Örömöt kapni, örömöt adni Állatvédelmi központot létesítenek Veszprémben
A kormányzati támogatással kialakítandó központ az Északi-körgyűrű mellett épülhet meg, Veszprém MJV közgyűlése döntött a telekalakításról. A leendő központ a védelemre, gondoskodásra szoruló állatok professzionális ellátása mellett kiemelt hangsúlyt kíván fektetni a megelőzésre, a figyelemfelhívásra, az oktatásra, valamint a szemléletformálásra.
A Nemzeti Állatvédelmi Program keretében megépítendő veszprémi állatvédelmi központ országos mintaként szolgál majd az elkövetkezendő években. Az állatvédelmi kompetencia központ alapvető és fő feladata lesz a gazdátlan állatok befogadása, igényeik szerinti megfelelő ellátása a végső cél eléréséig, az örökbefogadás lebonyolításáig. A központ oktatás helyszínéül is szolgál majd, így iskolás csoportok állatvédelmi oktatáson vehetnek részt, a gyakorlatban is megtanulhatják, milyen a felelős állattartás, mit jelent egy állatról való gondoskodás. Az Állatvédelmi Kompetencia Központ nem utolsó sorban szabadidős tevékenységet, kikapcsolódást is nyújt. Sokaknak nincs lehetősége rá, hogy otthon gondoskodjanak egy házi kedvencről, de szívükön viselik az állatok sorsát, és valamilyen módon szeretnének részt venni gondozásukban is, segíteni nekik, örömet kapni tőlük, és viszonzásul örömet adni nekik - írta előterjesztésében Brányi Mária alpolgármester.
A központ helyszíne az Északi-körgyűrűn a Lidl áruház mögött található területen lesz. Az Állatvédelmi Kompetencia központ szakmai megvalósítására és üzemeltetésére a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkot jelölik ki. Az előterjesztés vitájában Katanics Sándor frakcióvezető elmondta: a céllal egyetért, Európa Kulturális Fővárosának meg kell teremtenie az európai színvonalú állatvédelmi ellátást, ugyanakkor jelezte, hogy ezzel együtt a felelős állattartók támogatására (például több kutyafuttatóra) és a felelőtlen állattartókkal szembeni határozottabb fellépésre is szükség lenne. Porga Gyula polgármester elmondta, ő maga sem gondolja, hogy egy ilyen beruházás egycsapásra megoldana minden problémát, van még bőven teendő ezen a területen. Hegedűs Barbara alpolgármester jelezte: civil szervezetek bevonásával is igyekeznek hatékonyabbá tenni a város állatvédelemmel kapcsolatos feladatainak ellátását. A fejekben is rendet kell tenni - mutatott rá Kovács Rajmund független képviselő, aki fontosnak tartja, hogy a veszprémiek figyelmét is minél több fórumon hívják fel a felelős állattartás fontosságára.
to |