Kárpátalján is értékre lelt a Regio Regia

"Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék. / Csend vala..." Igen, csend volt, meghatottan álldogáltunk Huszt mellett, a romok közelében, és mormolgattuk Kölcsey Ferenc versét. A költő - akárcsak a Kárpátaljára két évszázaddal később rácsodálkozó baráti társaságunk -, egy szép, nyolcezer lelket számláló kis városkában, Visken szállt meg, ahová 1828-30. között gyógyfürdőzni járt. Egyszer hazafelé figyelt fel a már akkor is romos Huszt várára.

Mindegyik kárpátaljai településről mesélt a magyar irodalom és történelem "zivataros" évszázadaiból ehhez hasonló történetet tudós kísérőnk, a viski középiskola író-tanára, Czébely Lajos.  Hiszen Beregszászon bontott zászlót II. Rákóczi Ferenc, ("Cum Deo, pro Patria et Libertate!"), Munkács várát védte Zrínyi Ilona, Mihálkán született Kinizsi Pál.  És akkor persze még nem szóltunk a Kárpátokról, a vereckei hágóról, ahol Árpád vezér...
De erről minden bizonnyal olvashatunk a világhálón is.  Most egy viski találkozásomat idézem fel.

Szenek Igyártó Zitáról annyit tudtam: kiváló csuhéfonó, 15 évesen állt munkába, 32 évig dolgozott óvónőként. Azokban az évtizedekben szigorú utasításban kapták az óvónők egész Kárpátalján: magyarul nem mesélhetnek a magyar óvodásoknak.  Zita csak azért is mindig magyarul mesélt. Ízes, "viski nyelven" szólt hozzánk is. (Három fordulat, példaként: a tejnek nem föle, hanem "pilléje" van. Az asszony "madárkodik", ha félrelép. Ne "lapatálj" annyit! - szólnak rá a fecsegőre.)

Zita az óvodai munka mellett szőtteseket készített, egy közeli cég megbízottjaként. Kézimunkái bejárták Európát. A régi remekekből alig tud valamit mutatni, eladott szinte mindent, hogy ne éhezzenek.

- A régi, családi szőtteseket nem adom el soha, meg a régi könyveinket se! - jelenti ki kőkeményen. Akkor se adta el, amikor 1998-ban, a nagy tiszai árvízben szinte mindenük odaveszett, akkor sem, amikor - az újrakezdés idején - egy balesete miatt egy évig nem dolgozhatott a férje.

- De már révbe jutottunk - állapította meg Zita.

Háát... nem tudom. Mások nem biztos, hogy így látták volna, s valószínűleg reménytelen küszködésnek vélik "szerencsés" helyzetüket. A férje, Miklós akkoriban kőműveskedett, arrafelé állás nincs, de őt jó szakembernek tartották, s megtalálták alkalmi munkákra. A hét végeken gombát szedett: fehér aszalóst, vagyis vargányát. Zita pedig kukoricacsuhéből varázsolt babaszoba bútort, alátétet, női táskát, no meg persze szőttest készített. Csendesen megemlítette azt is: magyar tannyelvű iskolába sajnos nem járhatott, viszont szeret olvasni, régebben írt is.

És elővett egy régi iskolás füzetet. Beleolvastam. Aztán félrevonultam, mert nem tudtam letenni. Aztán megkértem, olvasson fel csoportunknak. Saját háziállatairól szóltak vidám történetei. Ha 80 kilométerrel nyugatabbra, a mai Magyarország területén születik, ma Benedek Elekkel, Móra Ferenccel és Lázár Ervinnel együtt emlegetik a nevét - állapítottam meg.

Ott rögtön fel is kért Angster Mária (székesfehérvári kézműves, a kárpátaljai utunk szervezője), hogy a viski középiskolában másnap, az általa életre hívott, hagyományos kézműves ünnepen tartsak előadást a magyar gyermekirodalom történetéről, amelyet majd Zita meséi követnek.

Írót avatunk - ezt a címet adtam az előadásomnak. Érdekes színfoltja volt az eseménynek: Zita mesemondása közben, tiltakozásul, több helyi résztvevő kivonult a teremből. Mesét ír?! Micsoda balgaság, időpazarlás!
Szerencsére mások erről másképp gondolkodtak.

Kárpátaljai riport-összeállításom mellett megjelentette Szenek Igyártó Zita publicisztikáját a Regio Regia az 1968-as, dunai árvízről (V. évfolyam, 2005/8.) Ez volt élete első publikációja.

- Újra kedvet kaptam az íráshoz. Köszönet azoknak, akik felfedeztek - említi meg mostani (2021. december 14-ei) videotelefon-beszélgetésünk során az immár 74 éves alkotó. Elújságolta azt is: az ungvári egyetem egyik művészeti hallgatója egyetemi diplomamunkájaként több meséjét illusztrálta, és kis példányszámban ugyan, de meg is jelentették egy karcsú kötetben, 2018-ban.

Csuhéfonás élőmunka bemutatót tartott Pécsett és Székesfehérváron. Kiállításokon, könyvekben jelentek meg fotók - Szél Ágnes művészi tárgyfotói - a csuhémunkáiról. A Tihanyi Művelődési Ház Zita anyó mesél címmel tervezi megjelentetni válogatott írásait...

A Regio Regia magazin tehát a 2005-ös első közléssel sokat tett azért, hogy egy őstehetség, hosszú évtizedek küszködése után, teret kapjon. Csak egy példát szerettem volna elmondani: ez a folyóirat valóban az értékteremtők magazinja.

Csathó Barna