Pizzéria, kápolna, bölcsőde és japán stílusú faház Átadták "Az Év Háza Komárom-Esztergom Vármegyében" pályázat díjait
A Komárom-Esztergom Vármegyei Építész Kamara immár 16. alkalommal hirdette meg "Az Év Háza Komárom-Esztergom Vármegyében" pályázatát, melyre az itt élő építészek helyben megvalósult épületeikkel pályázhattak. A megmérettetésre ez évben összesen 15 pályamű érkezett, melyekből az Ybl Díjas építészekből álló zsűri - Bálint Imre DLA elnökletével - négyet talált méltónak a díjra, további egy pályamű pedig dicséretben részesült.
Az Építészet Hónapja keretében tatai Piarista rendház kápolnája adott otthont a díjátadó ünnepségnek, és a beérkezett pályaművek tablóiból álló kiállításnak. A méltóságteljes, történelmi környezet igazán impozáns helyszíne volt az ünnepségnek, ódon falai bizonyára örömmel tekintettek le a mai építőmesterek munkáira. Markos Anikó, a Komárom-Esztergom Vármegyei Építész Kamara elnöke elmondta, hogy idén összesen 15 pályamű érkezett be a kamarához és végül négy kategóriában díjazták azokat: családi ház, műemléki, középület és egyéb. A díjakat Bálint Imre adta át, méltatva a kreatív, bátran kísérletező építészeket. Lakóépület kategóriában egy tatai ingatlan, a Hősök tere és a Rákóczi út sarkán álló ház és pizzéria lett a nyertes, tervezője Tóbiás Tamás volt. A kettős szerepet betöltő épület belső funkciója az igényeknek tökéletesen megfelel, külső megjelenése pedig remekül illeszkedik környezetéhez. A homlokzat téglaburkolat, a visszahúzott külső nyílászárók, az alacsonyabb épület felé lelépcsőző épülettömeg egy szerethető, modern, ugyanakkor történeti környezetébe tökéletesen illeszkedő egységet alkot, melyet a zsűri nagyra értékelt. A középület kategóriában a tokodi, kétcsoportos óvoda lett a nyertes, melyet Dankó Kristóf Péter, és Sztahovits Péter tervezett. Az épület középső zónája egy közlekedő területet foglal magába, melynek tájolásilag igen kedvező oldalán kap helyet a két csoportszoba, míg a másik oldalon a működéshez szükséges kiszolgáló helyiségek találhatók. A teraszok árnyékolása jól megoldott, és a tetőn elhelyezett napelemek a gazdaságos működést biztosítják - áll az értékelésben. A műemlék, helyi védelem alatt álló kategóriában az esztergomi Szent Sír Kálvária Kápolna tervezője, Zsembery Ákos PHD vehette át a díjat. Az épület műszaki állapota az idő múltával rendkívül rossz minőségűvé vált, ezért nagyon fontos volt, hogy a Főegyházmegye és Esztergom MJV összefogásával megindult az összedőlés határán álló kápolna helyreállítása. A rendkívül körültekintő, és mindenre kiterjedő, hozzáértő műemléki és építészi munka eredményeként az eredeti állapotnak megfelelő, gyönyörű kápolna várhatja mára a hívőket, és turistákat. Egy nagyon érdekes, japán stílusú faépület, a Kaliba Black lett az egyéb kategória nyertese, melyet Kozma Zoltán György tervezett. Maga az épület minimális nagyságú, a zöldterülettől lábakra állítva elszakított faszerkezetű kis ház, mely egy tradicionális japán eljárás felhasználásával, fából készült. Az épület megjelenése, környezetbe illesztése, funkcionalitása nagyon magas színvonalú, ezért mindenképpen példaként említhető. Belső térérzetét nagyban fokozza és tágítja a Pilisre való rálátás. A fődíjakat elnyerők mellett dicséretben részesült az esztergomi Mandulavirág Óvoda, melyet Jaksics László tervezett. Az egykor panzióként működő épület tulajdonosai a felvásárlás után azt a célt tűzték ki, hogy itt egy napközi otthonos óvoda, ifjúsági szállás és iroda létesüljön. A 2010-ben kezdődött folyamat idén ért révbe, és a rendkívül hosszú időt igénybe vevő, és igen szerteágazó tervezés eredményeként létrejött épület működésképes, megjelenésének tagoltsága környezetbe illő. A díjátadót követően Markos Anikó elmondta, hogy a pályázatra beérkezett, és a díjazott épületek tablóit tájolni fogják Komárom-Esztergom vármegyében, hogy a nagyközönség is megismerhesse a legkiválóbb építészek munkásságát.
Veér Károly Fotó: Kiss T. József |