Szívügyük: Gárdony riportsorozat 4.
Egy környezetvédő házaspár

A sorozatról: Egy kisvárosban nagyszerű élni. Nem azt mondom, hogy mindenki mindenkit ismer, de mégis emberközelibb számomra, mint Budapest, avagy egy megyeszékhely. Itt a Velencei-tó naponta változó színvilága (még az aggasztó vízszint ellenére is!) a fekete láp misztikumától a napnyugtáig, a Bika-völgy, a városszéli erdőségek. Maga a természetközeliség. De az is tetszik, hogy könnyedén vásárolhatok, akár mindegyik nagyáruházat végigjárva, vagy épp a helyi árusok portékái közt keresgélve. Hogy tudják a Lottózóban: gyűjtöm a különleges 50-eseket, s mindig félretesznek nekem, hogy a buszmegállóban reggelente köszönünk egymásnak, hogy a barátokkal válogathatunk a kulturális programok közt, jókat pingpongozhatunk, betérhetünk a Katlanba egy játékra, teljesíthetjük a Tízpróba kihívásait. No és mindig történik valami a dinnyési Hagyományőrzőben vagy épp Agárdra érdemes átruccanni egy koncertre, fesztiválra. Az egyes események mögött mindig ott látom az önzetlen támogatókat. Olyan vállalkozók ők, akik nemcsak a településen élnek és dolgoznak, s a munkájukkal járulnak hozzá az ellátáshoz, városszépítéshez, fejlesztésekhez, szolgáltatások színvonalához, hanem anyagilag is támogatják egy-egy rendezvény létrejöttét, díjazását, vagy éppen a város kapcsolatait, presztízsét erősítik, valami maradandó értéket teremtve, közösséget építve. Róluk szól ez a sorozat. A szememben ők az igazi lokálpatrióták.

A fő témánk címe Simon György és Pörgye Krisztina személyét illetően máris módosítandó, mert a náluk a Szívügyük a Velencei-tó lenne találóbb, hiszen életvitelük, vállalkozásuk, szemléletmódjuk a természetről, a környezetvédelemről szól.
Simon György gyerekkora óta a tóra jár horgászni. Munkája egy hajózási cég révén kötötte/köti ide. 2014-ben költöztek Dinnyésre feleségével, Pörgye Krisztinával. A hajdani kukoricásból kényelmes otthon, kiserdő, kerti tó, veteményes lett. Nem gondozni való munkát akartak maguk köré teremteni, hanem élőhelyeket, mikroklímákat, ahol a kultúrnövények mellett a varjúfűfélék, csalán, százszorszép, pongyolapitypang, menta is érték. A gyerekek - Simon-Pörgye Iván és Száva - ebbe a közegbe nőttek bele.
- Emlékszem, még matracokon aludtunk itt a házban, de kinyitottam az ablakot, és szóltam mindenkinek: „Gyertek, húznak a libák!”, azóta is ez az egyik kedvenc hangunk -. meséli Kriszti.
- Dinnyés falusias, csendes, természetközeli hely. Hagyományőrző programjaira kiskoruk óta visszük a gyerekeket. A Fertő, a Madárdal tanösvény, a Velencei-hegység egyaránt a kirándulóhelyeink közé tartozik. Somot, kökényt gyűjtöttünk, lekvárt főztünk ezekből. Emiatt szeretünk itt élni - veszi át a szót Gyuri. Ahogyan az életük összekapcsolódott, a munkájuk is (biológia szak, környezetmérnökség, oktatás, hajózás, környezetvédelem…) s persze, ahogy mindezekről beszélnek, az is egymást kiegészítő.
Agárdhoz kötődik az a kisvállalkozás, ahol sárkányhajó- és kenutúrákat szerveznek a Velencei-tavon, főleg osztálykirándulásokra, családi, baráti látogatásokra építve - akár a szitakötők, vízimadarak, akár az úszó láp nyomában. Indultak hajnalban a különleges fényviszonyok (és koránkelések) kedvelőivel, de vízre szálltak a naplemente rajongókkal is. A közösségformáló evezések mellett arra is gondot fordítottak, hogy a csoportoknak a tó történetéről és élővilágáról ismeretterjesztő előadást tartsanak.
A „mesékre” azért is érdemes volt odafigyelni, mert utána egy játékos vetélkedő formájában képeslapokat, füzeteket nyerhettek a jól válaszolók. A tó halállományát a H2O Akváriumház kiállítótérben mutatták be a látogatóknak. Az akvárium állatfajainak összegyűjtésében, gondozásában már Iván is segített, Szávát pedig egy sárkányhajózás dobosaként láttam legutóbb, de a gyerekek leginkább a 3 éve tartó táboroztatásban ténykednek szívesen. Már nem igazán kell Simonéknak hirdetniük a vizes programokat, evezést, az élőhelyek, élővilágot ismertető nyári napközis tábort, mert visszatérő csapatuk van: évről évre jönnek Fehérvárról, Pestről, a tókörnyékről, akiket megérintett ez a vízi világ a maga szabadságával, na, meg a jó, már-már összeszokott társaság.

