A járvány idején is messzire viszi Tapolca hírnevét a sikeres főzőműsor

A pandémiát megelőzően Tapolca egyfajta hosszantartó "főzőlázban" égett. A helyi televízióban kéthetente jelentkező, állandó főzőműsort az ott élők hamar a szívükbe zárták. Szarka Zsófia tévés konyhájában a város ikonikus ételei, a magyar és a nemzetközi konyha ínyencségei kerültek terítékre. A folytatásban jött a turisztikai látványosságnak sem utolsó Piac-Reality, a Piacmustra, majd megszületett a város saját, ma már jogilag is védett süteménye a "Tapolcám" is. Most, hogy a járvány jó időre elrabolta tőlünk a vendéglátás, a turizmus, a rendezvények nyújtotta élvezeteket, érdemes ezeket a pillanatokat felidéznünk. Az online is elérhető adásokat szerencsére bárhol a világon újranézhetjük, az ínyencségeket otthonunkban elkészíthetjük, így egy-két röpke órára - ha csak képzeletben is -, de mi magunk is Tapolcára ruccanhatunk. Ezt tettük mi is Szarka Zsófival.

Szarka Zsófia, gasztroújságíró sokat tesz a tapolcai ételek népszerűsítéséért

- Honnan jött az ötlet?
- Szüleim Hegymagason, a Tapolca melletti Szent György hegyen vásároltak egy kis borospincét házikóval. Borvacsorákat szerveztünk, melyekre én készítettem az ételeket. A sikeres esteken hamar szóba került, hogy egy főzőiskolát vezetek Felvidéken, a szülőfalumban. Gyerekeknek tanítom a főzés fortélyait. Így merült fel annak a gondolata, hogy Tapolcán is indítsunk hasonló kurzusokat. Ennek az ötletnek köszönhetően kis, 6-10 fős csoportokban, 5-7 napos turnusok keretében ismerhették meg a tapolcai fiatalok a magyar és a nemzetközi konyha legnépszerűbb ételeit. A kuriózumnak számító főzősuliról a helyi televízió is tudósított. Ezt követően jött a felkérés egy saját főzőműsorra a Tapolcai Televízióban, melyet nagy örömmel fogadtam, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy a tévé képernyőjén ezrekkel együtt főzhessen. Bár még soha sem csináltam hasonlót, boldogan vállaltam a feladatot.

- Ezek szerint a nagy kihívás nem tántorította el. Hogyan sikerült legyőzni az akadályokat?
- Hamar kiderült, hogy a kamerák előtt főzni, közben érdekes dolgokról beszélni, jó hangulatot teremteni, nem is olyan egyszerű. Minimum 48 órával a felvétel előtt már készülni kell. Előre el kell készíteni az egyes főzési fázisoknak megfelelően az adásban bemutatandó ételt, amit majd a forgatás alatt a kellő pillanatban csak előkaphatunk a pult alól. Meg kell teremteni a szükséges atmoszférát is, hogy körülötted minden szép legyen, minden ragyogjon. A műfaj nehézsége, hogy egyedül állsz a pult mögött, szemben a tévés stábbal, síri csöndben, és csak a saját hangodat hallod. Az első adásoknál annyira izgultam, hogy a mosolyra, ami pedig elengedhetetlen egy jó hangulatú főzőshow-hoz, már nem maradt figyelmem. Aztán adásról adásra fejlődve, szép lassan belejöttem. Beültettem a rokonaimat, ismerőseimet nézőnek, hogy legyen kihez beszélnem, és így a végén a sok-sok finomság elfogyasztására is bőven akadt jelentkező.

- 80 adást ért meg a sorozat, melyet kéthetente a Tapolca TV-ben láthattak a nézők. A műsor aztán magával hozta a nyilvános fellépéseket, a receptgyűjtéseket, a - kutatásokat, szakcikkeket - de azt hiszem, ez az igazi gasztroújságírás, ami ma már a titulusommá vált.

