Ácson is megalakult az új képviselő-testület Újra dr. Szentirmai István lett a polgármester
Ács város újonnan megválasztott képviselő-testülete ünnepélyes keretek között tartotta alakuló ülését a Bartók Béla Művelődési Ház dísztermében. Dr. Szentirmai István, aki 2018. óta látta el a polgármesteri teendőket, újra bizalmat kapott a választóktól, így a következő öt évben is irányíthatja a várost.
Dr. Szentirmai István elmondta, hogy a 2029-ig tartó ciklus legfontosabb feladata lesz az intézményeik zavartalan működésének biztosítása, a kötelező feladatok ellátása, valamint a minél több pályázaton való részvétel. Szükség lesz még az infrastruktúra fejlesztésére, hiszen épületeik zöme már öreg, ideje a felújításuknak, a modern kor igényei szerint. A költségvetés koncepciójáról várhatóan decemberben tárgyalnak, annak elfogadásáról 2025 február 15-ig kell dönteni. Hozzátette, hogy mindenkinek köszöni a munkáját, akik részt vettek az önkormányzati választások sikeres lebonyolításában. Alpolgármesternek Szücs Attilát választották, aki, mint a helyi civilek képviselője elmondta, bízik abban, hogy a testület jól fog majd együttműködni, összefogás lesz a település érdekében, jó dolgokat tudnak majd véghez vinni. Már az önkormányzati választások előtt játszótereket újítottak fel, átvállalva a feladatot az önkormányzattól. Eddig 3-4 játszóteret hoztak rendbe, lakossági összefogással. Az itt élők aktivitására számítanak a továbbiakban is, hogy jobbá tegyék az életet Ácson. Ács Roma Nemzetiségi Önkormányzata is megalakult, elnöknek Markó Renátát, helyettesének pedig Bakacs Kittit választotta a testület. - A városban 147 fő vallotta magát roma származásúnak a választásokon - tájékoztatott az elnök asszony. - Sajnos kevés a lehetőségünk, állami szinten a kötelező támogatást kapjuk, ami szinte még a működésre sem elég. - A vármegyei támogatás jelentősebb, 528 ezer forintot kaptunk. A roma kultúra hagyományának ápolását nagyon fontosnak tartjuk, művészeti csoportjaink működnek, hívnak bennünket fellépésekre. A gyerekeinket is ösztönözzük, nem hagyjuk, nem engedjük, hogy kihaljon a roma kultúra. Az ünnepi alkalmon esküt tettek a megválasztott képviselők: dr. Szentirmai István polgármester, Szücs Attila alpolgármester, Tóth Károly Péter, Gerencsér István, dr. Dobsa Judit, Király Ildikó, Héreginé Major Ilona, Ponty Zoltán és Nagy Tamás. Érdekesség, hogy a képviselő-testület szinte teljesen kicserélődött, csupán Nagy Tamás, és Tóth Károly Péter maradtak meg az előző grémiumból. Négy bizottság fogja segíteni a testület munkáját, melyek 3-3 képviselőből és 2-2 külsős tagból állnak. Az alakuló közgyűlés megszavazta a polgármester és helyettese illetményét, illetve a képviselők költségtérítését, valamint elfogadták a Szervezeti- és Működési Szabályzatot.
Szöveg, fotó: KTJ |