ICOMOS-díjat kapott a bajnai Sándor – Metternich-kastély
Ahol az „Ördöglovas” ugratta paripáját

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a tatabányai „A Közművelődés Háza” számos nyári tábort szervezett Bajnára, az ottani Katona István Alkotóházba. A kies kúriát csak egy kőkerítés választotta el az akkor romos állapotban leledző, a szocializmus évei alatt alaposan tönkretett Sándor - Metternich-kastélytól. A táborozó gyerekek örömmel kóboroltak a kastélyparkban, és lelkesen hallgatták Sándor Móric, az „Ördöglovas” legendás tetteiről szóló elbeszéléseket. Ma már más képet mutat a nagy múltú épület, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében zajló felújítás meghozza eredményét.

Szakmai elismerés
Rados Jenő, a Műegyetem nagyhírű professzora, a magyar építészettörténet kutatás jeles alakja a legszebb klasszicista együttesként írta le a bajnai Sándor-Metternich-kastélyt. Bajna és környékének település- és kultúrtörténete egybeforr a 18. század végén grófi rangra emelt Sándor család történetével, mindenekelőtt a kortársak és az utókor által egyaránt „Ördöglovas”-nak nevezett Sándor Móric (1805−1878) tetteivel. Szomor felől érkezve Bajnára, az ún. Ugrató hídnál kőtömbök jelzik Móric gróf egyik állítólagos lovas ugrásának színhelyét.
A napokban ICOMOS (Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa) -díjat kapott az épület. A komoly szakmai elismeréssel azokat a helyreállítási munkálatokat díjazzák, amelyek reprezentálják a magyar műemlékvédelem új irányvonalát, és erősítik azt a nézetet, hogy a műemlékvédelem napjainkban is lehet értékteremtő tevékenység.

A kastély és a Sándor-család
Az oszmán uralom után a bajnai katolikus plébánia újjászervezésében, a gótikus Szent Adalbert templom 17. század végi újjáépítésében, majd a 18. századi bővítésben, felújításban alapvető szerepe volt a földbirtokos Sándor családnak. Álljon itt egy máig élő hagyomány is. Helyi fiatalok minden év április 30-án máglyát gyújtanak az Őr-hegy tetején, emlékezve arra a fogadásra, amelyben Móric gróf azt bizonygatta apósának, hogy akkora máglyát épít, melynek tüze Bécsben is látható. A legenda úgy tartja, az Ördöglovas megnyerte a fogadást.
A Sándor család bajnai tevékenységének máig legnagyszerűbb alkotása kétségtelenül a Sándor - Metternich-kastély. A ma látható épület legkorábbi ismert előzménye egy reneszánsz udvarház volt, melyet a bajnai Both család emeltetett. Az udvarház a kapcsolódó birtokokkal együtt leányági örökösödés útján került a Sándor családhoz. Sándor Menyhért (1661-1723) 1722 előtt vadászkastéllyá alakíttatta az udvarházat, majd fia, Sándor Mihály (1692-1766) barokk kastéllyá bővíttette, mely egy fennmaradt levelezés alapján 1742-ben már biztosan létezett. Jelentős építéstörténeti esemény Sándor Móric birtoklása idején történik, ki apja, Sándor Vince (1767-1823) - aki szintén végeztetett átalakításokat az épületen - halála után örökül kapja a bajna-biai uradalmat, és Hild Józsefet (1789- 1867) bízza meg, hogy a bajnai rezidencia átalakítására terveket készítsen.
Az átalakítás 1834-ben fejeződik be, abban az évben, amikor Sándor Móric gróf házasságot köt Leontine Adelheid Maria Pauline Metternich von Winneburg hercegnővel (1811-1861).
Hild József a korábbi barokk kastélyt a körötte álló melléképületekkel egybekapcsolva egységes, klasszicista homlokzattal felöltöztetett épületegyüttest hozott létre. A 18. században kisebb, körbekerített barokk kert létezéséről lehet tudni, illetve, hogy 1816 előtt biztosan megvolt már a kastély tájképi kertje, Sándor Móric gróf ebben kisebb változtatásokat végeztetett.
Az átalakítás a belső tereket is érintette. Hild folytatta a Sándor Vince birtoklása idején már leválasztott részekkel rendelkező barokk, háromhajós kocsi áthajtó felosztását, két előcsarnokot alakítva ki a kastély földszintjén; a főépület barokk lépcsőházát átalakította, és ekkor született meg a milánói Scala díszlettervezőjének, Alessandro Sanquiricónak (1777-1849) tervei alapján a magyarországi emlékanyagban páratlan két emeleti terem: a Raffaello-terem és az Etruszk-terem dekorációja.
Sanquirico tervezte a bútorok egy részét is, és a többit az anglomán gróf Londonból rendelte meg, a kovácsoltvas elemeket bécsi mesterekkel készíttették. A földszinten volt az ebédlőterem, a biliárdterem, a dohányzószalon, a kártyaszoba, a házi kápolna, az emeleten a két reprezentatív termen kívül, két külön szárnyban a grófi és a grófnői lakosztályok.
Sándor Móric − aki a kortársak visszaemlékezései, korabeli illusztrációk alapján is látványos és akrobatikus lovas mutatványairól volt nevezetes (nem mellesleg magas színvonalú mintagazdaságot is fejlesztett uradalmán) − és Leontine Metternich házasságából egyetlen gyermek született, Sándor-Metternich Paulina (1836-1921), ő örökölte a bajnai kastélyt. Paulina 1895-ben, férje, Richard von Metternich halála után végleg Bajnára költözött. A 20. század első felében Paulina, illetve három gyereke közül Clementina modernizálták, komfortosították, karbantartották az épületegyüttest.

