Mottó: "Egész évben ünneplünk!"

1997-ben a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája - ma Edutus Egyetem - azzal, hogy Székelyudvarhelyen létrehozta kihelyezett képzését, a hazai felsőoktatási intézmények közül elsőként teremtette meg a külhoni magyarok számára, hogy felsőfokon is az anyanyelvükön tanulhassanak, és a legmodernebb gazdasági ismeretekhez jussanak. A projekt sikerét, életképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy immáron az alapítás 25. évfordulóját ünnepelhették. Interjúnkban dr. Ilyés Ferenc, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ igazgatója idézi meg a múltat, bemutatja, hol tart ma az intézmény, és mesél arról is, hogyan ünnepelték a jeles évfordulót.

- Hogyan vált a MÜTF-modell sikertörténetté?
- 1997-ben a városházán dolgoztam, az akkori polgármester, Szász Jenő fejlesztési osztályát erősítve. Székelyudvarhely mindig is egy vállalkozó város volt, mikro- és makroregionális téren is meghatározó település. A sokasodó, gyarapodó vállalkozásokkal bíró város számára egyre sürgetőbbé vált, hogy egy kitörési pontot, egy új gazdasági modellt találjon, olyasmit, amit a vállalkozások gyorsan alkalmazni tudnak a tudás- és a kapcsolatitőkeépítés terén. Az egyik ilyen mintaként szolgáló, ütemesen fejlődő anyaországi település, illetve régió Tatabánya és környéke volt. Polgármesterünk baráti viszonyt ápolt a megyei jogú város akkori vezetőjével, Bencsik Jánossal. Egy csapattal lehetőséget kaptunk, hogy személyesen is megismerjük ezt a tatabányai gazdasági modellt. Hamar világossá vált, hogy a felsőoktatásnak különösen nagy szerepe van egy adott térség gazdasági fejlődésében. A vállalatoknak, a gazdaságnak a tudástranszfer adhat leginkább lendületet. Ezt egy új felsőoktatási struktúra létrehozásával oldotta meg Tatabánya, és a főiskola kihelyezett tagozatával ennek kistestvérét hozták aztán létre nálunk.

- Nagyon büszke vagyok arra, hogy már az alapítás pillanatától itt lehettem, és mindvégig segíthettem az egész folyamatot. Székelyföldön, de az erdélyi magyar oktatásban is ez egy teljesen új lépést jelentett. Akkoriban sokan a nagy román állami egyetemek struktúrájában látták volna szívesen a magyar képzéseket, de azokban az időben ez nagyon nehezen ment, végtelenül rugalmatlan volt a rendszer. A MÜTF-modell viszont rendkívül úttörőnek számított.

- Már az elejétől fogva a rugalmas helyzetkezelés, a fejlődéshez való gyors adaptációs készség jellemezte oktatási intézményünket. Észrevenni azt a tudáshiányt, amitől adott esetben a társadalom, vagy a gazdaság szenved, és arra minél gyorsabban reagálni, minél rugalmasabban létrehozni különböző oktatási projekteket.

- 1997-ben kezdtünk, az egyik helyi szakközépiskola emeletét béreltük ki, és 1998-ban már el is indulhatott az első évfolyam. 2001-ben saját székhelyre költözhettünk, Székelyudvarhely városközpontjába, ahol egy négyszintes, 1000 négyzetméter hasznos területű, modern, folyamatosan megújuló oktatóbázist hoztunk létre. Mindössze két főállású munkatárssal indultunk, ma már 15-en végezzük a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ adminisztrációját, és több mint 100 helyi oktatónk van. Emellett természetesen vannak olyan szakmaspecifikus tárgyak melynek oktatói, kutatói az anyagországból érkeznek hozzánk.

- Bővítettük a kapcsolatrendszerünket további magyar egyetemekkel is, mindig az aktuális igényekhez igazodva. Öt egyetemi kapcsolatunkból jelenleg három aktív - az Óbudai Egyetemmel, az Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemmel és a Pécsi  Tudományegyetem Egészségtudományi Karával dolgozunk együtt, illetve természetesen az anyaintézményükkel, a MÜTF-fel, vagy mai nevén az Edutus Egyetemmel.

