Elismeréseket adott át a KEM-i Építész Kamara Az Év Háza Komárom-Esztergom Megyében
Tizenkettedik alkalommal hirdette meg a KEM-i Építész Kamara az "Év Háza Komárom-Esztergom Megyében" pályázatot azzal a céllal, hogy elismerésben részesítse és a nagyközönség számára is bemutassa azokat a megye területén megvalósult kiemelkedő színvonalú épületeket, amelyeket helyi, megyei építészek terveztek, és egyúttal pozitív példát is adjon az építtetők számára.
A beérkezett 13 pályaműből a szakmai zsűri - Bálint Imre DLA, Czigány Tamás DLA, Krizsán András DLA - összesen 8 alkotást részesített elismerésben. Az elismeréseket Tatán, a nemrég felújított Szent Kereszt Plébániatemplomban adták át, a díjnyertes pályázatokból készült kiállítás pedig Tatabányán, a Kormányhivatalban tekinthető meg.
Családi ház kategóriában a díjat Dankó Kristóf kapta, egy esztergomi családi ház tervezéséért. Az épület remekül illeszkedik környezetéhez, magán hordozza a történeti építészet jellemző jegyeit, párosítva korunk érzületével. A tereplejtését jól kihasználó három szintes ház kiváló teret ad az ott lakóknak, a transzparenciát tovább fokozva egy kis belső zöld udvarral. Az anyag és színválasztás jól illeszti környezetébe az előtört látványt. Társasház kategóriában egy Tatán, a Piac tér mellett épült 14 lakásos társasház tervezéséért Tóbiás Tamást díjazták. Az épületen belül az 1 szobás lakástól a 4 szobás lakásig különböző méretű és alaprajzú lakóterek találhatók. A nagy teraszok, az üvegkorlátok, a külső nyílászárók szürke színnel történő homlokzati egybefogása, a nagy fehér keretező elemek nem engedik szétesni az előbb említett funkcióhalmazokat. A megvalósult ház jól tükrözi korunk építészeti gondolkodását, ugyanakkor megfontolt tagolásával nem robbantja szét környezetének vizualitását.
Tatabányán, a dózsakerti kollégium, műszaki szakgimnázium kialakításának megtervezéséért Ambrus Balázs nyerte el középület kategóriában a díjat. A 60’-as években épült három emeletes épület újra gondolásakor az épület vasbeton szerkezetein kívül mást nemigen tartott meg a tervező. Az áttervezés során a földszinti árkádok beépültek és a tetőkertek is nyitható-zárható téli kertté alakultak. Mindig igen fontos dolog, ha vannak régi használható értékek ₋ jelen esetben ez a városszerkezeti egység helye és a megtartott vázszerkezet ₋ akkor azokat újra gondolva lehessen használni. A főbejárat mellett megjelenő épületgépészeti elemek is látványelemmé értékelődnek, mert színeik és az újonnan épített épületszárny színei azonosak és életre keltik a házat, amellett, hogy belül is teljesen új élet indult el, ez a kettősség nyerte el az Értékelő Bizottság tetszését.
Az esztergomi Rudolf-Ház felújításának megtervezéséért Somody Zsolt lett a műemlék, helyi védelem alatt álló épület kategória nyertese. A történeti belvárosban álló házat 1870-ben adták át, romantikus stílusban épült, egy emeletes és két kültéri homlokzata különböző építészeti jegyeket hord magán. Az új tulajdonos a ház felújítására szánta el magát. A földszinten üzletet és éttermet, az emeleten szállás férőhelyeket, a tetőtérben lakást kívánt kialakítani. Az épület műemlék, így Somody Zsolt ebben az esetben a gúzsba kötve táncolás tipikus alanyaként végezte munkáját 3 éven keresztül. A helyreállítás, átépítés során számos fel-felbukkanó kisebb-nagyobb problémával szembesültek, melyeknek jól sikerült megoldása a Megbízó, a Műemléki hatóságok és a Tervező együttműködése nélkül nem jöhetett volna létre ilyen értékelhető magas szinten.
Az ipari épület kategóriában a zsűri megosztott díjat adott át Dankó Kristófnak a táti üveg összeszerelő üzem, és Tóbiás Tamásnak egy tatabányai ipari épület, gyártócsarnok és iroda tervezéséért. Dankó Kristóf munkája, a hosszú összeszerelő üzem 10 szerkezeti traktusból áll, melynek egyik, utolsó eleme az üzemeléshez szükséges közösségi helyiségeket és irodákat tartalmazza. Az épület jól használható, látványa az előbb említett transzparenciával és a fegyelmezett szerkesztésből adódó egyszerűségével az itt folyó munkát is tükrözi. Tóbiás Tamás alkotása az új földszintes gyártócsarnok funkcionálisan és látványában is három, egymáshoz jól illeszkedő tömegből áll. A Vigadó utca felé néz az egy szintes kiszolgáló blokk, irodákkal, öltözőkkel, étkezővel. Ezzel ellentétes oldalon egy tároló tér kapott helyet, még a kettő között áll a nagy belmagasságú gyártócsarnok.
A zsűri a pályázatra beérkezett pályamunkák közül dicséretben részesítette a Tatai Szent Kereszt Felmagasztalása Templom felújításáért Markos Anikó és Besey László tervezőket, valamint munkatársukat, Rigó Pétert.
Ugyancsak dicséretben részesült Simpf Rajmond tervező és munkatársa Páhi Cecília a tatai, Keszthelyi úti játszótér burkolat mintázatáért.
Gratulálunk a díjazottaknak! Veér Károly
|