Online zajlott a BATUKI 2020. évi szakmai rendezvénye Balaton vihar előtt és után
Jelentős érdeklődés mellett zajlott a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karán működő Balatoni Turisztikai Kutatóintézet 2020. évi szakmai konferenciája, melyet ezúttal online rendeztek. Az eseményen bemutatták a Pannon Egyetemen jelenleg zajló, a Balaton turizmusát érintő kutatások főbb eredményeit. A rendezvény előadói a térségben tapasztalható kihívásokhoz kapcsolódóan osztották meg gondolataikat, kutatási eredményeiket.
A résztvevő szakembereket dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora és dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja köszöntötte. A szakmai rendezvény iránti jelentős érdeklődést mutatja, hogy közel 100, a Balaton turizmusában is érintett döntéshozó, szakember csatlakozott a virtuális térhez.
A rendezvény két fő téma mentén szerveződött. A délelőtti előadások fókuszában a Balaton mint élettér és mint turisztikai desztináció állt. A délután folyamán a "Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatósági kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen" című projektről voltak előadások és workshop, melyek fő témája a fenntartható turizmus, fenntartható fesztiválok voltak.
A Balaton térsége mint élettér, és mint turisztikai desztináció A délelőtt folyamán a résztvevők a Balaton turizmusának meghatározó szervezetei képviseletében számoltak be az aktualitásokról. Fekete Károly (Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.) a koronavírus első hullámának a Balatonra gyakorolt hatásairól tartott előadást, melynek fókuszában a települések és döntéshozóik álltak.
Dr. Kopek Annamária (Balaton-felvidéki Nemzeti Park) a térség természeti értékeinek megőrzését és bemutatását célzó eredményeket, aktualitásokat osztotta meg a hallgatósággal, valamint szó volt az idei év tapasztalatairól és jövőbeni tervekről egyaránt.
Zugschwert Szabolcs (Veszprém-Balaton 2023) ugyancsak az idei év eseményeiről és a következő lépésekről beszélt. Ezt követően előadások hangzottak el a szállodai dolgozók elégedettségéről, a kerékpáros turizmusról, a Balatonnál tapasztalható turisztikai mobilitásról és helyi termékek iránti keresletről. Az 1. szekció az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrásból az EFOP-3.6.2-16-2017-00017 azonosító számú “Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi modellek" című projekt keretében valósult meg.
Körforgásos gazdaság A konferencia délutáni szekciójában a körforgásos gazdaságé, azon belül is a fenntartható turizmusé volt a fő szerep. Bemutatkozott az intézmény idén márciusban indult, és 2023-ig futó, "Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatósági kompetencia-központ létrehozása a Pannon Egyetemen" című projektje, melynek fő célkitűzése a körforgásos gazdaságra való átállás támogatása kutatás-fejlesztéssel, innovációval, szemléletformálással az energiagazdálkodás, a hulladékgazdálkodás, a vízgazdálkodás, a fenntartható turizmus és a fenntartható városfejlesztés területén.
A fenntartható turizmusra fókuszáló délutáni előadások során betekintést kaptunk abba, hogy a projektcsapat miként tud és szándékozik hozzájárulni a turisztikai szektor fenntarthatóbbá alakításához a marketingen, a termékfejlesztésen, a szemléletformáláson és oktatáson keresztül, valamint a Veszprém-Balaton 2023 EKF programmal partnerségben a rendezvények, fesztiválok zöldítésére irányuló törekvések révén.
Láthattuk, miként vélekednek 2020-ban egyes rendezvények fenntarthatóságáról a látogatók, illetve a szervezők, valamint megtudhattuk, milyen jó gyakorlatokkal, útmutatóval kívánja a projekt a fesztiválok és szervezők zöldebbé válásának útját egyengetni.
A 2. szekció a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által biztosított forrásból a 2019-1.3.1-KK-2019-00015 azonosító számú, "Körforgásos gazdasági alapokon nyugvó fenntarthatósági kompetencia központ létrehozása a Pannon Egyetemen" című projekt keretében valósult meg.
A rendezvényen elhangzott előadások a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet www.gtk.uni-pannon.hu/batuki oldalán, a Hírek, események menüpontban érhetők el.
vk |