Költözés előtt a Petőfi Színház
Mini Broadway épülhet Veszprémben

Néhány év, és újra régi fényében pompázhat a Veszprémi Petőfi Színháznak otthont adó épület, melyet Medgyaszay István tervezett. Azért, hogy a felújítás, átépítés megtörténhessen, a színház a közeljövőben ideiglenesen a volt művelődési központba költözik, tudtuk meg Oberfrank Pál igazgatótól.

– Hol tart a költözés folyamata?
– Jelenleg várjuk azokat a felújításokat majd a hatósági engedélyeket, amelyek lehetővé teszik, hogy befogadhassunk 400 nézőt, és a művelődési ház nagyterme alkalmas legyen a színjátszásra. Ennek a fedezete részben megvan, és a következő költségvetésben reméljük, hogy teljesen meglesz, mert akkor jöhet a költözés. Szerencsénkre egy soha nem látott színházfelújítási hullám van ma hazánkban, és ebbe mi is belekerülhettünk az elsők között. Ehhez kapcsolódik, hogy Veszprém, a Modern Városok program keretében, jó 9 milliárd forintot kapott a színház rendbetételére, ez biztosítja a beruházás anyagi hátterét. Egy ilyen rekonstrukció nagyon sok időt vesz igénybe, ezét kell néhány évre elköltöznünk.

– Pontosan milyen munkálatok várhatók?
– A rekonstrukció nem csupán a főépület megújítását jelenti, hanem Medgyaszay István eredeti terveire támaszkodva régi fényébe való visszaállítását is, beleértve a kijáratokat, és a belső tereket. Jelenti a korábban nem túl szerencsésen megépített lepényépületnek a bontását, és a színház melletti Óvári utca másik oldalán lévő régi zeneiskola igénybevételét is, mely most már évtizedek óta üresen, funkció nélkül áll. Oda fogunk elvinni minden olyan irodát, tárat, amelynek nem funkcionális a kapcsolata a főépülettel. Ott kap helyet az igazgatóság, a titkárság, és a gazdasági rész. Ez egy nagy előrelépés lesz, hiszen egy csodálatos értékesítőirodát szeretnénk az utcafronton megnyitni, ahol a nézők elférnek, le is tudnak ülni, és kávézás közben ki tudják választani az előadást, vagy ismerkedhetnek a repertoárral. Áll ott egy másik épület is, régen többek közt turistaszálló és a Gamesz székhelye volt, oda a jelmezgyártás és raktározás, üzemeltetés költözhet. A színház főépülete mellett, ahol összeérünk a volt Korona szállóval – ahogy azt Medgyaszay megtervezte, csak bombatalálat miatt megszakadt a két épület között a kapcsolat –, minden olyat be fogunk tudni tenni – díszlettár, öltözők, fodrászat, próbaterem –, amely nélkülözhetetlen egy előadás létrehozásához.

– Színházi negyed épül tehát Veszprém belvárosában?
– Akár így is nevezhetjük. Az egykori Séd mozi megújítása kapcsán megszületett a Hangvilla, onnan, ha lefelé gurulunk, akkor találkozunk a Veszprémi Petőfi Színházzal. Itt van még egy mozi is, az is a tervek része, hogy oda kerülhessen a majdani kamaraszínház. Most is van egy játékszínünk egy kicsit odébb, és egy kicsit rossz helyen, és csak 80 fős a nézőtér. Az út folytatásában, egy pici kanyarban van a művelődési ház, ahová menni fogunk, és amely később is kulturális funkciót kaphat felújított tereivel. Tehát itt egy kis veszprémi Broadway jöhet létre, mondjuk 10 éven belül. Nagyon bízunk abban – hiszen érzelmi és személyes, közvetlen a kapcsolat a közönséggel –, hogy nem fognak elhagyni bennünket ez idő alatt. A mi dolgunk, hogy kényeztessük, és jó előadásokkal kiszolgáljuk őket, és akkor reményeink szerint mindenki elfogadja azt, hogy addig „száműzöttek” leszünk, amíg újra indul az épület.