Gyászos évek
A második világháború után gyászos évek következtek: a berendezés eltűnt, a beázások miatt a födémek tönkrementek, idővel beszakadtak. Az épületrészekben szükséglakásokat alakítottak ki, a főbejárat helyére pártház épült. A park egysége megszűnt, amikor egy országutat vezettek keresztül rajta, és funkcióját is elveszítette: a helyi termelőszövetkezet gépállomásnak használta.
A főépület első szerkezeti megerősítésére az 1970-es években került sor, továbbá a dísztermek mennyezeti falképeinek, stukkójának eltávolítása, leválasztása után megtörtént a padlásfödém teljes cseréje. A Bábolnai Állami Gazdaság és az állami műemlék felügyelet közösen tervbe vették, hogy vendégházzá alakítják át az együttest; a tervből végül semmi sem lett.
Az 1980-as években felmerült, hogy magyar-amerikai egyetem lesz belőle, végül ebből sem lett semmi. Az 1990-es évekre a falak és a tetőszerkezet is nagyon rossz állapotúvá vált, de a Műemlékek Állami Gondnokságának csak az életveszélyes állapotok megszűntetésére, illetve a melléképületek szerkezeti megerősítésére volt anyagi forrása.

Nagyszabású felújítás
A kilencvenes években szerkezet megerősítésekkel, homlokzati felújításokkal, tetőjavítással vette kezdetét az épületek „felélesztése”, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében zajló nagyszabású helyreállítás pedig 2018-ben indult el. Mint a felújítást vezető építészek, Erő Zoltán és Szilágyi Klára összefoglalójában olvasható: „A friss állapotvizsgálatok legfontosabb feladata egyes korabeli építési hibákra visszavezethető tartószerkezeti kérdések feltárása, az együttes falnedvesség és sótartalom vizsgálata (faldiagnosztika), az egyes épületszerkezetek − mindenekelőtt az ajtók, ablakok − szerkezeti vizsgálata volt. A tervezés során a parkban talajradaros vizsgálat és a park előzményeinek felkutatása mellett részletes fakataszter és faállapot vizsgálat készült.” 2020 végére már berendezésre, a kiállítási tartalmak befogadására készen állt a kastély főépülete − az orangerie, a pálmaház és az istállóén kívül felújították a melléképület külső homlokzatait.
A melléképület részek közül felújították a déli szárny belső tereit, annak pinceszintjén található kastélykonyhát (mely látványkonyhaként várja majd a látogatókat), földszintjén létesítmény fenntartói irodákat, szociális helyiségeket alakítottak ki. A park esetében faápolási munkák kivitelezésére és a sétányok részleges helyreállítására, valamint egy tematikus játszótér létrehozására terjed ki a jelenlegi beruházás. A további melléképületek belső tereinek kialakítása − az orangerie és a pálmaház esetében a teljes felújítás - koncepciója már elkészült, ez ráépül a mostani első ütemben kialakított funkciókra, és a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram második ütemében újulnak meg.