A böllérleves, amiben minden benne van, amit csak egy férfigyomor megkívánhat

- Milyen volt a fogadtatás? Kapott visszajelzéseket?
- Nagyon sok szép élményem főződik ehhez a sorozathoz. Még ma is sokan megállítanak az utcán, hogy megköszönjék a tanácsokat, vagy hogy épp szót váltsunk egy-egy receptről. Sok jót kapok az itt élő emberektől.

- Ez az egész egy ötletből, az önkormányzat támogatásával indult azzal a céllal, hogy népszerűsítsük a helyi alapanyagokat, a térség jellegzetes ételeit, az otthoni kosztot. Meg akartuk mutatni, hogy magunk is gyorsan, egyszerűen készíthetünk finomságokat, ínyenc falatokat.

- Később elindult egy új sorozat is Piacmustra néven. Az új reality-show-ban nem csak, hogy a piacon, élőben készítettem el az egyes szezonális ételeket, de a szükséges alapanyagokat is ott szereztem be, megszólaltatva a termelőket, kereskedőket. Ennek is köszönhető, hogy a műsort a piac olyan jeles vezéralakjai is magukénak érezték, mint például Róth László, vagy Buzás Lajos. Mindig óriási volt az érdeklődés, odacsábították az illatok a helyieket épp úgy, mint a turistákat. Kéthavonta, még decemberben is, amikor pedig nagyon hideg volt, bőséges kóstolóval vártuk őket, már előző este lefőztem minimum 50-60 adagot, így minden érdeklődőnek jutott egy-két falat az éppen készülő finomságból. A látványfőzések sorozata a Tapolca Expo rendezvényein folytatódott, ahol első alkalommal Szőke Andrással "Tapolcai borítós"-t készítettünk: a káposztalevélbe mindent beletöltenek, ami csak a kamrában felelhető, húst, tésztát, zöldségeket, bort, szaftot, aztán megsütik, majd a tányérra borítják.

Tapolcai Borítós - Szőke Andrással

- A következő adásban a tapolcai szakácsiskola növendékei voltak a vendégeim, szépen, szakácsruhába beöltözve főzték végig velem együtt a gasztroshow-t. A nézők szeme láttára, a színpadon készült el a böllérleves, és abba bizony minden belekerült, amit egy férfigyomor csak megkívánhatott. Ugyancsak népszerű volt a város egyik ikonikus étele, a palacsintával töltött rétes is. Egyszerűen imádták az emberek, ahogy én is. Nem lehetett nem beleszeretni ezekbe az ételekbe, a vásári hangulatba, a kíváncsian kóstolgató emberekbe.

A Pelion Hotel étlapján is megtalálható Tapolca híres-neves palacsintával töltött rétese

- Hogyan született meg a város süteménye, a "Tapolcám"?
- A bemutatott ételeket a helyiek zöme természetesen jól ismerte, a legtöbb konyhában ezek rendszeresen az asztalra is kerülnek. A sorozat után úgy éreztem, hogy a sok régi ételt szívesen gyarapítanám egy újabb, helyi alapanyagokból készült finomsággal, ezzel viszonozva a sok szeretet, amit kaptam. Így született meg a város süteményének gondolata, ami ízvilágában visszaadja a helyi sajátosságokat, és ami minden tapolcai cukrászdában megkóstolható lehet majd. A sütemény mellett fontosnak tartottuk a marketing részét, a sajtó bevonását, amit a férjem, András végzett, hogy a sütemény ne vesszen el, hanem a turizmus részévé válhasson, és később bármelyik cukrászdában kapható legyen. Igazi csapatmunka volt. A "Tapolcám" névre keresztelt rombuszt formáló habkönnyű édesség a Tavas-barlang csónakjaira emlékeztet, míg a habcsókból készült embléma, amire a név került, egy malomkereket szimbolizál. A csipkebogyó-madulakrém rétegeket ropogós tészta választja el egymástól, amely a tapolcai rétest idézi meg.