- A negyedévszázados fejlődésünk legjobb mutatója a hallgatói létszámunk alakulása. 1998-ban 77 hallgatóval indultunk, idén 191-et vettünk fel és összesen 510 egyetemi hallgatóval kezdtük a tanévet, azaz meghétszereztük a hallgatói létszámunkat két és fél  évtized alatt.

- Milyen kihívásokkal kellett szembenézniük a 25 év alatt?
- Már maga az alapítás is kihívást jelentett, mert egy iskolának eleve illik 100 évesnek születnie. Az új iskolát a társadalom, a helyi közösség mindig nagy kérdőjelekkel fogadja, ezért nagyon meg kellett küzdenünk az elfogadásért. Negyed évszázad kellett ahhoz, hogy egyfajta patinát szerezzünk.

- Egy oktatási intézmény esetében a legjobb brandépítő az öregdiák, aki miután befejezte tanulmányait, kiment a piacra, tapasztalatokat szerzett, és helyt állt a megszerzett tudásával, ő maga is hozzánk küldi saját gyerekét. "Az apád is ott végzett" fordulatig csak felmenő ágon fejlődhet egy oktatási intézmény. A székelyek - bár úgy tartják jó vendéglátók -, nehezen adják a bizalmukat, nagyon meg kellett dolgoznunk azért a bizonyos bizalmi indexért. Azt, hogy jól teljesítettünk, visszaigazolják a számaink. Minden évfolyam felvételi kontrollingja azt mutatja, hogy a kapcsolati tőkéből való ajánlás 50% körül van. Ez azt jelenti, hogy a nálunk végzettek szívesen ajánlanak minket, pozitívan élték meg az itt töltött időt, az itt kapott tudást.

- A presztizsért való küzdelem mellett ugyancsak kihívást jelentett egy új szellemiségű helyi oktatógárda kinevelése is. Olyan tanárokra volt szükségünk, akik valóban a modern üzleti tudományokat képesek átadni a hallgatóinknak. Ehhez egy teljesen új szemlélet kellett, elég, ha csak az oktatás technikai vetületét nézzük. Ha arra gondolunk, hogy Kandikó rektor úr, vagy épp Kovács Ferenc tanár úr mennyit dolgoztak azon, hogy az első öt számítógépet megszerezzék, és személyesen elhozzák nekünk, illetve, hogy az akkori diákok hogyan ölelgették őket mindezért, ma pedig már az okostelefonnal matekfeladatokat, távoktatást, konferenciákat oldunk meg könnyedén, érthető, miért mondom ezt. A technikai fejlődés ebben az 25 éves skálában hihetetlenül nagymértékű volt. Mindennek az átka a gyors avulás, azaz egyre rövidebb ideig élvezhetünk egy-egy innovatív megoldást, mert már érkezik is az újabb.

- A MÜTF az indulásakor nagyon-nagyon újszerűnek, korszerűnek számított, kicsit csodabogarak voltunk az akkori világban. Ezt a különlegességet és a rugalmasságot igyekszünk most is megtartani. Nekünk a Covid időszak alatt az egyik legnagyobb erényünk az volt, hogy nagyon gyorsan át tudtunk állni az újszerű megoldásokra. Fontos volt, hogy az órákat meg tudjuk tartani, de arra még jobban figyeltünk, hogy a diákban is tartsuk a lelket. Eszközökbe, digitális oktatásba rengeteget fektettünk, elláttuk, oktattuk ilyen téren az oktatóinkat is. Az anyaintézményünk, mivel ők már jóval felkészültebbek voltak ilyen téren, óriási segítséget tudott nyújtani nekünk. Az Edutus más egyetemekhez képest egy körrel jobban fel volt készülve a digitális oktatásra már a Covid előtt is. A konferencia-oktatást mi már 5-6 évvel korábban gyakoroltuk az Edutus partnerségében, így nem jelentett különösebb kihívást a járvány ideje alatt sem, hogy kamerán keresztül kell oktatnunk. Nálunk a téli időszakban nem ritka eseménynek számított, ha az időjárási viszonyok miatt a marosvásárhelyi repülőtéren a gép csupán átstartolt, és vitte tovább az oktatókollégákat, holott 2-300 hallgató várta itt őket. Így fel kellett arra készülnünk, hogy Budapestről, vagy bárhonnan online kell órát tartani, mert adott esetben a távolság, vagy a körülmények miatt csak így lehetett megoldani. Tehát nekünk volt egy felkészültségünk, egy előéletünk ezen a téren.