Látványos kiállítások, új funkciók
A fő- és melléképületek közötti kocsi áthajtón keresztül léphetünk be a díszudvarra, innen a főépület középtengelyében található főbejáraton át juthatunk az udvari előcsarnokba, majd a szárnyak földszinti tereibe, illetve a főlépcsőházon át az emeletre vezet az út. A földszinti teremsorokba kiállítási tartalom kerül, valamint kávézót, múzeumboltot, szociális helyiségek tereit alakították ki.
Akár csupán a földszint helyreállítására tekintünk, figyelemreméltó az a mód, ahogyan a különféle építési periódusokat láttatni engedték a restaurálást végző szakemberek, és amiképpen a belsőépítészet az ott talált, illetve a felújítás új anyagai, modern berendezései között finom kapcsolatokat alakítottak ki. A fehér vakolat alól ornamentális, figuratív jelenetekkel megfestett részletek bukkannak elő.
Meglepően gazdag a feltárt falfestés a már berendezett kávézó vendégterének mennyezetén, a klasszicista kápolnában, de még a középfőfal technikatörténeti érdekességnek számító fűtőfolyosójának bolthajtásában is találunk kisebb festett felületeket. A berendezett kávézóban szembeötlő, hogy a tervezők a Hild-féle átalakítás korából kastély-szerte megmaradt, restaurált kelheimi és süttői mészkőburkolatok, tardosi vörösmészkő lapok, valamint az egykori táblás parketta színéhez igazították az új padlóburkolat és a kortárs bútorok szerkezetének, szövetének színét.
Megkezdődött a földszinti kiállítási terek installálása a kastély történetébe bevezető archív fotókkal, mozgóképes és audio-tartalmakkal. A kápolna berendezése − többek között a hercegasszony által készített miseruhákkal − szintén készenléti állapotba jut, ugyanakkor a főlépcsőházba érve kézzelfogható közelségbe kerül Sándor Móric élettörténete: az eredeti mészkőlapos lépcsőfokokon, a római padlómozaikos fordulókban állítólag ló és lovasa gyakran együtt lépcsőztek az emeletre, ennek az emléknek őrzői a csipkézett lépcsőfokok.
Az emelet belsőépítészeti attrakciója a már említett két reprezentatív terem, melyek a berendezésük után rendezvények megtartására is lehetőséget nyújtanak. A főlépcsőház emeleti előteréből nyíló Etruszk-terem díszítő-festett felületei, tagozatai, valamint a padlóburkolatok már elkészültek, az abból nyíló pompás Raffaello-terem helyreállítása is elkészült. A régi lakosztályi elrendezés alapján a leendő kiállításban az északnyugati helyiségsor lesz a férfiszárny, korhűen bebútorozott szobáiban Sándor Móric gróf vakmerő lovas kalandjai mellett számos egyéb magánéleti, közéleti története elevenedik meg.
A délkeleti teremsor a női oldal - déli sarokterében nagyon jó állapotú, egységes, kék színárnyalatokkal megfestett, barokk ornamentális falfestményt tártak fel. Kiállítási tartalmát tekintve ezt a szárnyat Sándor Paulina személyisége köré szervezték. Paulina a maga korának divatikonja volt (1882-ben Bécsben divatklubot hozott létre), apjához hasonlóan neves, időnként meg- botránkoztató személyiség, akinek Wagner zongoradarabot ajánlott, akiről Degas fotó alapján portrét festett. Az emeleti szárnyakban interaktív technikák használatával és valódi, megérinthető, kipróbálható tárgyakon (felpróbálható korabeli jelmezeken) keresztül élhetik át a látogatók apa és lánya regényes élettörténetét.

Az OCTOGON cikke alapján
összeállította: Veér Károly
Fotó: Bujnovszky Tamás