A közösség, a település számára is értéket alkotni az építtető megelégedése mellett
Markos Anikó építésszel beszélgettünk

Tatán, a nagy adózók fogadásán újra elismerésben részesült Markos Anikó építész, a MARÉP Kft. ügyvezetője, a Komárom-Esztergom vármegyei Építész Kamara elnöke. Ahogy a laudációban elhangzott, Markos Anikó tatai lokálpatriótaként szakmai munkájával jelentős szerepet vállal a város épített örökségének megóvása, újjáéledése érdekében.

- Nem megszokott, hogy egy hölgy az építész szakmát választja. Honnan az indíttatás?
- Ma már a pályaválasztásnál ebben változás látszik, egyre több hölgy jelentkezik érettségi után az egyik építészképző felsőfokú intézménybe. De így van, az én korosztályomban kevesen vagyunk. A női szerepet, a gyerekvállalást, a családot az építész szakmával elég nehéz összeegyeztetni, mivel az építész munkaideje általában - főleg magánvállalkozásként - jóval több mint 8 óra. Egyébként most is egyedül vagyok nő a területi kamarai elnökök között.
- Egyházashetyéről, Vas megyéből származom, a celldömölki gimnáziumba jártam, ahol festőművész tanárunknál rajzoltam. Innen ered a rajz szeretete, és a matek is nagyon jól ment. Ráadásul volt lehetőségem ábrázoló geometriát tanulni, ami az építészetben alapvető dolog, segít abban, hogy térben gondolkodjunk és rajzoljunk. Ez a három dolog határozta meg, hogy építész képzésre jelentkeztem.
- Hogy alakult a pályája?
- A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán végeztem. Először Budapesten dolgoztam egy állami vállalatnál, ezt követően Tatabányán az ÉPSZÖV volt a munkahelyem, majd magántervező lettem.
- A 27 éve költöztünk Tatára, úgyhogy én már tatainak vallom magam, ami nagyon fontos szakmám szempontjából is. 1995-ben alapítottuk a MARÉP Bt.-t majd 1999-ben a Kft.-t, tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozunk.
- Hangsúlyozza tataiságát. Mit jelent Önnek ez a kisváros?
- Nemcsak lakóhelyem ez a megannyi építészeti örökséggel rendelkező csodálatos kis város, hanem az építész szakma legszebb feladatai is Tatán találtak rám. Szerencsés élethelyzet, hogy a lakóhelyem szinte teljes körűen ellát tervezési feladatokkal, melyek nagy része műemlék, helyi védett épület felújítása, új funkcióval való újjáélesztése, illetve ezek környezetében lévő projektek. Megjegyzem, az ilyen védett környezetre szintén szigorúbb, kötöttebb előírások, elvárások vonatkoznak, mint egy átlagos helyszínre. Ennyi természeti és épített szépség között lakni pedig olyan, mintha minden nap nyaralna az ember.
- Műemlékekkel foglalkozni nem mindennapi átlagos feladat, összetett építészeti kérdéskör. Szép, egyben nehéz munka, amivel az építésznek sok-sok tapasztalat megszerzését követően van lehetősége foglalkozni. Az építészet alapból komplex, sokrétű és társszakmákkal együttdolgozást igénylő szakma, de az épített örökség még több odafigyelést, további kutatómunkát, művészettörténész, restaurátorok, régész szakmákkal való együttműködést igényel. Minden feladat egyedi. Tatán az egyedileg védett műemlék és helyi védett épületek mellett, azok környezete, maga a város is inspiráló.
- Kiváltságos helyzet továbbá az is, ha olyan megrendelő bízza meg az építészt, akivel konstruktívan lehet együtt gondolkozni és dolgozni. Van olyan építtetőm, akivel immár 15 éve dolgozunk együtt, és Tatán nem csak több műemléképületet, hanem azok környezetét is megújítottuk az évek során.
- Ez a második elismerésem a városban. A város építészeti arculatának formálásában betöltött meghatározó tervezői tevékenységemért 2016-ban Tata Városáért elismerésben részesültem, 2023-ban Príma Különdíjat kaptam építészet és építőművészet kategóriában. Több szakmai díjat kaptunk építtetőimmel Tatán közösen megvalósított műemlékfelújításokért és új épületekért is. FIABCI Ingatlanfejlesztési Nívódíjat a Platán Kávéház és Vendégházak, Év SZÉP HÁZA díjat családi házam, és több évben megyei ÉV HÁZA díjat kapott általam tervezett tatai lakóház, tárasház és műemlékfelújítások. Ezen fejlesztések az építtetőkkel közösen létrehozott sikerek, melyek reményeim szerint hozzájárulnak Tata városképének minőségi megújulásához, fejlesztéséhez is.
