Akinek a könyv az istene
Bemutatjuk M. Tóth Sándor költőt

M. Tóth Sanyi barátom kezdetektől tagja (korrektorként és újságíróként) a Regio Regia magazin stábjának. Mindig tudtuk róla, hogy rímfaragó, költészeti vénával megáldott ember, bizonyította ezt több pályázaton, sőt egy gyerekverses kifestőkönyv szerzőjeként is. A közelmúltban egy országos költészeti versenyre nevezett be, és második helyen végzett. Az erkölcsi dicsőség mellett jutalma a pályázat antológiájába való bekerülés volt.

- Hogyan, és mikor kezdtél el verseket írni?
- Én már kilencévesen írtam versikéket. Az egyiknél elkapott a tanító néni valamelyik órán. Elvette a papíromat, és elküldte a Kisdobos újságnak, ahonnét kaptam egy emléklapot, amit a tanító néni jól eltett magának. Soha nem készültem költőnek, fotóztam, természetrajzi szakkörbe és zenei általánosba jártam, ahol több hangszeren is megtanultam játszani. Talán innen ered, hogy sem a ritmussal, sem a rímekkel nem volt sohasem bajom.
- Mégis honnan jött az indíttatás, hogy papírra vesd a gondolataidat?
- Mindig is szerettem, és ma is szeretek olvasni, a könyv a mindennapjaim része. Ennek ellenére ma sem tudom, hogy miként kell verset írni, mert szerintem hazudik, aki tudja. Ez valahogy jön. Van egy gondolat, egy érzés, egy dallam, ami megragad benned, eszedbe jut róla egy sor, és vagy vers lesz belőle, vagy nem. Ha igen, akkor megírom. Ez a mostani díj is váratlan volt, nem számítottam rá. Egyébként az az igazság, hogy ahányszor pályáztam, mindig díjazott voltam.
- Miért kezdtél el pályázni?
- Gondoltam, ha már ott van a fiókomban egy csomó vers, amit nem olvas soha senki, megmutatom a világnak, hátha tetszik az embereknek. Kell a közönség, kell a kritika, és remélem, hogy egy picit adok a verseimmel, vagy a fotóimmal.
- Mesterien kezeled a rímeket, szoktad emlegetni a „rímhányó” Romhányi József nevét.
- Igen, van nekem is vagy hatvan állatversikém, és egy csomó másik, amire sokan mondták, hogy olyan, mintha Romhányi írta volna. Én nem akarok ő lenni, ő egy másik dimenzió. Ugyanakkor felhasználom azokat az eszközöket, amiket ő is. A lényeg a magyar nyelv szeretete, ez a költészet legfontosabb dolga. Én is a csodálatos magyar nyelv lehetőségeinek maximális kihasználására törekszem. Nekünk olyan adottságunk van - azzal, hogy magyar anyanyelvűek vagyunk -, amely senki másnak a világon nincs.
- Sokan mérik a költői teljesítményt azzal, hogy valakinek hány könyve jelent meg. Te nem gondolkodsz ebben?
- Soha nem alakult úgy az életem, hogy könyvekben gondolkodjak, bár több kötetre való versem, prózai írásom van a fiókban, illetve a komputerem memóriájában. Reménykedem abban, hogy egy olyan társaságra leltem a mostani pályázatom kapcsán - az Irodalmi Rádióról van szó -, hogy velük majd a kiadásról is tudunk beszélgetni.
- Mit jelent neked ez a második díj?
- Egy kis megnyugvást, hogy talán nem írok rossz verseket. Számít az önbecsülés szempontjából is, hiszen régóta szeretnék előbbre jutni. Majd meglátjuk, hogy ebbe a társaságba hogy tudok beilleszkedni, hogy tudok velük beszélgetni akár könyvkiadásról is. Talán azért is, mert az eredeti szakmám nyomdász, és nekem a könyv az Isten. És ha az Isten velem van, akkor ki ellenem?

Veér Károly