Összetartó csapattá kezd érni a VOSZ Fejér Vármegyei Női Vállalkozói Szekciója A női vállalkozók tudásukkal is segítik egymást
Immáron nyolcadik alkalommal találkoztak a VOSZ Fejér Vármegyei Női Vállalkozói Szekció tagjai. Az eseménynek ezúttal is a Karsai Holding Zrt. adott otthont, ahol Kis Éva ügyvezető igazgató fogadta a vendégeket. Két kiemelt téma várta a hölgyeket, Ruff Nikolett, mediátor, a szekció egyik tagja Életminőségben változás című előadásában arról beszélt, milyen módon tehetjük eredményesebbé, pozitívabbá életünket, munkánkat, mindennapjainkat. Ezt követően Elekes Zsuzsa adott tájékoztatást a SEED Alapítvány RajtUp - üzlettámogatási és fejlődési programjáról.
Alkalomról alkalomra növekszik a VOSZ Fejér Vármegyei Vállalkozói Szekciójának taglétszáma. A női vállalkozók, illetve a női vezetők egyre nagyobb számban kívánnak élni a lehetőséggel, hogy ezen szekcióhoz csatlakozva részt vegyenek a Vállalkozók Országos Szövetségének munkájában, bízva abban, hogy mind az érdekvédelem terén, mind pedig egyéb területeken segítséget kaphatnak a nagy múltú szervezettől. A szokásos személyes bemutatkozásokat követően rendszerint valamelyik tagtárs osztja meg tudását a többiekkel rövid előadásában. Ez alkalommal Ruff Nikolett, mediátor munkájába kaphattunk bepillantást. Mint megtudtuk, a mediáció az élet minden területén, így az üzleti problémáinkra is megoldást kínál. Sikereink, boldogulásunk vagy épp ennek ellenkezőjének kulcsa magunkban, javarészt a tudatalattinkban keresendő. A tudatalattinkban rosszul kódolt programjaink gátakat, elakadásokat okoznak, melyek akár az üzletben is sikertelenné tehetnek bennünk. Ezek feloldásában, életminőségünk javításában segíthet a mediáció - tudtuk meg a szakértőtől. Elekes Zsuzsa tanácsadó, a SEED Alapítvány RajtUp - Lépj az „Elérem a céljaimat” mezőre! - Üzlettámogatási és fejlődési programot mutatta be röviden a VOSZ női szekció tagjainak. Az új 12 alkalmas képzési lehetőség akár az újonnan induló, akár az új startra kész vállalkozásoknak kínál támogatást álmaik megvalósításában. A női szekció következő ülését a szokásos hónap utolsó péntekje helyett, tekintettel az ünnepre, egy héttel korábban tartják, ahová szeretettel várnak minden női vállalkozót, illetve a vállalatok női vezetőit. A helyszín ezúttal: Center School - 8000 Székesfehérvár, Budai út 9-11.
Cseh Teréz |