Tapolcám - a város új turistacsalogató süteménye

- A "Tapolcám" szeletet a színpadon is elkészítettem, sőt részletesen le is jegyeztem, hogy bárki otthon is könnyedén elkészíthesse. A sütemény receptjét közkinccsé tettük, de egyúttal le is védettük, így az ma már Tapolca város tulajdonát képezi, és a városmarketing részévé vált. Nagy öröm számomra, hogy részt vállalhatok ennek a csodaszép, a vulkáni tanúhegyek lábánál elterülő városnak a népszerűsítésében, jó hírnevének öregbítésében.

- Korábban is gasztronómiával foglalkozott?
- Inkább úgy fogalmaznék, hogy életem egyik szála eköré fonódik. A családunkban egyfajta kultusza van az étkezésnek. Ükanyám, és még a nagymamám is nagy, kemencés konyhákat vezettek, ahol még konyhalányok is segédkeztek a napi munkában. Legendás ételeik receptjei kézről kézre járnak a családban, így az ősi tudás anyáról leányra, azaz reám szállott. A recept birtokában, 17-18 évesen, úgy gondoltam, mi sem könnyebb, mint megfőzni nagyanyám sokat emlegetett töltött káposztáját, vagy megsütni híres rétesét. Aztán hamar rájöttem, hogy a leírás mellé szükségeltetik még az a jó pár évtizednyi gyakorlat, tapasztalat is, amit meg kell szereznem, ha az őseimhez hasonló sikereket szeretnék a főztömmel elérni. Ezért, no meg azért, mert mindig is imádtam az ízeket, már az érettséginél eldöntöttem, hogy gasztronómiával fogok foglalkozni, ami persze meglepte kissé a környezetemet, hiszen egy zeneművészeti szakközépiskolában orgona-zongora szakon végeztem, onnan pedig üzleti kommunikáció és média szakon tanultam tovább a Zsigmond Király Főiskolán, majd a Pázmány Péter Egyetemen, valamint az Erasmusnak köszönhetően fél évet Portugáliában. Eközben - főleg nyáron - a szabadidőmben nagymamák konyháiba, majd különféle éttermekbe bekéredzkedve tanultam. Olaszországban, egy Michelin-csillagos étteremben is dolgozhattam, és onnan hazajövet jött a főzőiskola nyitásának gondolata. Az üzleti tanulmányaimra pedig mindig is úgy tekintettem, hogy az adja majd az alapot, a biztos tudást jövőbeli gasztrovállalkozásomhoz.

- Autodidakta módon, gyakorlott szakácsoktól, séfektől lestem el tehát mindazt, amiről úgy gondoltam, hogy a főzésről tudni érdemes, és emellé rengeteget olvastam, kutattam, mert engem nem csak egy-egy recept érdekel, hanem annak a múltja, története, történelmi, gazdasági háttere is fontos a számomra. Egy-egy recept egyfajta társadalmi tükörkép, mely megmutatja az adott korszak szokásait, hogy milyen alapanyagokból, milyen technológiával és mi mindent készítettek, okosan, gazdaságosan.

- Óriási lökést adott a munkámhoz, hogy nagymamától nagymamáig jártam - persze kezdve a sajátjaimmal -, és az egész napomat rászánva, az általam vitt alapanyagokból együtt főztük meg a kedvenc ételeiket. Eközben együtt sírtunk és nevettünk, elhalmoztak a receptekhez fűződő történeteikkel, emlékeikkel, és én híven lejegyeztem ezeket. Meggyőződésem, hogy csak így maradhatnak fenn ezek a remek ételek. Persze nem elég leírni őket, tovább is kell adnunk azokat, hogy bekerüljenek a maiak konyháiba, és újra kedvencekké váljanak. Gasztroújságíróként ezt tartom a legfontosabb feladatomnak. Felkutatni, lejegyezni, bemutatni, élőben elkészíteni őseink ételeit, hogy a sokat próbált recepteket továbbadva örökké fennmaradhassanak ezek a csodás magyar ízek, hitelt pedig mindennek a borvacsoráinkon adunk a szép Tapolcai-medencében.

Cseh Teréz