Új összetételű képviselő-testület alakult Cikluszáró és -kezdő önkormányzati ülések voltak Tatán is
Az 2019-2024-es önkormányzati ciklus utolsó illetve első, alakuló testületi ülését tartották meg Tatán, csakúgy, mint országszerte szeptember illetve október hónapokban. A záróülésen napirend előtti felszólalásában Michl József régi-új polgármester köszönetet mondott képviselőtársainak.
- Az előző testületben nagyon jó közös munkát tudtunk végezni - fogalmazott a városvezető. - Természetesen volt, amiben nem támogatott az ellenzék, de a döntéseink 90 százalékát közösen, egyformán szavazva, egyetértésben hoztuk meg. Közel kétezer határozatot fogadott el a testületünk, a munkánk a koronavírus járvány idején sem állt meg, elsősorban írásban egyeztettünk a különböző kérdésekben. - A mögöttünk álló ciklusban számos tényező nehezítette az önkormányzatok mindennapjait, így a pandémia, a háború, a menekültválság, az infláció és az energiaárak emelkedése. Ezért különösen is hálás vagyok, hogy a képviselő-testület mindig tudott alkalmazkodni a változásokhoz, és megtalálta a megoldásokat. A folytatásban a júniusi választás eredményeképpen a testületünk többségét két civil szervezet adja, a döntések súlya rajtuk áll. Azt gondolom, most adódik igazán lehetőség arra, hogy megmutassuk, képesek vagyunk együtt dolgozni és tenni Tatáért, a tataiakért. Az újonnan megválasztott önkormányzati képviselő-testület alakuló ülésén elsőként Vámosi László, a Helyi Választási Bizottság (HVB) elnöke tartott tájékoztatót a június 9-i helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek és a nemzetiségi önkormányzati képviselők általános választásáról, ezt követte az önkormányzati képviselők és a polgármester eskütétele. A napirendek sorában szerepelt az alpolgármesterek, a bizottsági elnökök és bizottsági tagok megválasztása valamint eskütétele, az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata és a polgármesteri program ismertetése is. Főállású alpolgármesternek Kvittung Dánielt (Függetlenek Együtt Egyesület (FÜGE), és dr. Szerencsi Richárdot (FIDESZ-KDNP) választották. A képviselő-testület munkáját ebben a ciklusban három bizottság segíti. A Pénzügyi és Ügyrendi Bizottságot 3 képviselő és 2 külsős bizottsági tag, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottságot 5 képviselő és 4 külsős bizottsági tag, a Humán Bizottságot pedig 3 képviselő és 2 nem önkormányzati képviselő tag alkotja.
Szöveg, fotó: KTJ |