- Mennyire nehéz feladat a műemléki tervezés?
- A szakmai része sokrétű, örökségvédelmi jogszabályok, előírások, tervtanácsi véleményezések által behatárolt hosszú munka, mégis kreatív kihívásokkal teli, nem rutin feladat. A legnagyobb kihívás mégis a műemlék épület olyan hasznosítási módjának megtalálása, ami egyben fenntartható is. Azok, akik műemlék épületet vesznek rengeteg kötöttséggel szembesülnek, átalakításuk erősen korlátozott, felújításuk, hőszigetelésük nem oldható meg átlagos technológiákkal, anyagokkal, ezeket az épületeket alapvetően nem a mai kor követelményei szerint formálták.
- Nézzünk például egy vízimalmot, ilyen funkció ma már nincs, az épületet mégis élővé, működővé, fenntarthatóan használhatóvá kell, hogy tegyük. A szakmaiság, a hatóság, az örökségvédelmi előírások, elvárások, és az építtetői igények között vagyunk mi, építészek, akiknek ezt úgy kell megtervezni, hogy az minden szereplőnek megfeleljen.
- Hivatásom kezdetén még nem voltak ilyen éles jogszabályi elvárások, mint a tűzvédelmi, energetikai-hőszigetelési előírások, és a működés alatti rezsiköltség sem szerepelt az elsődleges szempontok között. A védett épületeket például nem tudjuk kívülről hőszigetelni. A nyílászáróknál le kell gyártani az eredetinek megfelelőt, bár már vannak kompromisszumok, többrétegű üvegezést is használhatunk. A legnehezebb, ugyanakkor a legszebb feladat ezekkel az épületekkel foglalkozni.
- Nemcsak magára az épületre kell figyelnie, hanem be kell illesztenie az adott környezetbe is. Ez mennyire nehéz?
- Az építészet nem objektíven megítélhető műfaj, határmezsgye a művészet és a mérnöki tevékenység között, szubjektív a terveink, épületeink megítélése. Jó példa a zene, van aki a rockzenét szereti, van, aki az operát, és azt hallgatja amelyiket kedveli. Az építész épülete mindenki, az egész település számára „kötelezően” látható, hosszú távon, akár évszázadokig meghatározza a településképet. Nem lehet be- vagy lekapcsolni, mint egy lemezjátszót. Ebből adódóan az építésznek fokozott a felelőssége.
Ha az épületeimet a környezetbe való illesztéssel a település is befogadja, az az igazi siker számomra az építtető megelégedettsége mellett.
- Melyik stílus áll a legközelebb Önhöz?
- Abból, hogy én a műemlékekhez kerültem közel, látszik, hogy hagyományos formákban, anyagokban és részletekben gondolkozom. Ma is ugyanúgy használok téglát és követ, mint húsz évvel ezelőtt, de igazodok az új, mai igényekhez, kortárs trendekhez. Nagyon fontos, hogy a formavilág, az épület tömege, tetőidoma illeszkedjen az utcai beépítéshez, az utcaképhez. Nem másolom a szomszéd épületet, annak mívességét, díszítettségét, de a lépték és arányok tekintetében feltétlenül szükséges illeszkedni. Az igazi illeszkedés az, ha az utcán sétálva az új beépítés látványát úgy éljük meg, hogy az nem idegen elem, hanem mintha mindig is része lett volna a helynek.
- Nagy szerelmem a tégla, leginkább arról ismerni meg házaimat, hogy sokat használom ezt a hagyományos építőanyagot homlokzatok burkolataként. Nagyon szívesen tervezek természetes anyagokkal, talán a házaim ettől is belesimulnak környezetükbe. Tata minden korszakában ott volt a tégla szerkezeti elemként és burkolatként egyaránt. Nemcsak szép, időtálló, egyben praktikus is. Nem kell utána homlokzatot javítani, szépen idősödő anyag.
- Milyen munkáira emlékszik legszívesebben?
- Legszebb élményeim mindenképpen a műemlékekhez kapcsolódnak. Ezek közül is nem mindig a legnagyobb a legemlékezetesebb. Óriási dolog persze Tatán a Kossuth téri templomot felújítani, hiszen ott számtalan kihívással találkozunk tervezőként. Ugyanakkor van két kedvencem, a Fürdő utcai Wagner ház felújítása, mely az egyik első tatai munkám volt. Az épület egykor malomnak épült, majd a Wagner család egy közfürdőt üzemeltett benne, a tulajdonos teljesen lepusztult állapotban vette meg. Jó ránézni, hogy hova jutottunk vele. Új funkciót kapott, védőnői szolgálat, orvosi ügyelet is működött benne. Egy ott dolgozó doktornő nyitás után azzal keresett fel, hogy úgy érezte magát, mintha nyaralna és szállodában lenne. A védőnői, orvosi ügyelet szolgáltatásnak adtunk olyan teret, ahova a betegnek és a munkát végző egészségügyi dolgozóknak is egészen más érzés megérkeznie.
