Teljesítménye alapján a szakmai élvonalban áll a Transintertop Megmérettetésekkel teli, inspiráló évünk volt
Az idei esztendőt bátran nevezhetnénk a kihívások évének, hiszen a nem túl kecsegtető külső gazdasági környezet rányomja bélyegét a vállalkozások mindennapjaira is. A nehézségek ellenére számos területen sikereket értünk el. Új, korszerű Vizsgabázist avattunk, rangos szakmai elismerést kaptunk, fejlesztettük a járműparkunkat, a telephelyünket, a munkatársainkat, és számos jó hangulatú eseményen is részt vehettünk - kezdi beszélgetésünket Gasparics Tamás, a környei Transintertop Kft. ügyvezető igazgatója.
A jó kezdés fél siker - Igazán jól indult az évünk, a 20. jubileumi Fuvarozók Bálján, az Év fuvarozója díjat vehettük át az Innovációs kategóriában. Ez a szakma legrangosabb elismerése. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy saját fejlesztésű, TransIT névre keresztelt vállalatirányítási rendszerünkön keresztül megmutathattuk innovációs képességeinket.
Sikerek a fenntarthatóság jegyében - Ugyancsak büszkék vagyunk Ecovadis tanúsítványunkra is. Fenntarthatósági minősítésünket nem csupán megújítottuk, de magasabb szintre is emeltük. Ezzel nemzetközi viszonylatban a fuvarozók TOP20-as kategóriájába kerültünk. Ma már ennek a megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy nívós partnerkörünket fenntartsuk, bővítsük. - Konkrét lépéseket is tettünk a fenntarthatóság terén. A Föld napja alkalmából szemét szedési akciót indítottunk. Meglepően sok szemetet sikerült összeszednünk telephelyünk környékén, ezért megelőzésként még több köztéri hulladékgyűjtőt helyeztünk ki. - A közelmúltban megszerzett logisztikai park engedélyünk egy újabb biztosítéka az akadálymentes, hosszú távú működésünknek, a fenntarthatóságnak. Az új kormányrendelet előírja ugyanis, hogy a jövőben kizárólag olyan szolgáltató vállalatok működhetnek, amelyek rendelkeznek ezzel a szigorú szabályokat előíró engedéllyel. Ebben is élen járunk tehát, országos szinten is. - Nagyot léptünk előre a környezetvédelem, az energia-hatékonyság terén is, napelemekkel ellátott elektromos autótöltő állomásokat építettünk ki telephelyünkön, melyet a céges flottánk, és a dolgozóink is használhatnak, illetve nyilvánosan hozzáférhető állomást is nyitottunk vendéglátó egységünk, a TIT Bistro mellett, ahol vendégeink is bátran „feltankolhatnak” a zöldenergiából. - Beszereztünk néhány teljesen elektromos, illetve plug-in hibrid megoldással működő személy-, és kisteherautót is, ugyanakkor a teherszállításban ma még nem tartjuk reális beruházásnak az ilyen jellegű megoldásokat. - A TIT-esek fejében a környezet megóvásába az állatok védelme is beletartozik, mi sem mutatja ezt jobban, mint az október 4-ére, az Állatok Világnapjára időzített pénzgyűjtő akciónk sikere. A kollégáknak köszönhetően egy viszonylag nagyobb adomány jött össze, amivel a Tatabányai Állatotthont segítettük.
Fejlesztések, beruházások, bővülő szolgáltatások - Tavasszal, a jó idő beálltával megindulhattak a korábban betervezett fejlesztéseink kivitelezési munkái is. Szeptember közepén adtuk át vadonatúj Vizsgabázisunkat, a térségben elsőként eleget téve ezzel az új, szigorúbb törvényi szabályozásnak. A többszázmilliós beruházás alapkövét éppen egy évvel ezelőtt fektettük le. Az új egységünk egy újabb bástyája a stratégiánknak, miszerint saját gépjárműállományunk teljes körű kiszolgálása mellett, a térség meghatározó szakmai szolgáltatójává kívánunk válni. A Kamionszerviz - alkatrész-utánpótlással, gumikereskedelemmel - és a Kamionmosó mellé felsorakozott az új Vizsgabázis, így mostantól a tehergépjárművek teljes körű műszaki vizsgáztatását is el tudjuk végezni telephelyünkön. Nálunk gyakorlatilag minden, a fuvarozással kapcsolatos szolgáltatás egy helyen elérhető. A kapuink nyitva állnak, örömmel várjuk a térség fuvarozóit, akik magas színvonalú szolgáltatásainkat szeretnék igénybe venni. - A színvonalemelést célozta az a nagyszabású projektünk is, amit a nyáron indítottunk, aminek eredményeként telephelyünk immáron kétharmad része térkövezést kapott. Az esztétikai szempontok mellett fontos előrelépés ez a komfortos munkavégzés, a munkabiztonság terén is. Az esős időszakokban, a téli fagyok idején, kátyúmentes körülmények között, egy ilyen felületen sokkal egyszerűbb az anyagok, az eszközök mozgatása. - A munkabiztonságot, a szervezettséget, a rendet erősíti az is, hogy a telephelyünket kettéválasztottuk, és a külsős beszállítók, szolgáltatók, valamint a szolgáltatásainkat igénybe vevők beléptetését átirányítottuk az újonnan megnyitott 5-ös Portánkra. Így a teherforgalmunkat el tudtuk különíteni a vállalathoz kívülről érkezőktől. - Nagy hangsúlyt fektetünk gépjárműállományunk folyamatos megújítására, magas műszaki színvonalon tartására is. Ennek jegyében idén 20 új nyergesvontatót vásároltunk, melyek volánjához az arra érdemes, legkiválóbb kollégáink kerültek. Mondanom sem kell, hogy valamennyi - ahogy a flotta egésze is - Scania gyártmány, és mindennel - a mikrótól, fagyasztón át, a navigációs rendszerig - fel vannak szerelve, hogy kollégáink minél komfortosabban végezhessék munkájukat.
