Sikeres programsorozatot rendezett a Fejér Megyei Kormányhivatal Pályaválasztási kiállítás - Szakmák vására 2022.
Csaknem ötezren keresték fel a „Pályaválasztási kiállítás - Szakmák vására 2022.” eseménysorozatát Székesfehérváron, a Széchenyi István Műszaki Technikumban, október közepén. A Fejér Megyei Kormányhivatal rendezvényén 56 kiállító mutatta be képzési kínálatát.
A megnyitón Mészáros Attila székesfehérvári alpolgármester köszönetet mondott a Fejér Megyei Kormányhivatalnak, hogy immár 21. alkalommal rendezi meg a város és a megye számára is fontos szakmai programot. Dr. Simon László főispán köszönetét, elismerését fejezte ki a meghívott kiállítóknak, az együttműködő partnereknek, kiemelten a Székesfehérvári Szakképzési Centrumnak. Kijelentette: a Fejér Megyei Kormányhivatalban kötelességüknek érzik segíteni a fiatalokat a pályaválasztásban. - Ha egy pályaválasztó megtalálja a számítását, az mindenkinek jó. Jó az egyénnek, hiszen ez az egyik legfontosabb döntés az életében, valamint jó a közösségnek, mivel a város, az ország fejlődéséhez a képzett szakemberek jelentősen hozzájárulnak - fogalmazott a főispán. A helyszínen számos nagyobb cég is megjelent kiállítóként. A diákoknak ízelítőt nyújtottak a termékeikről, a gyártási folyamatról és a szolgáltatásaikról. Így, a szakmaválasztás ösztönzése mellett, azoknak a látogatóknak is perspektívát kínáltak, akik éppen pályamódosítás, állásváltoztatás előtt állnak. A megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője, Buday Attila elmondta: a szakképzetlen álláskeresőket is segítették a kiállításon kapott információk és a szakmaismereti kisfilmek. A munkaügyi és munkavédelmi osztályuk szakemberei pedig a jogszerű és biztonságos munkavégzés tudnivalóit ismertetik. A rendezvények helyszínül szolgáló Széchenyi István Műszaki Technikuma több szakmai műhelyébe is betekintést engedett a látogatók számára: így például a gépészműhelybe, a digitális alkotóműhelybe, a gyártósori műhelybe, illetve a robotikai tevékenységet is szemléltető szakmai műhelybe. A Fejér megyében is jelen lévő felsőoktatási intézmények a rendezvénysorozat kiemelt szereplői voltak. Az egyetemek számára is fontos volt az esemény, ezt érzékeltem abból is, hogy az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karát prof. dr. Györök György dékán képviselte. A felsőoktatási intézmények különösen a középiskolai tanulmányokat folytató, végzős tanulók számára nyújtottak színes kínálatot a továbbtanulási lehetőségekről és az egyetemi tanulmányok befejezését követő lehetséges munkaerő-piaci irányokról. Ebben az időszakban az üzemlátogatásokat a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezte. A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház által berendezett teremben dr. Bucsi László főigazgatóval és Nyakas Eszter ápolási igazgatóval találkoztam. Megtudtam tőlük: a pályaválasztási expón azokat a modern oktatási eszközöket mutatják be, amelyeken a tanulók szimulációs környezetben elvégezhetik az elméletben megtanult feladatokat. Láthattak a látogatók több, az újraélesztéshez - így például az automata mellkaskompresszió végzéséhez szükséges - eszközt is. Bemutattak a kórházi szakemberek egy kritikus állapotú beteg sürgősségi osztályon történő ellátását, monitorizálását. A résztvevők kipróbálhatták a laparoszkópos és öregségi szimulátort és a virtuális valóság anatómia oktató szemüveget, melyen 4D-ben csodálhatták meg az emberi test részeit. A kültéri bemutatókon a honvédség, a katasztrófavédelem, a rendőrség, a mezőgazdasági iskolák látványosan szemléltették a tevékenységüket.
Cs. B. |