A városvédő és fafaragó:
Heinrich Péter

Lapunkban többször olvashatták a Közép-dunántúli Regionális Ügynökség ügyvezető igazgatója, Heinrich Péter nyilatkozatait, sajtóközleményeit. Munkájáért az elmúlt hónapban – a regionális ügynökségvezetők közül elsőként – vehette át a Pro Regio díjat a szakminisztertől.

Heinrich Péter 1948-ban született a királyvárosban. Ősei is tősgyökeres székesfehérváriak, családfáját ötszáz évre vezeti vissza. A felmenők földműveléssel és építőipari tevékenységgel foglalkoztak, ő maga is vitte tovább a családi tradíciót. Építőtechnikusi, majd építőmérnöki diplomát szerez, később elvégzi a közlekedési és urbanisztikai szakmérnökit a Műszaki Egyetemen. EU-s ismereteket, pályázat-menedzsmentet tanul, közép- és felsőfokú ingatlanbecslői papírja is van, ám szerinte a legnagyobb iskola maga az élet.
– Mérnökként helyezkedtem el 1972-ben – emlékszik vissza – a Fejér Megyei Közúti Igazgatóságnál. Helyszíni műszaki ellenőrként jártam a vidéket, majd üzemeltetési vezetői beosztásba kerültem. Mindig a fejlesztések iránt éreztem elkötelezettséget, közreműködtem a veszélyes útkanyarulatok halszálkás rendszerének és a gyalogos-átkelőhelyek villogó lámpás rendszerének kidolgozásában, bevezetésében. 1984-ben a városháza hívott műszaki osztályvezetőnek, ami a mai városi főmérnöki pozíciónak felel meg. Mi foglalkoztunk a fejlesztésekkel, a városüzemeltetéssel, elláttuk az építéshatósági feladatokat is, évente 6-800 milliós fejlesztéseket, felújításokat valósítottunk meg.

A rendszerváltás után pályázni kellett saját állására, ám ekkor új kihívást talált. 1991-ben negyedmagával, az országban elsőként létrehozták a Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványt Székesfehérvárott. Úttörő munkát végzett, fejlesztési menedzserként befektetési lehetőségek felkutatásával, kistérségi, nagyvárosi és megyei fejlesztési programok kidolgozásával foglalkozott egészen 1998-ig, amikor újabb izgalmas feladatba vágott bele.
– Dr. Rechnitzer János professzor úr hívta fel a figyelmemet, hogy a Regionális Fejlesztési Ügynökség létrehozására, vezetésére pályázatot írtak ki. Tartottam egy kicsit a dologtól, hátha ez a kabát egy kicsit nagyobb, mint én vagyok, de belevágtam. Negyvenhárom pályázó közül – három fordulóban történt bírálat után – én nyertem el az állást. Így szinte napra nyolc évvel ezelőtt, április elsején kezdhettem el a munkát.

Az ügynökség alapjait kellett lerakni. Négyen kezdték – volt munkatársai közül hárman tartottak vele az új helyre –, mára hatvanan dolgoznak a KDRFÜ-nél.
– Nagyon jó itt dolgozni, csupa értelmes, intelligens, felsőfokú végzettségű, nyelveket beszélő ember – 80%-uk 30 év alatti – vesz körül. Majd szétfeszíti őket a tudásvágy, tanulásukat az ügynökség támogatja is. Nálunk alulról építkező, hálózatos tervezési rendszer működik, ahol az egyes települések, kistérségek és a megyék működnek együtt. Nagyon tiszta a felállás, kilenc munkacsoport és öt bizottság segít a döntés előkészítésben a regionális tanácsnak. Pályázati információs szolgálatot működtetünk szerte a régióban, hiszen óriási a szerepünk a projektgenerálásban, a pályázati előkészítőmunkában és a pályázatok bonyolításánál is. A döntéselőkészítés bizottsági szinteken zajlik, itt van helye a vitáknak, az egyes kérdések tisztázásának. Ez megkönnyíti a tanács munkáját, így lehetséges, hogy üléseiken 99%-ban – a jó előkészítésnek köszönhetően – konszenzusos döntések születhetnek. Biztosítjuk a teljes nyilvánosságot is, az ülések nyitottak, sajtótájékoztatókat tartunk, anyagaink olvashatók a www.kdrfu.hu weboldalon is.

Munkájáról lapunk rendszeresen beszámol, így inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a Pro Regio-díjas Heinrich Péter mit csinál a szabadidejében?
– Ebből bizony nem sok van, ám szerencsére nyugodt, békés, boldog családi háttérrel rendelkezem. Feleségem műszaki könyvtáros a főiskolán, lányom Olaszországba ment férjhez, jelenleg a trentói egyetemen jogot hallgat, fiam pedig Veszprémben tanul közgazdásznak. Szerencsére édesanyám is él még, így minden adott ahhoz, hogy két hobbimmal foglalkozhassak. Egyik a városvédelem, jelenleg a közlekedés szempontjából veszélyes helyeket térképezem fel Székesfehérváron. Újkeletű a másik szabadidő-elfoglaltságom, a fafaragás. Gyermekkorom óta érdekelt, de csak három éve foglalkozom vele intenzíven. Egy tanfolyam után heten létrehoztunk egy szakkört, most éppen a bakonybéli megyei kézműves-kiállításra készítünk használati tárgyakat. Remélem, az én faragásaimmal is találkozhat itt a közönség!

Veér Károly