Schmidt Csaba (1979-2023)
44 évesen, súlyos betegség következtében elhunyt Schmidt Csaba, Tatabánya MJV korábbi polgármestere. Schmidt Csaba 1997-ben végzett a Bárdos-gimnáziumban, majd vegyész szakon, 2022-ben pedig közgazdászként szerzett diplomát. 2002-től volt a városi közgyűlés tagja. 2006-ban a Gál lakótelep egyéni önkormányzati képviselője lett, majd a testület alpolgármesternek választotta. 2010-ben lett a megyei jogú város első embere, a polgármesteri tisztséget 2019-ig, két cikluson át töltötte be. 2010-től 2014-ig országgyűlési képviselő volt. Ezt követően a helyi Fidesz-KDNP frakciójának vezetőjeként, valamint választókerületi képviselőként folytatta a munkáját a közgyűlésben, halála napjáig. 2020 nyarától a Tatabányai Szakképzési Centrum kancellári feladatait látta el. Schmidt Csaba 2008-ban nősült meg, hármas ikreik 2014-ben születtek meg. |