XVIII. Rácalmási Tökfesztivál Számos újdonság a Tökfesztiválon
Nem is olyan könnyű azt elérni, hogy egy fesztivál évről évre új arcát tudja mutatni látogatóinak. A rácalmásiak - talán mert egyre több fiatal kapcsolódik be a fesztiválszervező Rácalmási Városvédő és Szépítő Egyesület munkájába - ezúttal igazán kitettek magukért. Szeptember harmadik hétvégéjén újdonság, menő program akadt bőven Rácalmáson, gyerekek, fiatalok, szülők, nagyszülők egyaránt megtalálhatták az őket érdeklő szórakoztató műsorokat. Steiner Lajos, az egyesület elnöke számolt be lapunknak a háromnapos eseménysorozatról.
- Milyen újdonságokkal szolgált az idei tökfesztivál Rácalmáson? - Mindenekelőtt azzal, hogy új helyszínnel bővültünk, így immáron a város három pontján zajlottak a fesztiválnapok. A tökdekorációkkal a Millenniumi-tó környékére, illetve a kúriához vezető főutcára koncentráltunk. Bevontuk a tökdekorációk készítésébe a családokat, különösen odafigyeltünk a közelmúltban idetelepültekre. Aktivizáltuk az óvodákat, iskolákat, így megkétszerezve az alkotásokat. Ez az itt élők fesztiválja, nekik, róluk szól, velük ünnepel az a sok-sok ember, aki eljön ide - nem ritkán 80-100 kilométerről. Bevontuk és ingyenes belépéssel díjaztuk is a munkájukat. - Új helyszínként jelent meg a Sportegyesületünk Vízi Szakosztályának otthona, a Vízi Gábor Vízitúra Megállóhely, mely a kajakosok, kenusok és a sárkányhajósok otthona a mindennapokban. Ez egy nagyon szép Duna-parti csónakház, bekerített területtel. Ide került a gyerekszínpad 6-8 fellépővel és a kézműves játszóházzal: kincskeresés a homokban, Nerf kalandpálya, játszókamion, nyomdászat, tökös szabadulószoba, VR-szimulátor, vizes és hangos játszófal, mezítlábas ösvény - csupa-csupa újszerű szórakozási forma a gyerekeknek. - A kúriába kerültek a minősített kézműves vásárosok - idén is rengeteg volt a jelentkező - és a hagyományos programok, de itt is átszerveztük kissé a dolgokat. A korábbi tökfaragási helyszínre került az Óriás tökök versenye, az egykori Ízek utcájából pedig Tökfaragók utcáját csináltunk. Hihetetlen volt itt a nyüzsgés. Szebbnél szebb tökcsodák születtek, mindent, de mindent kifaragtak, az összes tökünk elfogyott. - Újdonság volt még, hogy a három helyszínt, három megállóval és a „legtökösebb” utcákon át haladva egy kisvonattal kötöttük össze, melyre a karszalaggal rendelkezők ingyen szállhattak fel. Imádták a fesztiválozók, főleg a gyerekek a vonatozást egyik pontból a másikba.
- A kúriában milyen kísérőprogramok várták az érdeklődőket? - Itt is igyekeztünk újdonsággal szolgálni, megtartva persze a hagyományainkat is, hiszen Bubutimár Éva, kerámiaművész manói, valamint Kalmár Benedek dísztökei nélkül talán el sem tudnánk már képzelni a tökfesztivált. A fókusz azonban az idén a rácalmási alkotókra került: fotóművész, késkészítő, régiséggyűjtő - régi ruhákban akár fotózkodni is lehetett -, levendula babaszoba. Volt tehát látnivaló bőven a kiállítóterekben. - Fontos számunkra, hogy minél több fiatalt be tudjunk vonni a rendezvény szervezésébe. Nagy örömünkre idén a gasztro részlegünkben már a 30-as, 40-es korosztály együtt sürgölődött a tökös finomságok előállításában az idősebbekkel, átvéve tőlük a stafétát. - Legnagyobb támogatóink egyike a Hankook Tire Magyarország Kft. Személyes kapcsolattartónk évek óta Roy Katalin, aki nagy örömünkre kezdeményezte, hogy ismét legyen koreai ételek kóstolója. Ennek köszönhetően szombaton számos autentikus koreai finomságot kóstolhattak meg a fesztiválozók a Hankook jóvoltából. - Ha már a támogatókról esett szó, meg kell említenünk a Hamburger Hungária Kft-t is, akikre szintén évek óta számíthatunk, és természetesen főtámogatónkat Rácalmás Város Önkormányzatát, akik mindent megtesznek a közös sikerért.
- Emeljünk ki a legnagyobb színpadi programokat is! - Mint mindig, most is nagy hangsúlyt fektettünk a minőségi előadók meghívására. A teltház valamennyi döntésünket visszaigazolta: pénteken a Neoton Família, vasárnap Rúzsa Magdi dalai dübörögtek a kúria falai között. A szombat - ilyen még soha sem fordult elő a fesztivál életében - óriási csalódást hozott számunkra, mivel az előadás előtt három órával, a saját facebook oldalára kirakott postból tudtuk meg, hogy a Follow the Flow koncertje betegség miatt elmarad. Szerencsére az őket megelőző és követő zenekarok profi módon partnereink voltak, és amennyire lehetett, kitöltötték a köztes űrt. Vis major helyzet - ahogy most is -, mindig adódhat, de a fontos az, hogy összességében remekül sikerült mind a három nap. Aki eljött, igazán jól érezhette magát ezúttal is a Rácalmási Tökfesztiválon.
Cseh Teréz Fotók: Rácz Lambada József |