- Az oktatásnak is szembe kell néznie azzal, hogy az egymást követő generációk között egyre nagyobb a távolság, nő a meg nem értettség. Önök hogyan látják mindezt, mit gondolnak a mai fiatalokról?
- Nézve azt, hogy most milyen nyüzsgő és furcsa lett a világ, még inkább úgy érezzük, hogy a pozitív hozzáállást, vagy, ha nagy szavakat akarok használni, fogalmazhatok úgy is, hogy a rezilienciából átvett fogásokat kell sugározni a hallgatók és a tanár kollégák felé egyaránt. Ez megint a rugalmasságot hozza előtérbe. Erre épült a múltunk, ez a jelenünk és nagy valószínűséggel a jövőnk alapját is ez adja majd.

- A fiatal generációkat igyekszünk a lehető legjobban megérteni. Meggyőződésem, mi öregebbek kicsit irigyek vagyunk rájuk, azért foglalkozunk velük annyit. Pedig a fiatalok így jók, ahogy vannak, nem jobbak, nem rosszabbak, mint mi voltunk, csak másak. A mai kor kihívásainak kell megfelelniük, ami már koránt sem az, amivel annak idején nekünk kellett szembe néznünk. Egy oktatási intézménynek, véleményem szerint, az a legnagyobb erénye, ha a fiatal generációk igényeit felfogja, és reagál rá, ahelyett, hogy a sajátját próbálja ráerőltetni. Nem az a dolgunk, hogy rábírjuk őket arra, hogy úgy tegyenek, ahogyan azt mi tettük annak idején, hanem az, hogy pozitív értelemben segítsük őket beilleszkedni abba az új társadalmi közegbe, ahol majd boldogulniuk kell. Nem mondom, hogy ezt mi találtuk ki, de hogy ha a 25 évünket nézzük, és azt, hogy mit tanultunk az anyaintézményünktől, talán éppen ez az, ami értékként kiemelkedik. Ők is mindig rugalmasan adaptálódtak a különböző helyzetekhez, kifejlesztették a túlélőképességüket. Meggyőződésem, hogy ez az a legfőbb érték, amit meg kell tanítanunk a gyerekeinknek is.

- A SZÉK névre hallgatunk, 20 évesen vettük fel a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ nevet. Sem nekünk, sem az anyaintézményünknek nem volt egy fő finanszírozója. Projektből kellett élni, és ez adott egy életszerűséget, gazdálkodnunk kellett, törődni azzal, hogyan tudjuk gazdasági értelemben az intézményt fenntartani, ez is nevelt minket erre az életszerűségre, és megint a rezilienciánál, a rugalmas alkalmazkodóképességnél, a legfőbb értékünknél tartunk. Úgy gondolom, erre, magára az életre neveljük itt az embereket.

- A generációk együttéléséhez még az is hozzátartozik, hogy nálunk a fiatalok mellett sok idősebb hallgató is jelen van, és nem ritka, hogy tanár és diák egymástól tanul. Gyakran előfordul, hogy gyakorló szakemberek csupán az oklevél megszerzéséért iratkoznak be hozzánk, az általunk tanított új technológiát pedig naponta használja már a munkahelyén. Ilyenkor az egész osztály - tanárostól - ámulattal hallgatja a "tanulót", hogy az adott, akár egymillió eurós gépsor hogyan is működik a gyakorlatban. Ez egy életszerű tanulási folyamat egy olyan gyorsan avuló világban, mint a miénk. Meggyőződésem, hogy a jövő oktatási intézményében attól fogunk tanulni - kortól függetlenül -, aki az új információ birtokában van. Nem kell ehhez messzire menni, hiszen már ma is megélem ezt, amikor a fiaim tanítják nekem a budapesti parkoló applikáció tudnivalóit. Hiába vagyok én a képzettebb, tapasztaltabb, sok téren a fiatalok már megelőznek bennünket.

