy új bolt építése.
- Bátran állíthatom, hogy hősként állnak helyt, amit magam és a COOP Igazgatósági Testülete nevében most is szeretnék megköszönni. De köszönet illeti a vásárlóinkat is empatikus, együttműködő magatartásukért. Ígéretet teszünk arra is, hogy hosszabb távon igyekszünk minden munkahelyet megtartani. Ehhez természetesen szükség van munkatársaink együttgondolkozására, lojalitására, de ezzel eddig sem volt probléma - mondott köszönetet Pekó László a COOP Üzletlánc dolgozóinak, akik a rendkívüli helyzetben a veszélyeztetés ellenére is érzik felelősségüket a 2300 üzletbe naponta betérő másfél millió vevő ellátásáért.
horváth
|