Szakmai fejlődés, pályaorientáció - A kiváló infrastruktúra mit sem ér profi kollégák nélkül. Szakmai fejlődésükhöz kiváló közeget biztosítanak a különféle országos és nemzetközi megmérettetések. Ezek egyike az Öt tengelyen, biztos kézzel verseny, ahol évről évre az ország legjobb kamionosát keresik. Ez egy elméleti és gyakorlati megmérettetés, melyen idén több kollégánk is indult. - A legnagyobb nemzetközi szintű szakmai elismerés kamionos körökben, az úgynevezett IRU-diploma. Már a jelölés is nagy megtiszteltetés. A Fuvarozók Nemzetközi Világszervezete által odaítélt elismerést kizárólag azok a hivatásos kamionvezetők kaphatják meg, akik legalább egymillió kilométert vezettek balesetmentesen, és közben nem sértették meg a közlekedési szabályokat, sőt a vámelőírásokat sem, illetve legalább tíz éve egy cégnél szolgálnak. A Transintertop büszke arra, hogy idén négy kollégát - Kiss Sándor, Tóth Zsolt, Szegedi Zsolt, Sógorka Csaba - is jelölni tudott erre a kitüntető címre, illetve a közelmúltban elhunyt munkatársunk, Desics László posztumusz megkapta a kitüntetést. - Fontos feladatunk a szakmai utánpótlás biztosítása is. Ennek egyik erős bástyájává vált az új OFA program, melynek keretében tíz gépkocsivezető gyakorlati betanítását, a saját állományunkba integrálását vállaltuk annak reményében, hogy a képzés befejezését követően kamionsofőrként nálunk maradnak. - A tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés jegyében gyakran tartunk előadásokat iskolákban, szakmai szervezeteknél. Részt veszünk a duális képzésben, nyáron 12 gyakornokot foglalkoztattunk. Pályaorientációs nyílt napokat tartunk, az ideérkező iskolásokat körbe vezetjük a cégben, megmutatva az egyes egységek működését, mindennapjait. Bízunk benne, hogy ezzel is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a fiatalok pályaválasztását megkönnyítsük, és sokaknak kedvet csináljunk ahhoz, hogy a mi szakmánkban képzelje el a jövőjét.
Számos rendezvény színesítette az évet - Tavaly első ízben vettünk részt a hajdúszoboszlói Kamionos Találkozón. Az ott elért sikereink arra ösztönöztek minket, hogy idén is jelen legyünk ezen a rangos szakmai seregszemlén. Meggyőződésem, hogy fontosak az ilyen találkozók, ahol a szakma iránt érdeklődők megoszthatják egymással gondolataikat, tapasztalataikat. - Az idei Kamionos Fesztivált megtoldottuk egy Opening party-val is, azaz egy „házi nyitóbulival”, mert szerettük volna, ha az örömökből azok a kollégáink is kivehetnék a részüket, akik a munkájuk miatt nem juthatnak el Hajdúszoboszlóra. A jó hangulatú, apró, kedves programokkal, játékokkal színesített délután, úgy vélem, igazán kellemesen telt, a rendezvény sikeréhez vendéglátó egységünk, a TIT Bistro is jelentősen hozzájárult a finom falatokkal és izgalmas alkoholmentes koktélokkal. - Hasonlóképpen jól sikerült a már említett Öt tengelyen, biztos kézzel verseny döntője is. A szeptember 21-én, családi nap keretében zajló eseménynek a zsámbéki Driving Camp adott otthont, ahol a Transintertop részvevőként és támogatóként is jelen volt. - Nagyot léptünk előre - meghallva a kor szavát -, online marketing téren is. Igyekeztünk minél jobban kiaknázni a social media nyújtotta felületeket ahhoz, hogy a Transintertop-os családunkat bemutathassuk, mindennapjainkba betekintést engedjünk. Nyitunk a fiatalok felé, ott vagyunk a Tik-Tokon épp úgy, mint az Instagramon, vagy a Facebookon. Nem titkolt célunk az sem, hogy jövőbeli kollégáinkat is ezeken a fórumokon keresztül csábítsuk hozzánk. - Végül megemlíteném még az október közepén zajló 4. Kelet-európai intermodális konferenciát, melyen előadóként vehetünk részt. Bemutathatjuk a nálunk jól bevált, sikeresen működő kombinált közúti-vasúti szállításunkat. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen rangos fórumon oszthatjuk meg eddigi egyedülálló szakmai tapasztalatainkat.
Cseh Teréz |