Fehérvári díjak az Entente Florale Europe-on A város zöld szíve, Sóstó
Székesfehérvár belvárosától mindössze 2,5 kilométerre található egy zöld sziget. A nagy öregek még emlékeztek arra, hogy rokonaik a Sóstó iszapjával gyógyították magukat a sekély jellegzetes „büdös”-vízben üldögélve. Sokáig feledésbe merült a vidék, már-már a pusztulás veszélyeztette. Gondos környezetvédő munkával öko-központtá vált.
218:121 A Sóstó a Sárvíz mocsaraként jött létre. Érdekes e sós jellege, holott a Sárvíz édesvízű patak. 1713-ban megállapították, hogy ezt a benne lévő alkálisó okozza. Már 1731-től foglalkoztak az egészségre ártalmas mocsár lecsapolásának gondolatával, erdősítésekkel kötötték meg a talajt. Később az 1980-90-es évek nekibuzdulásai (szemétszedés, szennyvíz-befolyás megszüntetése, iszap elhordás, botanikai kutatások) hoztak részeredményeket, ám az is megtörtént, hogy a társadalmi és civil összefogások tanösvényeit, hídjait barbárok rongálták meg, s többnyire nem volt pénz a karbantartásra, gondozásra. A 2003-as komplex szakmai tervek jelentettek igazi áttörést. A Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület ma 218 hektáros, ebből 121 hektárnyi országosan védett, de a többi terület is helyi oltalom alatt áll. A tanösvény egész évben látogatható, de vezetett ökotúrák, botanikai és zoológiai kutatások, erdei iskola, interaktív kiállítás, családi és közösségépítő programok is megvalósíthatók itt.
Állattani, növénytani „tankönyv” ez a táj Sokan járnak a tanösvényre sétálni, kikapcsolódni a város zajából. Mások távcsővel érkezve madárlesre jönnek, hiszen az itt költő madárfajok száma meghaladja a 100-at. A szárcsa jelenlétét a környező utcanév is mutatja, a kócsagról az egyik kilátót nevezték el, de gyurgyalag, sirály, csuszka, kékvércse, parti fecske is fészkel itt. Külön madármegfigyelő segíti az (amatőr) ornitológusokat. Többen a védett növényeket szemlélik szívesen. Csak orhideából 12, a kosborokból 5 fajta él itt. A Mezőföld és a Sárrét jellegzetes cserjéi, fái is megtalálhatók, a Homokbánya síklápjain pedig főként a nád érzi otthon magát.
A gondoskodás díjat hozott Fehérvárnak Székesfehérvár évek óta élen jár a város zöldterületeinek gondozásában, az egyedi megoldású, sok évelőt felvonultató virágos parkok és hangulatos játszóterek megteremtésében. 1975-ben indult egy kontinentális verseny falvak, közösségek, városok számára - az Entente Florale Europe -, ahol épp ezeket a tevékenységeket értékelik. A szigorú megmérettetésen idén nyolc európai ország vett részt: Magyarországot Orfű, Veresegyház, Székesfehérvár képviselte, Írországból Keadue és Dalkey, Németországból Bollstedt, Csehországból Dobrochov, Belgiumból Diksmuide, Ausztriából pedig Bad Sauerbrunn versenyzett. Az Arany minősítés mellett Székesfehérvár még a Green Spaces Award különdíjat is megkapta. Ez az elismerés éppen a zöld terek gondozását, a Sóstó Természetvédelmi Terület fenntartásának és a fák ápolásának, szakmai gondozásának színvonalát díjazta.
Nagy Péter |