- Van-e olyan ötletük, ami a környék fejlesztéséhez/közösségépítéshez hozzájárul valamilyen módon?
- Két éve indítottunk egy programot a gárdonyi, tókörnyéki baráti társaságoknak, családoknak, hogy heti két alkalommal jöhetnek hozzánk ingyen kenuzni, sárkányhajózni. Egy hajóban evezni - ez nagyon össze tudja hozni még az idegeneket is egymáshoz, úgyhogy eddig minden alkalom igen sikeres volt. A létszám 5-25 fő között mozog, sok a visszatérő látogatónk.
- 12 éve kezdtük el a tótakarító akciókat. Eleinte évtizedes szemetet szedtünk össze a nádasokból, a partoknál ősszel-tavasszal, alig győztük a mocsok kihordását a kenukkal. Sajnos az emberek szemlélete nem változott: szemetelnek, a tóba dobálnak holmikat minden évszakban, de a rendszeres tisztogatás miatt már kisebb a mennyiség.
- Kezdetektől részt vállalunk a Gárdonyi Tízpróba lebonyolításában, mienk az evezés kis- és nagypróba. Néha megtréfált bennünket az időjárás, viharjelzésnél nem viszünk ki senkit a vízre, de ilyenkor pótoltuk a túrát.

- Aki úgy ismeri a Velencei-tavat, mint a tenyerét, annak bizonyára vannak kedvenc helyei.
- Az Alsóéri-tiszták (a tó délnyugati medencéje), ami azért kedves, mert az úszóláp sejtelmessé teszi a vizet. Pákozd alatt, a Szúnyog-szigettől nyugatra eső medence pedig a rengeteg vízi madár miatt nőtt a szívünkhöz.

- Mit gondolnak a tó jelen állapotáról, jövőjéről?
- Alapvető gond, hogy a körbebetonozással egy mesterséges beszabályozás történt. Az állandó hullámzás, parthoz csapódás kiöli a víztisztítást végző hínárállományt. A mostani aszályos időszakban - ahogy egész Európában - csökkent a vízszint, ami eddig visszapótolódott a csapadékkal. A feltöltés hosszú távon nem hoz jó megoldást, mert a pusztító algásodást segíti elő. Azzal, hogy jelenleg az alacsony szintű víz nem csapódik parthoz, és újra megjelent a hínár, nagyon tiszta is lett. Azt mondják, eltűntek a madarak innen, holott 15 éve nem volt annyi, mint most. Mivel a part menti sekély területeken kiszáradt a nádas, és a szegélyeket ragadozók járják, a madarak beljebb, a védettebb részekre költöztek. Hosszú távú, az ökológiai szempontokat előtérbe helyező megoldást látnánk végre szívesen!

- Erről jut eszembe az az értékmentés, amit egy védetté nyilvánítással értek el közösen…
- Több szakember is segítette azt a munkánkat, hogy megmentsük Székesfehérvár közigazgatási területének egyetlen és különösen értékes erdőségét. A Mezőföld északi részéről, az ún. Zámolyi táblán elhelyezkedő 25 hektáros erdősávról van szó, mely egy 143 hektáros szántó, legelő, gyümölcsös közegben van. A mezőföldi löszség mint élőhely felszámolódott, de foltokban megmaradt a völgyrendszer oldalán a Máriamajori-erdő és Nagy-völgy. Kriszti környezetmérnöki szakdolgozatához készült botanikai felmérés szerint több mint 200 növényfajt találtak (az egyre inkább tért hódító akácosokban mindössze 10-12 növényfaj él együtt!). Az Alföldi gyertyános-tölgyes, a Tatárjuharos-lösztölgyes, a Zárt lösztölgyes fokozott védelemre javasolt erdőtípus, de figyelemre méltóak a Máriamajori erdő kb. 1 m-es átmérőjű molyhos tölgy példányai. Állatföldrajzi szempontból az Európai Unió kiemelt közösségi jelentőségi rovarfaja, a havasi cincér és a fokozottan védett darázsölyv említhető meg.

- Ez a különleges élőhely hogyan hasznosulhat napjainkban?
- A legfontosabb, hogy a védetté nyilvánítást elértük a munkánkkal. A javaslataink még nem valósultak meg. Székesfehérvár zöldfolyosója ez a természeti kincsekben gazdag terület. Botanikai, zoológia kutatások várnak az érdeklődő szakemberekre, az iskolásainak tanösvény mutathatná be a Mezőföld élőhelyeit, a városlakók számára egy rekreációs kinccsé válhatna.

Dr. Göde Andrea