– A jövő után elevenítsük fel egy kicsit a múltat. Nyolc éve vette át a színház irányítását. Mi vonzotta Veszprémbe?
– Nehéz, de nagyon szép kihívást jelentett a veszprémi feladat. Korábban Bujtor István és Eperjes Károly irányították a színházat, és Bujtor tragikus halála után a művészeti vezetőként ténykedő Eperjes keresett meg, hogy szívesen dolgozna velem tovább. Érdekes párhuzamokat rejt a sors több szempontból is. Bujtor István ugyanúgy piarista diák volt, mint én, ugyanúgy volt kereskedelmi végzettsége, mint nekem, színészként és filmrendezőként ismerte az ország. Így aztán nem állt egymástól távol a gondolkodásmódunk, nem volt nagy ugrásra szükség. Ezért amikor elindultunk, az első kommunikációnk az volt, hogy a megkezdett utat kívánjuk folytatni. Előtte azért voltak itt viharos és hullámzó évek is, és valahogy a nézőket vissza kellett csábítani. Az évad tervezésekor a népszínházi jelleg figyelembevételével továbbra is értékes és jó előadásokat igyekeztünk felvenni a repertoárunkba, oly módon, hogy az számunkra is igényes legyen, de a nézőket is megszólítsa. Eperjes közben váltásra kényszerült, annyi fontos megbízatás nyomta a vállát Budapesten és Kaposváron. Így megváltozott a vezetés struktúrája, Kellerné Egresi Zsuzsanna, az értékesítési vezető, aki korábban művészeti főtitkár is volt, lett a színház igazgatóhelyettese. Most ketten alkotunk egy olyan párost, amelynek a legnagyobb ereje – túl azon, hogy mindketten fanatikusak vagyunk, és rengeteget dolgozunk –, hogy ő itt van több mint 20 éve, és veszprémi polgár. Pontosan érzi, tudja, hogy mit kell csinálni. Az én budapesti és országos kapcsolataim, illetve a színészi, rendezői munkám kiválóan kiegészíti ezt. Ami a legfontosabb a közös gondolkodásunkban, hogy amint azt a szlogenünk is mondja, „Közösségben a közönséggel” dolgozunk.

– Milyen a veszprémi közönség?
– Ebből a szempontból szerencsések vagyunk, hiszen a városban nagyon kiművelt a színházi közönség, ez talán a korábbi évtizedek miatt is van így. A 70-es, 80-as években ugyanis mintegy kísérletként itt mutatták be a kortárs magyar drámairodalom képviselőinek új darabjait. Csurkát, Páskándit, Szakonyit, Illyést játszottak Veszprémben, és amely darabok átmentek a kommunista párt szűrőjén, azok fölkerülhettek aztán Budapestre. Ennek a rendszernek a legnagyobb győztese a veszprémi közönség volt, hiszen nagyszerű előadásokat láthatott. Ez a fajta igényesség megmaradt, illetve át is öröklődik. Szeretik a színházat, odafigyelnek ránk, és mára büszkén elmondhatjuk, hogy 20.300 bérletesünk van.

– Hogy áll össze egy-egy évad műsora?
– Az a filozófiánk, hogy egy évadot el kell tudni indítani, és le is kell tudni zárni. Általában egy zenés darabbal szoktunk kezdeni, főként operettel, a befejezés pedig egy musical, vagy inkább egy vígjáték, mely után azt mondja a néző, hogy a következő szezonra is újra vegyünk bérletet, és akarunk jönni, mert jó ide járni. A könnyed hangvételű indítás után jön egy klasszikusabb darab – lehet kortárs, adaptáció, filmadaptáció –, aztán decemberben következik a harmadik premier, ez egy családokat is megszólító zenés előadás szokott lenni. Általában a január végi bemutatónál szoktunk egy komolyabb darabbal előállni. Ilyenkor nem elsősorban a könnyed szórakoztatás a cél, hanem a lelkiekben gazdag, mélyebb hangvételű előadásokat preferáljuk. Például idén Brecht Kurázsi mamáját mutattuk be Börcsök Enikő főszereplésével, Funtek Frigyes rendezésében. Szakmai, színházi értelemben ez egy igen komoly lépés volt, jó kihívás is, és nagyon szerettük próbálni és játszani is az előadást. De azzal a kockázattal hoztuk létre, hogy Brecht nem mindenkinek a kedvenc szerzője, nem biztos, hogy mindenki meg akarja nézni. De ilyen volt korábban Dürrenmatt Fizikusok-ja – Dömölky János utolsó rendezése –, melynek aztán mégiscsak remek volt a fogadtatása, és nagy sikerrel játszottuk végig az egész évadban. A veszprémi közönségért dolgozni mindig felemelő érzés, nagy megtiszteltetés és egyben felelősség is.

Veér Károly