- Hogyan ünnepeltek?
- Eldöntöttük, hogy egész évben ünnepelni fogunk, hogy ne csak egy eseménnyel tudjuk le ezt az évfordulót. Három alkalmat mégis kiemelnék. Egy öregdiák találkozót, nyílt napot szerveztünk, amiből aztán jól kihagytuk az öreget, mert nem csak az öregdiákokat hívtuk meg, hanem a mostaniakat is. Így nem csak a múltból táplálkozott ez az összejövetel, hanem benne volt a jelen is. Sportrendezvényt raktunk bele, diákkiállítás volt, délutánra pedig felkértünk közel tíz öregdiákot egyfajta életút-bemutatóra. Ennek fókuszában azt állt, hogy röviden arról meséljenek, ők mit kaptak a MÜTF-től, vagy a SZÉK-től. Rendkívül jól sikerült, emocionálisan gazdag eseményt hoztunk így tető alá, hol kacagtunk, hol sírtunk a történeteken. Minden ünnepi alkalom természetesen bulival ér véget, és ez az alkalom sem volt kivétel. Feledhetetlen napunk volt.

- Júniusban az államvizsga időszakát egy tudományosabb programmal kötöttük össze. Ekkor az egyetemi partnereket is díjaztuk. Büszkék vagyunk a kitüntetett kollégáinkra. Balláné Juhos Julianna az Edutus Egyetem gazdasági főigazgatója a Székelyudvarhelyért Alapítvány Kuratóriumi Díjában részesült, a Székelyudvarhelyért Alapítvány Fődíját, és egyben legrangosabb kitüntetését pedig többek között Némethné dr. Gál Andreának, az Edutus Egyetem rektorának, valamint dr. Kandikó József rektor emeritusnak adtuk át, aki élharcosa volt a székelyudvarhelyi egyetemi képzés megalapításának, intézményfejlesztésének és jövőképalkotásának.

- A harmadik kiemelt időszakunk az évnyitóhoz kapcsolódott. Minden rendezvényünkbe belevittük az ünneplés lehetőségét, a szokásos diáktáborba - amit mi szakeligazítónak nevezünk - épp úgy, mint a két héttel ezelőtt megtartott gólyabálba. Sok hallgatónk van, ezért komolyan vesszük a diákélet szervezését. Igazi nagycsaládként éljük meg ezeket a feladatokat, és kivesszük a részünket a programokból. Fontosnak tartjuk, hogy a diákélet ne merüljön ki a bulik szintjén, ezért besegítünk, és különféle csapatépítő játékokat, bemutatkozásokat, skill-gyakorlatokat szervezünk, melyek nagy mértékben segítik a hallgatók beilleszkedését. Azt érzékeltük, hogy a lemorzsolódást ezzel jelentősen lehet mérsékelni.

- Így ünnepeltünk tehát egész évben, ma délután pedig, egyfajta záróeffektként, a tanári évzáró, tanári szakmai nap következik, ahol az eljövendő 25 évről fogunk egy picit elmélkedni. Minden ilyen fórumot igyekszünk egyfajta tudásátadással is összekötni, most sem lesz ez másképpen. A mai témáink: Hogyan lehet, egyáltalán lehet-e manapság stratégiában, hosszú távú tervezésben gondolkodni? A digitális oktatás lehetőségeit is áttekintjük, illetve az is terítékre kerül, hogy az elsősegélynyújtást hogyan tudjuk a mindennapjaink részévé tenni.
Ezek után persze jöhet a hagyományos pezsgős koccintás, az ünneplés, kiemelve a mottónkat: Egész évben ünneplünk!

Cseh Teréz