- Egy másik kedves, nem régi munkám, a Sport utcában felújított kicsi műemlék lakóház, ahol a szintén már romos épületmaradványt mentettük meg, tettük lakhatóvá, és emeltük vissza eredeti állapotába, így az utca ékességévé vált.
- Én készítettem Tatabányán a Tulipános ház az első, engedélyezési terveit, majd a kiviteli tervet más folytatta, de ketten jegyezzük a munkát. Ez azért is volt különösen szép feladat, mert Tatabányán nagyon kevés építészeti műemlék van, és romjaiból sikerült feltámasztani ezt a gyönyörű épületet. Toroczkai Wigand Ede különleges homlokzati díszeit is sikerült megmenteni. Ő tervezte a tatai Vaszary villát is, ennek felújításában is volt szerencsém közreműködni.
- Nagy álmom, remélem, megvalósul a tatai Piarista Rendház külső felújítása is. Lépésről-lépésre haladunk a belső munkákkal, az épület eddig elkészült szárnyai értékes új funkciót kaptak. Nagyon szeretném látni, hogy Tata legnagyobb méretű műemléke teljes körűen, kívülről is megújuljon.
- Csak műemlékek tervezésével foglalkozik?
-  Nemcsak műemléket, családi- és társasházakat, középületeket, valamint ipari épületeket is tervezek. A tatai ipari park egyik első gyártócsarnokának is én vagyok a tervezője, ahol ma már a hatodik bővítésen vagyunk túl.
- A munkám nem végződik a rajzasztalon, a megvalósítás során több kivitelezést folyamatosan a helyszínen végigkövetek művezetés vagy műszaki ellenőrzés keretében.

- Nemcsak tervező, hanem a vármegyei építész kamara elnöke is. Mit jelent ez az önként vállalt feladat?
- 16 éve vagyok a kamara elnöke. A napi tervezési feladatokon túl, mindig vonzottak az építészet más aspektusai is. Kemény és szárazabb munka a jogszabályok, rendeletek sűrűjében eligazodni. Ez sem áll tőlem távol, a vármegyei szakmai közösségnek igyekszem rendezvények, fórumok formájában segíteni ebben. Az országos kamarában is aktívan részt veszek, így rálátásom van a szélesebb dolgokra is.
- Képzéseket szervezünk, hiszen a mi szakmánkban is meg kell szerezni mindenkinek a szükséges kreditpontokat. Intézzük a tagság ügyeit, oktatásokat végzünk. Ez nem látványos, de azt szoktam mondani, hogy a munkánk addig jó, amíg nem látszik. Ez azt jelenti, hogy jól csináljuk a dolgunkat. Etikai kérdésekkel is foglalkozunk, hogy a szakmát gyakorlók tevékenysége megfeleljen az elvárásoknak. Sok szakmai programot szervezünk helyben a szakmai közösségünknek.
- Nagy fejlődés, hogy magunk határozhatjuk meg jogosultságainkat, hatásköreinket, ez régen központilag történt. A jogszabályok felülvizsgálata, jogszabályalkotás során, folyamatosan véleményt formálunk a jogalkotók számára.
- Ezen felül van a szakma művészi oldala is. A lányom is építész, utazunk itthon és a világban, közös útjainkon mindig felkeressük a számunkra érdekes épített értékeket, a kortárs mai modern épületeket csakúgy, mint a műemlékeket.
- Ezt a többszörös terhelést hogyan bírja?
-  Vas megyéből jöttem, a munkabírásom talán innen eredeztethető. Az egész családom, de főleg édesapám volt az, aki minden feladatot megoldott, természetesen nem napi 8 órás munkával. Ebben a közegben nőttem fel, az általános, közép- majd felsőfokú tanulmányaim során is a tanulmányi teendők mellett a közösség aktív szervezője voltam.
- Mi építészek úgy szocializálódtunk, hogy egész évben rengeteget dolgozunk. Egy építész már a tanulmányai során is hajnalig rajzol - persze a mi időnkben még kézzel - aztán napközben előadásra, órára, konzultációra jár, majd ismét hajnalig rajzolás,mert  jön a beadási határidő. Nem ért bennünk hidegzuhanyként a munka világába való beilleszkedés, mert a folyamatos munka belénk ívódott.
- Az idős kollégáknál is látom, hogy ezt az életformát lezárni, abbahagyni nem lehet; amíg megvan a fizikai aktivitásunk hozzá.

Veér Károly
Fotó: Kiss T. József