110 éve Tatán világított az első gázlámpa „Felséges” események a Civil Napok keretében
Nagyszabású Civil Napok rendezvénysorozat lesz szeptemberben a vizek városában annak emlékére, hogy száztíz éve Tatára látogatott Ferenc József osztrák császár és magyar király II. Vilmos porosz király és német császár társaságában. A látogatás célja az volt, hogy megtekintsék azt a nagyszabású hadgyakorlatot, amely a 4. és az 5. hadtest között zajlott a Duna, a Vértes hegység és a Bakony lankái által határolt területen. 1897. szeptember 14-én egyébként Tatán gyulladt fel az első gázlámpa is, amelyhez az energiát a jelenlegi THAC pálya főépületében állították elő acetilénből.
IV. Civil Napok Érdekes egybeesése a történelemnek, hogy a két császár és király tatai látogatása idején üzemelték be a világon elsőként a városban az utcai, kiépített gázlámpákat is. A kettős évforduló okán, amelyeket a hálátlan utókor csaknem elfeledett – tegyük hozzá, méltatlanul – most izgalmas rendezvényekkel tisztelegnek a IV: Civil Napok keretében, amelyet Domonkos Ágnes programszervező koordinál. Mintegy huszonegy helyszínen, negyven szervezet részvételével kerülnek megrendezésre az események, amelyekhez szorosan kapcsolódik az Idősek Hete, az Európai Mobilitási Hét és a Kulturális Örökség Napok programjai is.
Programok a Tiszti Klubban Szinte nincs olyan városi rendezvény, amelyből a Tiszti Klub ne venné ki valamilyen formában a részét. Gárdos Éva igazgatóasszonytól megtudtuk, hogy a fentebb már említett hadgyakorlat emlékére két helyszínen is rendeznek kiállítást. A várban lévő Kuny Domonkos Múzeumban, illetve a THAC pálya főépületében állítanak ki különböző relikviákat, ahol a közönség korabeli fegyvereket, zászlókat, térképeket láthet sok más érdekesség mellett. Látható lesz az a gázkar is, amellyel anno elindították a világelső gázvilágításhoz szükséges energia áramlását.
Katonazenekar és könyvbemutató Emeli a rendezvénysorozat színvonalát, hogy a 25. Klapka György Lövészdandár Katonazenekara az Ady Endre úton kápráztatja el az érdeklődő helyieket, és az éppen arra járó turistákat nagyszabású produkciójával. Láthatók lesznek olyan diákok is, akik korhű, XIX. századi jelmezekben idézik fel a régi idők hangulatát. A jeles megemlékezés alkalmából a Tiszti Klubban mutatja be könyvét Bálint Csaba, Tata korábbi alpolgármestere. A szerző könyvében a hadgyakorlatra emlékezve idézi meg a millenium előtti Tata hangulatát, amelyet a két koronás felség látogatása is emelt. A rendezvénysorozatra a város prominens politikai és gazdasági vezetői mellett meghívták Szekeres Imre honvédelmi minisztert, Havril András vezérezredest, a Magyar Honvédség vezérkari főnökét, valamint Laczkó Sándort, a Magyar Gázművek Rt. Vezérigazgatóját is.
Berg Endre |